2011. szeptember 11., vasárnap

T. Transparency International!
2010 December 9.-én részt vettem a Korrupcióelleni Világnap rendezvényén az A 38 hajón.
Magam is, a saját szerény eszközeimmel, a környezetemben tapasztalt korrupció ellen tevékenykedtem az utóbbi években.
Egy petíciót akarok benyújtani az EU munkaügyi szervezeteinek, amelyben felsorolom az elmult években megélt jogsértéseket munkahelyeimen és tiltakozom az iratokkal bizonyítható ügyekben. A 2010 December 9.-i konferencia egyik témája volt a munkahelyi korrupciót, jogsértéseket feltáró dolgozók védelme, ezért is keresem a Transparency International segítségét.
Röviden felsorolom a szóba jövő eseteket:


A) 2002-ben a székesfehérvári visteon alkalmazottjaként
2002-ben a Visteon dolgozójaként az
ÁNTSZ számára be nemjelentett veszélyes vegy anyagokkal kellett technológiai
kísérletekbenrésztvennem. A technológiai kísérlet során balesetet
szenvedtem, mert nemvolt a munkavégzés előtt kiválasztva a veszélyes anyag ellen
megfelelővédelmet nyújtó védőkesztyű. Összesen három, különböző
típusú védőkesztyűbenkellett dolgoznom, mert mindegyiket átmarta a veszélyes
anyagnek minősülő,tevékenységi engedélyben nem szereplő vegyi anyag.
Munkabaleseti jegyzőkönyvkészült-igaz határidő után- ami tartalmazza a munkáltató
azon megállapítását:a munkaadó által a kísérlet során a munkavállaló számára
kiadott háromkülönböző típusú védőkesztyű alkalmatlannak
bizonyult.2002.Május 14. Ajegyzőkönyv másolata megtekinthető nálam, levélcím, és a
munkasmeltosagweblap "vegyianyag ügy" almenűjében. Az ÁNTSZ későbbi
ellenőrzése során a gyártóterületen hétféle nem bejelentett, tevékenységi
engedélyben nem szereplő veszélyes anyagot talált. Ennek tényét rögzítette
az ÁNTSZ1118-2/02 számon iktatott jegyzőkönyvben (a jegyzőkönyv
másolata nálam. A Nürnbergi Kódex elveit nem foglalták nemzetközi
szerződésbe, kivéve annak első pontját, mely az Egyesült
Nemzetek állampolgári és politikai jogokról szóló
megállapodásának részévé vált. (fordulhatok-e az ENSZ-hez
azzal, hogy a fent említett iratokkal bizonyíthatóan
megsértette a visteon az említett megállapodást?)
1. A kísérleti alany teljes tájékoztatása és a kísérlethez
való önkéntes hozzájárulása elengedhetetlen.
A fent leírt sorzatos próbában-kísérletben az előzetes
(egyébként kötelező) munkabaleseti oktatás lehetett volna alkalom a
tájékoztatásomra és a hozzájárulásom megszerzésére, nem történt meg.
A visteon elleni eljárást ezek után azért kezdeményeztem,
mert pédát kívánok mutatni arra, hogy a Magyar munkások
meg tudják és meg akarják vizsgálni viszonyukat a
multinacionális munkaadókkal, a mai munkaegészségügyi és munkajogi viszonyok
tükrében. Segíteni akarom azt ,hogy fel tudják ismerni a bennük rejlő
passzivítást ,cinkosságot, ,hogy fel tudják ismerni a bennük
talán mélyen eltemetett bátorságot. Fel kell ismerniük, hogy
állampolgári, emberi jogaik értéknek tekintendők és ezeket a
jogokat aktívan óvni, védeni kell!
Az eljárások két helyen folytak, ill folynak. A rendőrségen
az eljárást azzal zárták le: nem történt munkabiztonsági jogszabálysértés. Az
érvényes munkavédelmi törvényviszont kimondja: ha a munkáltató által
biztosított védőeszköz alkalmatlannk bizonyul, megvalósul a
veszélyeztetés. Akár gondatlan vagy nem a veszélyeztetés közérdeket sért, így el
kell járni a jogszolgáltató szerveknek.
A pótmagánvádra pedig nem adtak lehetőséget mert idézet: a
vádlottként megjelölt vállalati munkabavédelmi mérnök...........xy
személyi adatait nem jelölte meg, például nem adta meg személyazonosító okmánya
számát. (Székesfehérvári Városi Bíróság 6.Bp.944/2006/3 számon
iktatott végzés) Lehetetlen és elfogadhatatlan állapotnak tartom azt, hogy az
állampolgár joghoz jutásának lehetőségét az állam úgy akadályozza meg,
hogy olyan adatokat kér az eljárás lefolytatásának feltételeként amihez
törvényes úton az állampolgár nem férhet hozzá.
A 2006-ban munkaügyi miniszterként tevékenykedő Csizmár
Gábor levelében (2006.Febr.8.)ikt.sz: 889-1/2006 leírja -idézet- büntetni
csak a büntető törvénykönyvbe ütköző cselekmény elkövetőjét lehet.
Megjegyzem a nyomozó hatóságok éppen azért szüntethették meg a büntető eljárást,
mert volt munkáltatója szabályszegése nem minősül a büntethetőséget
megalapozó orvostudományi kísérletnek.
Nem orvostudományi kísérlet volt, hanem ipari. A
munkavállalónak mennyivelkevesebb joga van egészségéhez és testi épségéhez? Az
Alkotmány szerint ugyanúgy joga van hozzájuk mint az orv.tud. kísérletek
alanyainak! Hiszen ha a veszélyeztetés megvalósul(mint feljebb leírtam)
az a büntetötörvénykönyvben megalapozza a büntethetőséget.

-Ezzel az esettel kapcsolatban ezenkívül még aggályosnak tartom:
és véleményemszerint összeférhetetlenség is megvalósul, mert a visteon vállalat ügyvédjeként az az ügyvéd járt el a bíróságon , aki a Vasas szakszervezet (aminek tagja voltam) honlapja szerint nekem mint szakszervezeti tagnak ingyenes jogtanácsot kellett volna nyújtson. A személy beazonosítható, a bírósági tárgyalások jegyzőkönyveiből és a szakszervezet honlapjából, feltételezem a Vasas szakszervezet valamilyen írásos szerződést kötött vele a tevékenységről.

-Aggályosnak tartom még egy másik ügyvéd közreműködését is:
az eddigi képviselőm, akit emlékezetem szerint az Esélyegyenlőségi
Hivatal irodájában találtam 2004 ben és azóta négy tárgyaláson ellátta
képviseletemet az ötödik másodfokú tárgyalás előtt véleményem szerint cserbenhagyott!
Leírom időrendi sorrendben a történteket:
1.Az ügyvéd 2008.Ápr.28.-án a bíróság idézését átvette ami a
másodfokú tárgyalásra szólt. Az ügyvéd engem felperest nem értesített
a tárgyalás időpontjáról.
2. Az ügyvéd a 2008.Máj.14.-én megtartott tárgyaláson nem
jelent meg, engem nem értesített, így szándékom ellenére én sem tudtam
megjelenni. Ezzel alapvető jogomat hiúsította meg,felperesként a tárgyaláson
nem tudtam felszólalni a saját érdekemben. (A bíróság ítéletében név és
cím szerint megnevezte az ügyvédet mint a felperes képviselőjét.)
3. A bíróság által számára kiküldött ítéletet
2008.Júni.25.-én átvette.
4. 2008.Szept. 6.-án én a bíróságon titkárságán tudtam meg
azt hogy a tárgyalás már lezajlott. Az alperes ügyvédi költségeinek
kifkzetésére 15 napom lett volna a törv. szerint, de ezt a kötelességemet sem
tudtam megfelelő időben teljesíteni, hiszen az ügyvéd nem értesített az
ítélet átvételéről.
(2008.Szept 8.-án kifizettem az alperes ügyvédi költségét)
Tehát az a kérdés: a fenti két esetben érintett ügyvédek követtek- el olyan hibát -1.összeférhetetlenség, 2.a volt ügyfél fellebbezési lehetőségeinek lehetetlenné tétele a érkezett iratokról szóló kiértsítés elmulasztása miatt- amelyek miatt megalapozott panasszal fordulhatok az ügyvédi kamarához? Tudomásom szerint erre a határidő 3 év.


B) A következő egy másik munkahelyemen történt munkahelyi jogsértés amely miatt tiltakozni kívánok az EU munkaügyi szerveinél.

2009 ben volt egy hét hónapos köröm a köfémben. Na hát az nem semmi! Felvettek 108 ezres alappal, háromszor emeltek, két hónaponként, de olyan húszezer körül. Eltelt fél év és 180 volt az alapom. Meós voltam két műszakban, időnként jártunk más cégekhez, sokszor egyedül , aztán tavaly Januárban elküldtek ISO auditori tanfolyamra, kérdeztem mit keresek én a mérnökök között, de azt mondták egy nem vállalta, így én leszek a szerencsés. Levizsgáztam, az első ellenőrzésem kijelölt tárgya a személyzeti osztály volt. Leírtam azt hogy jog és szabványellenes volt a tavaly Márc.15.-i (nemzeti ünnep) műszak a CNC részlegen! Az lett a vége hogy másnap átutalnak a bankszámlámra egy milliót leadózva tisztán, csak írjam alá legyek szíves a közös megegyezést! Aláírtam, mert hibátlan ember nincsen, előbb utóbb úgy is el tudtak volna küldeni valami monvacsinált ok miatt, az első három évben még felmondási pénz sem járna. Azóta ha dumálunk köfémesekkel, mindíg megkérdezem hogy melyik melóst tavaly Januárban elküldtek ISO auditori tanfolyamra, kérdeztem mit keresek én a mérnökök között, de azt mondták egy nem vállalta, így én leszek a szerencsés. Levizsgáztam, az első ellenőrzésem kijelölt tárgya a személyzeti osztály volt. Leírtam azt hogy jog és szabványellenes volt a tavaly Márc.15.-i műszak(nemzeti ünnep) a CNC részlegen, na gondolhatod! Az lett a vége hogy másnap átutalnak a bankszámlámra egy milliót leadózva tisztán, csak írjam alá legyek szíves a közös megegyezést! Aláírtam, mert hibátlan ember nincsen, előbb utóbb úgy is el tudtak volna küldeni valami monvacsinált ok miatt. Azért az jellemző a mai viszonyokra hogy azonnal meg akarnak szabadulni a multik azoktól akik a disznóságaikat akár csak belső köreikben kimondják!
Horgosi Imre 8000 Székesfehérvár Deák Ferenc u. 46 mob: 30/263-99-35 mail: horgosii@freemail.hu (saját védelmem érdekében adom meg adataimat , mert a székesfehérvári Visteon -ban emberen(rajtam) történt, bejelentetlen így illegálisan alkalmazott veszélyes anyagokkal és alkalmatlan védőeszközökkel kísérletezés ügyében info: -munkasmeltosag.fw.hu munkasmeltosag.blog.hu, aminek kapcsán a strassbourgh-i bíróságnál keresetet adtam be, időközben kulcsidőszakokban, kettő, az ügyben általam fontosnak tartott személy elhunyt. Egy munkaügyi szakértő és egy a területen vezető beosztásban a kísérletek idején dolgozó gyártómérnök)
2008-ban a székesfehérvári Alcoa-Köfémben (frissen a munkáltató által szervezett és finanszírozott ISO auditor képzés után kifogásoltam az alábbi levelezésben a 2008 Március 15.-i jogellenes műszakot) ott elfogadtam a felajánlott és másnap valóban a bankszámlámra leadózottan utalt egymillió forintot közös megegyezés fejében, biztos voltam abban, hogy hamar találnak alkalmat egy rendkívüli felmondásra, így ez a közös megegyezés bizonyult a lekevésbé fájdalmas döntésnek részemről.
A levelezés időrendben:
2008.02.18.

Respected Mr. Ole ......... Sapa Group President, Mr. Frankish
............, He is ........... Richárd!
I am Horgosi Imre in SAPA Hungary Székesfehérvár factory I
work as a quality controller.
Worker lent in 2006 I started ADD-FAB to work in a firm,
with 107 thousand forint base rates. SAPA raised it to 180
thousand forints in three steps meanwhile my base rate and
after 1 year, in 2007 of his Septembers registered with an
indefinite labour agreement. ISO organized by Sapa on 2007
of his ends TS 16949:2002 inside *auditor I received a
diploma on a course.
stb.
2008.03.18
Tisztelt Szárazné dr. Zara Andrea, ....... Richárd, Frank
I........, Mr. Ole ......... Sapa Group President, Országos
Munkavédelmi és Munkaügyi Föfelügyelőség!

2008. Március 15.-én a Sapa székesfehérvári ADD-FAB, CNC
megmunkálással foglalkozó üzemében információm szerint, a
szokásos munkarend szerinti munkavégzés történt.
Tudomásom szerint a Nemzeti Ünnepen csak akkor szabad
(törvényesen) a dolgozót munkavégzésre beosztani, ha:
1. a munkáltató társadalmai közszükségletet kielégítő
alapvető szolgáltatást biztosít folyamatosan, vagy
2. a gazdaságos, illetve rendeltetésszerű működtetés â013 A
TERMELÉSI TECHNOLÓGIÁKBÓL FAKADÓ OBJEKTÍV KÖRÜLMÉNYEK MIATT
â013 más munkarend alkalmazásával nem biztosítható, vagy
3. a munkaköri feladatok jellege ezt indokolja.
Kérem az Országos Munkavédelmi és Munkaügyi
Főfelügyelőséget, vizsgálja ki panaszomat és a vizsgálat
eredményéről értesítsen!
2008.03.27
Tisztelt Horváth József!
Az alábbiakban tájékoztatásul újból, -az Ön címére is-
elküldöm 2008.03.25.-én a lenti fejlécben olvasható címre
küldött e-mailt.
A Hétfői műszakbeosztásra vonatkozó kérdést Ön már
megválaszolta telefonon.

Dátum: Tue, 25 Mar 2008 21:04:28 +0100 (CET)
Feladó: "Horgosi Imre"
Címzett: ................@sapagroup.com
Tárgy:
Tisztelt Cím! Sapa Szfvár. HR.
2008.03.25.-től kezdődően táppénzes állományban vagyok.
Ezen a napon telefonon értesítést kaptam arról, hogy
2008.04.01.-től délelőttös műszakban fogok dolgozni. A
nevezett nap, a jövő hét Keddje. Az előtte levő Hétfőn, a
jelenlegi műszakbeosztás szerint délután kell dolgoznom(?),
így nem marad meg a szükséges pihenőidő. Munkavégzés vége
Hétfőn 22 óra, munkavégzés kezdete Kedden 06 óra. Kérem
tájékoztatásukat, Hétfőn melyik műszakban kell dolgoznom?
Tisztelettel! Horgosi Imre törzsszám: 013439
Dátum: Tue, 18 Mar 2008 01:08:45 +0100 (CET)
Feladó: "Horgosi Imre"
Címzett: zara@ommf.gov.hu
Tárgy:


Tisztelt Szárazné dr. Zara Andrea, ......... Richárd, Frank
..........., Mr. Ole .......... Sapa Group President, Országos
Munkavédelmi és Munkaügyi Föfelügyelőség!

2008. Március 15.-én a Sapa székesfehérvári ADD-FAB, CNC
megmunkálással foglalkozó üzemében információm szerint, a
szokásos munkarend szerinti munkavégzés történt.
Tudomásom szerint a Nemzeti Ünnepen csak akkor szabad
(törvényesen) a dolgozót munkavégzésre beosztani, ha:
1. a munkáltató társadalmai közszükségletet kielégítő
alapvető szolgáltatást biztosít folyamatosan, vagy
2. a gazdaságos, illetve rendeltetésszerű működtetés â013 A
TERMELÉSI TECHNOLÓGIÁKBÓL FAKADÓ OBJEKTÍV KÖRÜLMÉNYEK MIATT
â013 más munkarend alkalmazásával nem biztosítható, vagy
3. a munkaköri feladatok jellege ezt indokolja.
Kérem az Országos Munkavédelmi és Munkaügyi
Főfelügyelőséget, vizsgálja ki panaszomat és a vizsgálat
eredményéről értesítsen!


Március 15-én térségünknek társadalmi, politikai fordulatot
hozó eseménysorozatáról szoktunk megemlékezni. Ünnepi
szózatokban, magasztos szavakkal lelkesen idôzzük a márciusi
ifjakat, nemzeti azonosságunk meghatározó tényezôit, a
szabadság, a testvériség, az egyenlôség hozzánk is
elérkezett(?) â01Cvalóságátâ01D.

Az ünnep kétségkívül emberi szükséglet. Felemelő és
lelkesítő. Sajnos nagy történelmi eseményekről való
megemlékezéseink, ünnepléseink sokszor válnak a napi
politika eszközévé, ifjúságot, népeket manipuláló
demonstrációvá, mítosszá.

Az 1848-as forradalom évfordulója minket nemcsak
lelkesedésre kötelez, hanem múltunknak fennkölt szólamok
nélküli, reálisabb szemlélésére, a csupasz tények és
problémák felidézésére is ösztönöz, hogy képet alkotva még
jobban megértsük nemcsak múltunkat, hanem a jelenünket is.
Jó volna már tanulnunk régi nemes küzdelmünkbôl, hiáinkból,
mulasztásainkból, s azok szomorú következményeibôl is.
Március 15.-én a magyar szabadságharc kezdetét ünnepeljük.
Március 15.-e jelképpé vált, nemzetünk szabadságszeretetét,
szabadság utáni vágyát fejezi ki.
Horgosi Imre Székesfehérvár Deák Ferenc u. 46/3/1


Országos Munkavédelmi és Munkaügyi Főfelügyelőség
Közép-dunántúli Munkaügyi Felügyelősége
Igazgató
8002 Székesfehérvár, Mátyás király krt. 6. Pf. 373. Telefon:
22-511-000, Telefax: 22-316-577
E-mail: kdmu@ommf.gov.hu


Horgosi Imre Ügyiratszám: 2037-23 /2008-2207
Tárgy: tájékoztatás
e-mail: horgosii@freemail.hu
Székesfehérvár
Deák F. u. 46/3/1.
8000
Tisztelt Horgosi Úr !
Hivatkozva a OMMF-hez 2008- március 18-án elküldött
e-mailen tett bejelentésével kapcsolatban az alábbi
tájékoztatást adom:

2008. április 07-én és április 11-én helyszíni munkaügy
ellenőrzésre került sor. Az ellenőrzés során a
panaszbejelentésben foglaltak â013 miszerint a technológiai
előírás nem indokolja az ünnepnapi munkavégzéseket â013
bebizonyosodott.

Az ellenőrzés bizonyítási szakaszban van, tanúmeghallgatások
folyamatban vannak.
Az ügy lezárását követően várhatóan bírság kiszabására
kerül sor.
Székesfehérvár, 2008. április 15.
Tisztelettel:
Jankó Zoltán
igazgató


Tisztelt Levélíró!
Hivatkozással a Sapa székesfehérvári cég ügyében írt bejelentésére szíves tudomásul közlöm, hogy azt áttettem az OMMF Közép-dunántúli Munkaügyi Felügyelőségéhez, mint hatáskörrel és illetékességgel rendelkező közigazgatási szervhez.

A bejelentés kivizsgálásának eredményéről Önt a nevezett Munkaügyi Felügyelőség fogja tájékoztatni.
Budapest, 2008. március 20.
Tisztelettel
Országos Munkavédelmi és Munkaügyi Főfelügyelőség
Közép-dunántúli Munkaügyi Felügyelősége
Igazgató
8002 Székesfehérvár, Mátyás király krt. 6. Pf. 373. Telefon: 22-511-000, Telefax: 22-316-577
E-mail: kdmu@ommf.gov.hu
Horgosi Imre Ügyiratszám: 2037-23 /2008-2207
Tárgy: tájékoztatás
e-mail: horgosii@freemail.hu
Székesfehérvár
Deák F. u. 46/3/1.
8000


Tisztelt Horgosi Úr !
Hivatkozva a OMMF-hez 2008- március 18-án elküldött e-mailen tett bejelentésével kapcsolatban az alábbi tájékoztatást adom:

2008. április 07-én és április 11-én helyszíni munkaügy ellenőrzésre került sor. Az ellenőrzés során a panaszbejelentésben foglaltak â013 miszerint a technológiai előírás nem indokolja az ünnepnapi munkavégzéseket â013 bebizonyosodott.

Az ellenőrzés bizonyítási szakaszban van, tanúmeghallgatások folyamatban vannak.
Az ügy lezárását követően várhatóan bírság kiszabására kerül sor.
Székesfehérvár, 2008. április 15.
Tisztelettel:
Jankó Zoltán
igazgató
e-mail: horgosii@freemail.hu

Tisztelt Címzett!
Tájékoztatom, hogy panaszával kapcsolatban megtartottuk a munkaügyi ellenőrzést az Alcoa-Köfém Kft. (továbbiakban: Munkáltató) Keréktermék üzlet ágánál.

A lefolytatott munkaügyi ellenőrzéssel kapcsolatban az alábbi tájékoztatást adom:

A vizsgálat során megállapítást nyert, hogy a Munkáltató a megszakítás nélküli munkarendben, a napi 12 órát dolgozó munkavállalók vonatkozásában a szabadságot nem a jogszabályi előírásnak megfelelően határozta meg.
A Munkáltató a munkavállaló életkora alapján járó szabadságot megszorozta nyolccal, majd elosztotta tizenkettővel, és az így megkapott szabadság napokat adta ki a munkavállalók részére.
A Munka Törvénykönyvéről szóló 1992. évi XXII. törvény 135. §-a szerint abban az esetben, ha a munkavállalónak a munkarendből adódóan hetente kettőnél több pihenőnap jár, a hét minden napja munkanapnak számít (kivéve a munkavállaló két pihenőnapját és a munkaszüneti napokat) és az ún. szabadnapokra is szabadságot kell kiírni.

A munkavállaló nem jár rosszabbul a Munkáltató által alkalmazott módszerrel sem, emiatt több munkáltató is ugyanúgy határozta meg a megszakítás nélküli munkarendben a szabadságot, mint a vizsgált Munkáltató.
A Munkáltató a nyilvántartási kötelezettség miatt alkalmazta az egyszerűbbnek tűnő módszert, mert az egy napos szabadságot nem tudja a munkanapra is, és a szabadnapra is kiírni.
A Munkáltató figyelmét felhívtuk a jogszabályi rendelkezések betartására, a kialakult gyakorlat megváltoztatására.
Székesfehérvár, 2008. július 14.
Tisztelettel:
Jankó Zoltán s.k.
igazgató
Kapják: Címzett
Irattár

A B. esetben is kérdés az a probléma ami miatt az EU munkaügyi szervezeteinél kívánok petícióval tiltakozni, egy munkáltató jogkövetkezmények nélkül követhet el jogsértést. Kérdésem még : jogom van-e a fenti levelek egyikében említett feltételezhető bírságról adatokat kapni az OMF-tő, ha hivatalosan kérek információt a bejelentésemet követő intézkedésekről?


C. A következő eset szintén velem történt egy újabb munkahelyen:
elnok@ommf.gov.hu
Tisztelt Cím!
A szakmai tanácsukat kérem!
Horgosi Imre vagyok, munkahelyemen (székesfehérvári Széphő ZRT.) szedreskerti kazánházában 3db HF-4/12 tip. földgázüzemű forróvizes kazán tűztér és vízoldali mechanikus és vegyszeres tisztítását, valamint a későbbiekben a gáztalanítós táptartály tisztítását végezzük.
A rendelkezésre álló Beszállási engedélyben a tevékenység kockázatai között (többek között ) be van ikszelve:
Veszélyes koncentrációjú egészségre ártalmas gőzök Megnev: triso-amonszóda
.......................................................................... porok ............... rozsdapor
A védőeszközök között (többek között) be van ikszelve:
FLK tip. friss levegős légzésvédő
védőbakancs
A munkákat a múlt héttől végezzük, eddig végeztünk a három kazán tűzterének belső tisztításával, én kettő kazán tűzterének mosását végeztem belülről, magasnyomású mosóval.
Ma, 2010 Máj 17.-én a feladatra kijelölt munkatársunk (aki a vízoldali bebúvónyíláson befér) a trisós-amonszódás mosóoldat részleges leeresztése után magasnyomású mosóval a víztérbe bemászva végezte a tűzcsövek mosását. A beszállási engedélyben beikszelt friss levegős légzésvédő nem állt rendelkezésre, egyszerű fehér por állarc van. Személyes véleményem szerint állatot nem küldenek dolgozni ilyen gőzölgő trisós-amonszódás légtérbe megfelelő friss levegős légzésvédő nélkül.
Mivel ezt szóvá tettem a munka vezetésével megbízott nyugdíjból a munka idejére visszahívott kollégának és az üzemeltető mérnöknek, azt az ígéretet kaptam, hogy holnap először leeresztjük a következő kazánt feltöltő trisós-amonszódás mosóvíz teljes mennyiségét, valamint a belső mosás megkezdése előtt a víztér mindhárom bebúvónyílásáról leszereljük a fedelet és befúvó ventilátort alkalmazunk.
Az a kérdésem, vajon ebben az esetben eltekinthetünk-e a Beszállási engedélyben beikszelt FLK tip. friss levegős légzésvédő berendezés használatától (ami a mai napon még nem állt rendelkezésre) és elegendőek-e a fent sorolt biztonsági intézkedések?
Holnap Máj. 18.-án a munkaidő reggel 7 órakor kezdődik.
Mellékesen tájékoztatom önöket arról hogy az OMMF Zöld számán általam megkérdezett szakember szerint a belső terek mosását végzők a munka végzése folyamán közvetlen életveszélyben voltak a friss levegős légzésvédő hiányában.
Az Szfvár.-ra a neten megadott 22/510-960, 22/512-870, +36/88/590-349, +36/34/512-475 telefonszámokon ismételt hívásaimat senki sem fogadta, így valós időben tanácsot kérni nem tudok (Máj. 17 18.00-ig)

Aztán jóval az események után főnököm aláíratott velem egy más tartalmú beszállási engedélyt-amiben már nem szerepelt a friss levegős légzőberendezés szükségessége, ami nem volt abban a pillanatban dátumozva, (tehát visszadatálhatták volna akár a munka megkezdése előtti dátumra,így azt állítva, hogy az lenne az eredetileg érvényes beszállási engedély) de természetesen én az aláírásom mellett feltüntettem az aláírásom dátumát is.

Kérem válaszoljak kérdéseimre!

Tisztelettel!
Horgosi Imre Szfvár. Deák Ferenc u. 46. mob: 30/263-99-35
A Ket. 54. par. 4. bekezdése alapján kérem adataim zárt kezelését!

Ebben a C esetben is alapvető jogszabályokat sértett meg a munkáltató, itt közvetlen életveszélyben voltunk munkavégzés közben a szükséges védőeszközök hiányában. Az A és B esetben a fellépésem után hamarosan állásvesztés lett a következmény, a C esetben még állásban vagyok az adott munkaadónál. A Dec 9.-i konferencián téma volt a korrupciót, munkahelyi törvénysértést feltáró dolgozók védelme, ezért is keresem a Transparency International segítségét.
Ezt az esetet is le kívánom írni az EU munkaügyi szervezeteihez intézett petíciómban.
Kérem válaszoljanak nekem, a Transparency Internacional kíván-e segíteni engem a petíció megvalósításával kapcsolatos munkámban?
Tisztelettel! Horgosi Imre

2011. február 15., kedd

Újságcikkek

Bűnösök között cinkos aki hallgat!

A sajtóban








 












Egy fehérvári operátor viszontagságai - A kísérlet (I.rész)

Horgosi Imre, a www.munkasmeltosag.fw.hu honlap létrehozójának célkitűzése, hogy volt cége semmisítse meg az elbocsátását és vegyék vissza eredeti munkakörébe.


Fehervar.hu/AlbaMag 2005. március 23. szerda
Horgosi Imre, a www.munkasmeltosag.fw.hu honlap létrehozójának célkitűzése, hogy volt cége semmisítse meg az elbocsátását és vegyék vissza eredeti munkakörébe.
A közelmúltban új weboldal nyílt a világhálón. Gazdája és szerkesztője a székesfehérvári Horgosi Imre, aki elsősorban felvilágosító, segítő szándékkal hozta létre önálló honlapját. Mint bevezetőjében írja, meg akarja osztani a tapasztalatait arról, hogy milyen elfogadhatatlan dolgok keserítik meg a magyar munkavállalók életét.


Fotó:Népszabadság
Horgosi beszámolója szerint 8 évig dolgozott egy székesfehérvári multicégnél, elbocsátását racionalizálással, létszámleépítéssel indokolta a vállalat. Különös olvasatot ad az ügynek, hogy a felmondását három héttel az után vehette át, hogy a Vasasszövetség szakszervezet közbenjárásával elérte: a cég a 12 órás munkaidőben dolgozó alkalmazottaknak is kiadja az őket törvény szerint megillető szabadságot. Horgosi szerint a vállalatnál be nem jelentett vegyi anyagokkal dolgoznak, használhatatlan védőfelszereléssel látják el a munkásokat. Az operátor lapunknak nem nevezte meg az ügyben érintett céget, de úgy gondoljuk, története érdekes cikksorozatot indíthat az AlbaMag oldalain.
A Munkásméltóság című honlapon hét olyan történet részletes leírása és dokumentációja is megtalálható, amelyekben Horgosi az érdekvédelmi szervezetek és az érintett hatóságok segítségét kérte az általa szabálytalannak vélt ügyek tisztázásához. Ilyen volt például, amikor Horgosi szerint a cégnél úgy vezették be egy új vegyi anyag használatát, hogy arról nem tájékoztatták a munkásokat, illetve nem biztosítottak a számukra megfelelő védőfelszerelést. Ugyancsak kemény harcot vívott a szabadságolások törvényes rendjének betartatásáért, a tisztálkodási lehetőségek javításáért, valamint egyes gépek biztonsági ellenőrzésének visszaállításáért - írja cikkében az üggyel szintén foglalkozó Népszabadság.
12 óra munka, 2/3 pihenés
A sértett dolgozó beszámolója szerint az elbocsátás indokaként olyan termék gyártásának megszüntetését is megnevezte a nevét egyelőre homályban tartó cég, amelynek munkafolyamatában Horgosi Imre állítólag részt sem vett. A titokzatos fehérvári multicégnél, több más magyarországi nagyvállalathoz hasonlóan ugyanis a szabadságra igénybe vehető naptári napok mindössze 2/3-át adták ki a 12 órás munkaidőben dolgozóknak azzal az indokkal, hogy egy szabadságnapjuk másfél munkanapnak számit - írja Horgosi honlapján.
A kapitalista munka hőse
Maga készítette, az ügynek szentelt honlapján közöltek szerint Horgosi előbb a Munkaügyi Minisztériummal levelezett, majd felvette a kapcsolatot a Vasasszövetség Észak-dunántúli régiójának ügyvivőjével, Papp Jánossal. A szakszervezet Mészáros Ferenc munkavédelmi szakértőt küldte ki a nevét egyelőre titokban tartó céghez. A szakszervezet vizsgálódásának köszönhetően visszamenőleg is ki kellett adnia a szabadságot a munkavállalóknak, Horgosi Imre elmondása szerint több társa mintegy másfél hónapig nem dolgozott.
Az üggyel kapcsolatban Horgosi lapunknak nyilatkozva egyelőre nem volt hajlandó megnevezni az állítólagos visszaéléseket elkövető multicéget, elmondta azonban, hogy a Munkaügyi Felügyelőségnek kötelessége ellenőrizni, hogy a törvényben előírtaknak megfelelően kiadják-e a szabadságot a cégek, azonban számos esetben elkerüli a figyelmüket ez a probléma. A www.munkasmeltosag.fw.hu honlap üzemeltetése óta Horgosit több cégtől keresték meg a dolgozók, ahol szintén csak 2/3-át adják ki a szabadságnapoknak.
Az ellen nem véd
A szabadság-ügy nem az egyetlen konfliktusforrás volt Horgosi és a cég között: mint állítja, 2002-ben tudni lehetett, hogy kompresszor terméket hoznak a vállalathoz, a dolgozó belső pályázaton nyerte el, hogy az új területre kerüljön. Egy teflonozó berendezés operátora lett. A termék visszamosásánál számára ismeretlen vegyszert használtak, amihez három különböző munkavédelmi kesztyűt próbáltattak ki vele: elmondása szerint 15-20 perc után mindegyik szabályosan "lerohadt" a kezéről.
Mint utóbb kiderült, a termék gyártásához butilgumi alapú kesztyű használatát írják elő, valamiért mégis olcsóbb munkavédelmi eszközöket próbáltattak ki vele - vallja a sértett munkatárs. Horgosi Imre bőre sérüléseket szenvedett, harmadik nap este erős fejfájás, mérgezésszerű tünetek is járultak a sérülésekhez, így a városi orvosi ügyeletre ment.
Ismeretlen vegyi anyagok az üzemben
Az orvos munkahelyi balesetként könyvelte el az esetet, ezért a cégnél is jegyzőkönyvezni kellett az ügyet. Ilyenkor kétfajta dokumentumot kell kitölteni - mondta el lapuknnak Horgosi, de állítólag csak a meghallgatási jegyzőkönyv készült el, ezt a vállalatnál 5 évig tárolják, majd megsemmisíthetik.
Az ilyenkor előírt munkabaleseti jegyzőkönyvet Horgosi szerint a cégnél nem készítették el, ezt ugyanis a Munkaügyi Felügyelőséghez kellene beküldeni. Horgosi Imre véleménye szerint ezzel is le akarták tagadni a balesetet. A sértett munkahelyi "balesete" után értesítette az ANTSZ helyi szervezetét is, akik ellenőriztek az üzemben és összesen hétféle be nem jelentett vegyi anyagot találtak. A jegyzőkönyv tanúsága szerint a "a használt veszélyes anyagokról bejelentést nem tettek". Köztük volt a Solutin - C6 elnevezésű anyag, ami a sérüléseket és a mérgezésszerű tüneteket okozta.
Horgosi Imre története - úgy gondoljuk, önmagában is érdekes. Természetesen azonban tisztában vagyunk azzal, hogy az ügy a többszörösen megvádolt multicég megnevezése és hivatalos reakciója nélkül hivatalosan egyelőre nem több, mint egy elbocsátott munkatárs által rendkívül meggyőzően előadott felháborító történet. Igyekszünk az ügy végére járni, jelen cikkünket azért publikáljuk, mert attól tartunk, a hivatali és jogi ügymenet lassúsága miatt az ügyben szereplő multicég kilétének világra kerülése több hétig is eltarthat. A cikket természetesen folytatjuk.

Miről lesz itt szó

Ebben a blogban le fogom írni az munkáséletem történéseit az utolsó kilenc évben. Azt szoktam mondani, ez a kilenc év rémálom volt.
Küzdelmeimről eddig megjelent televízió, rádióriportokat, újságcikkeket is találsz majd itt , Kedves látogató.
Az alábbiakban az ügyekről eddig született írásaimat helyezem el.
Itt a régi fórum maradéka, azért csak maradék, mert 2005 táján egyszer csak eltűnt a teljes munkasmeltosag weboldal a netről és az addigi forum hozzászólások talán végleg elvesztek. Ha tudsz Kedves olvasó valamilyen lehetőséget arra hogy a Net bugyraiból előhalásszam, kérlek írd meg nekem!
 Added: April 2, 2006        <br>Írta: Üzenet tartalma: <br>G.IJ<br>From: <br>Website: <br>E-mail:  <br>Tisztelt Horgosi Úr!<br><br>A Népszabadság 2005. március 12.-i, szombati számát egy volt <br>munkatársam, régi barátom hozta el azzal, hogy olvassam el az <br>interneten megvalósított kezdeményezéséről szóló tudósítást. <br>Érdeklődéssel olvastam.<br><br>Történetét megismerve, megerősödött bennem, hogy napjainkban, a <br>munkavállaló munkaviszonyában nincs köszönet, nincs Isten áldása&amp;#133; <br><br>Hírhozó Barátom amióta állítólag demokrácia és jogállamiság van <br>nem volt szabadságon. Szétprivatizálták körülötte a tisztes <br>munkaviszony és megélhetés lehetőségét. Az ő számára is a <br>rendszerváltás abban nyilvánult meg, hogy KIMENTEK A TANKOK <br>BEJÖTTEK A BANKOK és velük jöttek a kapitálharamiák.<br><br>Hírhozó Barátom aztmondta, hogy azokközé tartozik, akiket Ön nem <br>ítél el, mert családjuk védelmében nem akarják vállalni a <br>konfliktusokat. Másrészt Ön megállapította, hogy lemondtak a <br>méltóságukról. Barátom hozzátette: tudod, hogy nem vagyok én <br>ilyen, olyan amolyan, de igaza van a Melós Webmesternek, jónagyot <br>köptem, aztán aláálltam. Viszont ha embertelen kínlódással is de <br>fölnevelte a gyermekeit, miközben a nagy multik folyamatosan <br>emelkedő szolgáltatásdíj igényeit is kielégítette. Közben tönkrement az <br>egészsége, az önbecsülése méltósága. Gyakran visszatérő <br>szürrealista álmában egy hatalmas iratmegsemmisítőbe helyezi a <br>Munka Törvénykönyvét, azonban a másik végén a munkáltatók jogaival <br>újra és újra megerősödve visszaköpi azt a szörnygépezet. <br><br>Talányos kérdés: hol volt van a szakszervezet?<br>József Attila borítékolta a választ:<br>Ne higgy annak,<br>ki fűtve lakik öt szobát,<br>falain havas tájak vannak,<br>meztelen nők meg almafák,<br>de gondod s fájdalmad <br>vállára venni nem bolond!<br><br>A bíróság döntését (sajnos helyesen) borítékolta. Gondolom Ön is <br>tisztában van azzal, hogy egy kirúgott melós jogképessége egyenlő a <br>nullával. <br><br>Közben a politikai elit már dolgozik az új Lista Projekten, hogy <br>háttérbe szorítsa az egyre erősödő társadalmi problémákat. <br>Érdekes volna a Lista Projektkeretében, azokat a cégeket, <br>vállalkozókat belistázni, akik amelyek törvénytelenül alkalmaznak <br>munkavállalókat, megvonnak minden jogot tőlük, ezzel rabszolgatartó <br>társadalommá süllyesztik a jogállamiságot. <br>SOK SIKERT MELÓS WEBMESTER!<br><br><br>--------------------------------------------------------------------------------<br>Added: February 26, 2006        <br>Írta: Üzenet tartalma: <br>támogató<br>From: <br>Website: <br>E-mail:  Örülök, hogy eredménnyel járt. Minden eljárásjogban alapszabály, hogy az ügyben tett érdemi intézkedés megszakítja az elévülést. Ettől nem kell tartania. Sok sikert kívánok : M. <br><br>--------------------------------------------------------------------------------<br>Added: January 25, 2006        <br>Írta: Üzenet tartalma: <br>ügyvéd<br>From: <br>Website: <br>E-mail:  <br>Tisztelt Horgosi Úr!<br>Nem osztom az aggodalmát, és hogy meg is nyugtassam, idemásolom a Be. <br>vonatkozó szakaszát a nyomozás határidejéről:<br><br>176. § (1) A nyomozást a lehető legrövidebb időn belül le kell <br>folytatni, és az elrendelésétől, illetve megindulásától számított két <br>hónapon belül be kell fejezni. Ha az ügy bonyolultsága vagy <br>elháríthatatlan akadály indokolja, a nyomozás határidejét az ügyész két <br>hónappal, ha ez a határidő letelt, a megyei főügyész legfeljebb a <br>büntetőeljárás megindításától számított egy év elteltéig meghosszabbíthatja.<br>(2) Egy éven túl a legfőbb ügyész jogosult a nyomozás határidejének <br>meghosszabbítására. Ha a nyomozás meghatározott személy ellen folyik, a <br>meghosszabbítás legfeljebb a gyanúsítottnak a 179. § (1) bekezdése <br>szerinti kihallgatásától számított két évig terjedhet.<br>(3) Ha az ügyész nyomoz, a nyomozás határidejét az ügyészség vezetője <br>két hónappal, a felettes ügyész legfeljebb a nyomozás elrendelésétől <br>számított egy év elteltéig, azt követően a (2) bekezdésben meghatározott <br>határidőig a legfőbb ügyész hosszabbíthatja meg.<br><br>Kérem, értesítsen, ha valamilyen fejlemény van az ügyben. Üdvözlettel..........<br><br><br>--------------------------------------------------------------------------------<br>Added: January 25, 2006        <br>Írta: Üzenet tartalma: <br>Horgosi Imre<br>From: <br>Website: <br>E-mail:  Tisztelt Látogató!<br>Jan.16.-án levelet kaptam a fejér megyei főügyészségtől. A tartalma röviden: az szfvári városi ügyészség panasz elutasításáról rendelkező határozatát hivatalból eljárva, figyelemmel a Be.28.§(4) bekezdés c. pontjában írtakra hatályon kívül helyezem.<br>Indoklás: ..................felülvizsgáltam a keletkezett iratokat és ennek alapján megállapította, hogy a nyomozás megszüntetése megalapozatlan volt. Valamennyi szükséges és lehetséges bizonyíték beszerzéséről a nyomozás során nem gondoskodtak, így a nyomozás megszüntetése megalapozatlan. Ennek nyomán tehát a nyomozást megszüntető, illetőleg a panaszt elutasító határozat hatályon kívül helyezéséről rendelkeztem.<br>2006 Jan. 11. Dr. Laczkó Andrásné főügyészségi ügyész.<br>Kíváncsi vagyok mennyire lesz alapos a nyomozás folytatása, feltételezem azt hogy úgy gondolják , így könnyebben irányíthatják a következő eseményeket, mint akkor, ha lehetőséget adnak számunkra a pótmagánvádra azzal, hogy mint eddig, teljes mértékben elutasítóan reagálnak. Erre a levélre gondolom nincsen mit reagálnunk-egyenlőre-, vajon mi következhet ebből a stratégiaváltásból? Mi várható? Azt feltételezem az eddig történtek alapján, hogy valamilyen kikerülő manőverrel fognak próbálkozni. <br><br>--------------------------------------------------------------------------------<br>Added: January 16, 2006        <br>Írta: Üzenet tartalma: <br>Horgosi Imre<br>From: <br>Website: <br>E-mail:  Tisztelt Látogató! <br>Kérlek, a másik tárhelyszolgáltatónál elhelyezett web-lapot látogatsd, mert ezen a helyen nehézségeink támadtak. A problémamentes web-cím: munkasmeltosag.uw.hu <br><br>--------------------------------------------------------------------------------<br><br>--------------------------------------------------------------------------------<br>Added: December 28, 2005        <br>Írta: Üzenet tartalma: <br>Horgosi Imre<br>From: Harmadik Tárgyalás<br>Website: <br>E-mail:  Tisztelt Érdeklődők! <br>A Szept 15.-i tárgyaláson érdemi dolog nem történt. A vállalat felsorakoztatta a tanúit, kérte a meghallgatásukat, amire nem került sor, mert valamilyen a vállalat által kötelezően benyújtandó irat nem érkezett meg. A bíróság felszólította a vállalatot az irat pótlására és újjabb tárgyalást tűzött ki November 24.-ére. Én ezt nem kommentálom. Szerintetek véletlenül történt ez így?<br><br><br>--------------------------------------------------------------------------------<br>Added: September 16, 2005        <br>Írta: Üzenet tartalma: <br>Horgosi Imre<br>From: <br>Website: <br>E-mail:  Tisztelt látogatók! Megtettem a már többször említett feljelentést a cég ellen, a BTK 171. paragrafusa alapján. Az iratot a székesfehérvári rendőrkapitányságon az 1113/2005 szám alatt iktatták.A feljelentéshez mellékeltem az ÁNTSZ által készített helyszíni jegyzőkönyvet,(ez olvasható a weblap nyitóoldalán a vállalat ellenkeresete fülre kattintva, a 10009, 10, 11. képre kattintva ismételten) valamint a munkáltató által készített munkabalaseti jegyzőkönyvet (olvasható a nyitóoldalon a nemzetiszínű fülre kattintva, aztán a megjelenő menűben a xylol ügy fülre kattintva a sokadik aloldalon). Azóta annyi történt, hogy egyszer behívtak a rendőrségre, ugyanazt elmondtam ami itt alább olvasható. Elősször részleteket írok a BTK 171. paragrafusából, mert erre alapozom a feljelentést.<br>Tehát BTK 171/1 : Foglalkozás körében elkövetett veszélyeztetést követ el, aki foglalkozása szabályainak megszegésével, más vagy mások életét, testi épségét vagy egészségét gondatlanságból közvetlen veszélynek teszi ki, stb.<br>BTK 171/4: a bűncselekmény jogi tárgya, az emberi élet, testi épség és egészség, azaz egy vagy több ember életének, testi épségének és egészségének védelméhez fűződő társadalmi érdek. A törvényi tényállásból következik, hogy a törvényhozó az életet, testi épséget egészséget nem sértő, de közvetlenül veszélyeztető cselekményekkel szemben is védelmet biztosít.<br>171/4/2: a bűncselekmény elkövetési magatartása: a foglalkozási szabály, akár szándékos, akár gondatlan megszegése. A bűncselekmény megállapításához minden olyan magatartás alkalmas lehet, amely ellentétben áll az elkövető foglalkozásának szabályaival. Ez a magatartás lehet aktív, de nem zárható ki a mulasztással történő elkövetés sem, amikor az elkövetőnek a foglalkozási szabályok szerint kötelessége lenne a veszélyhelyzet elhárítása, megszüntetése, enyhítése, de mulasztásával ennek nem tesz eleget.<br>171/4/3: a bűncselekmény eredménye a foglalkozás körében elkövetett veszélyeztetés materiális bűncselekmény és eredménye más vagy mások életének, testi épségének vagy egészségének közvetlen veszélyeztetése, ill. testi sértés okozása. A veszély olyan helyzet, amikor fennáll az élet, a testi épség vagy az egészség sérelmének reális veszélye, közvetlen veszély pedig, ha időben térben konkretizálódik, tehát meghatározott személyt vagy személyeket fenyeget.<br>171/4/5: a büncselekmény alanya, elkövetője bárki lehet, de csak olyan személy, aki valamely foglalkozási szabály hatálya alatt áll, szabályokhoz kötött foglalkozást gyakorol.<br>BH1996.451.: a bírói gyakorlat ma már egységes abban a tekintetben, hogy aki olyan tevékenységet végez, amelyre biztonsági előírások vonatkoznak, köteles azt betartani és alanya lehet e bűncselekménynek függetlenül attól, hogy az adott tevékenységhez szükséges szakképesítéssel rendelkezik-e vagy sem.<br>BH1996.72.:A foglalkozás körében elkövetett gondatlan veszélyezetés vétsége akkor állapítható meg, ha az elkövető által megvalósított foglalkozási szabályszegés következtében - személyre vagy személyekre vonatkozó - közvetlen és konkrét veszélyhelyzet jön létre.<br>A feljelentés szövege: Alúlírott Horgosi Imre feljelentést teszek a ..............ellen a BTK171.Par. alapján foglalkozás körében elkövetett veszélyeztetés miatt.<br>2002.3.12.-ével bezárólag a ............amelynek akkoriban alkalmazottja voltam, egy sorozatos próbát (kísérletet) végzett egy újonnan alkalmazott veszélyes anyag kezelésére alkalmas védőeszköz típusának meghatározására. Az újonnan alkalmazott SolutinC6 veszélyes anyagot a .........a munkavégzés előtt nem jelentette be az ÁNTSZ székesfehérvári intézetének, igy a veszélyes anyagot illegálisan alkalmazták. A Solutinc6 gyártója, az anyaghoz kötelezően mellékelt munkabiztonsági adatlapon megadta, hogy a veszélyes anyag kezelésére butilgumi anyagú munkavédelmi kesztyű alkalmas. Ennek ellenére. a .........., egymás után, háromféle, különböző márkájú és fajtájú munkavédelmi kesztyűben kötelezett munkavégzésre, amelyek közül egyik sem volt butilgumi anyagú.Az alkalmatlan védőeszközöket a veszélyes anyag rövid időn belül szétmarta.(10-20 perc) A kesztyű anyaga roncsolódott és mindkét kézfejemen a veszélyes anyag sérülést okozott. 2002.3.12.-én éjszaka a városi orvosi ügyeletre voltam kénytelen elmenni, rendkívül erős fejfájással és émelygéssel. Másnap a kórház bőrgyógyászati osztályán vizsgálatra mentem a kézfejem bőrének állapota miatt. Az ÁNTSZ jegyzőköny többek között ezeket a megállapításokat tartalmazza: A technológiát telepítés előtt nem egyeztették az ÁNTSZ székesfehérvári intézetével. Telepítésre szakhatósági hozzájárulást nem kértek, tervdokumentációt nem adtak be. AZ ÚJ HASZNÁLT VESZÉLYES ANYAGRA BEJELENTÉST NEM TETTEK. Elmondás szerint a dolgozók oktatása is megtörtént a munkavégzés előtt, de erről írásbeli dokumentációt nem tudtak felmutatni. Tevékenységi engedélyben nem szerepelnk: hétféle veszélyes anyag. A kockázatértékelést el kell végezni........<br>A történtekre alapozva teszek feljelentést, mert a munkáltató az egészségkárosodás veszélyét lérehozta, ebből következően véleményem szerint foglalkozás körében elkövetett veszélyeztetés állapítható meg. E cselekmény feltétele, hogy valamilyen foglalkozási szabály megszegésre kerüljön. Ebben az esetben a munkavédelmi eszközök kiválasztásának szabályait szándékosan megszegték, hiszen a veszélyes anyag a gyártó által biztosított biztonságtechnikai adatlapjának információja a .............rendelkezésére állt, de azt nem vették figyelembe.Ezen kívül nem tettk eleget bejelentési kötelezettségükne az ÁNTSZ felé. Az én előzetes tájékoztatásom és engedélyem nélkül( nem történt meg az amúgy kötelező, a munkavégzést megelőző munkabaleseti oktatás) Függő viszonyomat (alkalmazott) kihasználva, a gyártóterületen illegálisan alkalmazott veszélyes anyagot felhasználva, egy sorozatos próbába (kísérletbe) kényszerítettek, annak tudatában, hogy az általuk keresett infomációt a gyártó által biztosított biztonsági adatlap tartalmazza. Ezzel szinte a kísérleti nyúl szerepébe kényszerítettek, közvetlen veszélybe sodortak alapvető foglalkozási szabályokat megsértve. A ........... által alkalmazott munkavédelmi szakember a beosztásának ellátásához maradéktalanul megfelelő szakképzettséggel rendelkezett, így birtokában volt a feladatainak ellátásához szükséges köteles szakmai tudásnak. Kérem büntetőeljárás megindítását!<br>Ennyit tartalmaz a feljelentés, még annyit hozzá: a Magyar jog nyilván nem teszi lehetővé az alanyon történő kisérletezést, annak előzetes beleegyezése nélkül, de ez a problémakör nem csak formáljogi hanem alapvető erkölcsi és természetjogi kérdés. Egy civilizált állam szerintem nem hagyhat büntetlenül ilyen jogsértéseket. Arra fogok törekedni hogy lefolytassák az eljárást, még akkor is ha a jogsértő a világ egyik legnagyobb autóipari beszállítója.<br>Más. Több hozzászólásból arra következtettem, hogy szakszervezeti emberek is olvassák a honlapot, arra kérném őket, küldjenek nekem európai, baloldali irányúltságú újság, folyóirat címeket, neveket!<br><br>--------------------------------------------------------------------------------<br>Added: July 29, 2005        <br><br>E-mail:  <br>From: <br>Website: <br>E-mail: Tisztelt Látogató! Kérlek, a másik tárhelyszolgáltatónál elhelyezett web-lapot látogatsd, mert ezen a helyen nehézségeink támadtak. A problémamentes web-cím: munkasmeltosag.uw.hu <br>--------------------------------------------------------------------------------<br>Added: July 12, 2005        <br>Írta: Üzenet tartalma: <br>Horgosi Imre<br>From: Ultraweb fórumra átmásolás<br>Website: <br>E-mail:  Kedves Kozek Adolfné!<br>Üzenetét átmásolom az Ultraweb fórumra. Nehézségeim vannak a rádióban és a Tv-ben adott interjúim feltöltésével a Freewebre, ezért az egész munkásméltóság témát átemeltük a Freeweb tárhelyszolgáltatóról, az Ultrawebre, ott letölthetőek. Az új cím: munkasmeltosag.uw.hu<br>Az oldalnak egyébként pontosan az a célja, hogy nem csak az általam, egy munkáltatónál tapasztalt jogsértésekről adjon hírt, hanem máshol előfordult esetekről is. Ezért kérem, ha vannak a tarsojában érdekes esetek, adjon hírt róluk a munkasmeltosag.uw.hu fórumában. Tisztelettel! Horgosi Imre<br>--------------------------------------------------------------------------------<br> Added: April 1, 2005        <br>Írta: Üzenet tartalma: <br>Kozek Adolfné<br>From: Aki pert nyert biztos vesztes<br>Website: <br>E-mail: anya_apa@imagizellc.com Üdvözlöm a munkavállalói kollektívák érdekeiért tettekre kész és megtorlásoknak kitett sorstársakat!<br><br>Üdvözlöm az web oldal létrehozóját!<br><br>1990-ben újonan alakult érdekképviselet vezetőjeként néhány mondatban jelzem az ország zászlós hajójaként emlegetett, ismert, jelenleg részvénytársaságként működő munkahelyem egyik oszlopos &quot;humán&quot; szakemberének - többedik reklamációmra - velem szóban közölt álláspontját.<br>Az a szakszervezeti bizalmink aki a Fővárosi Munkaügyi Bíróságon az elbocsájtása után pert nyert, és visszakellett volna immár több mint két éve helyezni a munkába vegyem tudomásul sosem lesz visszahelyezve. Értsem meg végre! Nem volt, nincs és nem lesz olyan vezető aki visszavenné a szervezetébe.<br>Továbbá, ugyancsak két éve további, szakszervezeti vezetésünkben ügyvivői és más többes választott tisztséget betöltő tagjaink ellnében folyik per, hogy pótoltassa a munkáltató az elbocsájtáshoz a felsőbb szakszervezeti szervezet meg nem adott hozzájárulását. 2002. egyszerre négy tisztsegviselőt akartak eltávolítani csoportos létszámleépítés keretében, ebből az említett kettő ellen még most is tart az eljárás. A munkáltató precedens perként immár harmadik vezérigazgató státuszba lépése és társaságnál tapasztalható létszámnövekedés mellett is ragaszkodik a per folytatásához, a bírósági eljáráshoz. Minden áron győzni akarnak, hogy igenis legyen példa arra, hogy elbocsájtható a szakszervezeti vezetés bármely tagja, tagjai csoportos létszámleépítés keretében. Hiszen ilyenkor nem igazán kell indokolni, elég a nem kívánatos személyeket bepakolni a csoportos létszámleépítésbe. A bíróság nem vizsgálja, vizsgálhatja, hogy valós-e és mennyire okszerű az adott egyén, szakszervezeti tisztsegviselő eltávolításának körülménye. Remek kiskapu. Meg különben is elfogadhatatlan, hogy ne lehessen szakszervezeti vezetőket, bizalmiakat elbocsájtani. <br><br>Ezen túlmenően még több szakszervezeti, vagy participációs jogsértés és azok körüli visszásságról tudok beszámolni, azok történetét, a kapcsolódó ellentmondásos, vagy érthetetlen módon megváltoztatásra került bírói végzést tudom az érdeklődők elé tárni. Főleg, ha lenne valakiknek kapacitása ezeket reflektorfénybe állítani, had lássák, és had olvassák csak elnyomás és hatalmaskodás van. Csak a pénz az úr. Emberség, szolidarítás, de még jog sincs, mert annak betűje felörli a szellemet. Igazság, vagy arra törekvés pedig végképp nincs.<br><br>Minden jót a harcosoknak!<br>--------------------------------------------------------------------------------<br> Added: March 31, 2005        <br>Írta: Üzenet tartalma: <br>Sztaniszláv L.<br>From: Munkásméltóság<br>Website: <br>E-mail: sztaniszlav@ecity.agria.hu Kedves Csumidesz!<br>Megdöbbenve, de nem meglepve olvastam a történetedet. Szinte mindennapos, hogy a vezetők, tulajdonosok, így bánnak azokkal, akik a betevő falatot teremtik meg nekik is. Másokkal ellentétben, én azt mondom, hogy mindenképpen bírósághoz kell fordulni. Nem csak azért mert az ügyet csont nélkül lehet nyerni, hanem azért is, hogy ez más dolgozótársunkkal ne fordulhasson elő. Megnyugtatlak. A tulajoknak, istenképzetük van, azt gondolják, hogy rájuk nem vonatkoznak a szabályok, tehát azt tehetnek veled, velünk amit akarnak. Közös felelősségünk, hogy mindenki a maga helyén, tegyen ez ellen. Jómagam aktív szakszervezetisként sok ilyen, vagy hasonló pert láttam már. Egyszer sem mondta a tulaj, hogy &quot; szánom- bánom&quot; de hogy legközelebb az ilyen megmozdulásokra kínosan ügyelni fog, az tuti. Így védhetjük meg EGYMÁST a hasonló esetektől.<br>A &quot; ne légy olyan mint Ő&quot; érv nem igaz arra, hogy ne védd meg magad, ne keresd az igazadat, ne próbáld visszanyerni a méltóságod, és megkapni mindazt, ami neked, törvényesen jár. És ez nem a nyugdíjpénztár. Annak az árát, nyugodj bele, többszörösen bekerested a cégnek. <br>Persze, ahogy már ezt más is írta, könnyű a partvonalról befüttyögni. Csakhogy ez nem football játék.<br>Sok sikert, és boldogabb munkáslétet kívánok:<br>Laci.<br>--------------------------------------------------------------------------------<br> Added: March 25, 2005        <br>Írta: Üzenet tartalma: <br>Horgosi Imre<br>From: Rádió és TV riportok<br>Website: <br>E-mail:  Kedves látogató!<br>A közelmúltban a Kossuth rádióban kettő, a TV1.-en egy riport hangzott el, amelyekben a munkásméltóság oldalon feldolgozott problémákról beszélek. A webmwester megpróbálta feltölteni a Freeweb-es tárhelyre ezeket az anyagokat, nem sikerült! Hogy miért nem, az még nem derült ki, megpróbálok utánnajárni. A probléma megoldására azt a megoldást választottuk, hogy az egész web-oldalt feltöltöttük az Ultraweb tárhelyre. Úgy tűnik, onnan problémamentesen letölthető. Ezekben a riportokban, rajtam kívül még internetjogi, munkajogi, szakszervezeti szakemberek és egy volt miniszter mondják el véleményüket a problémakörről. 18 perces, 9 perces és 12 perces anyagok, nem kevés időbe telik a letöltésük, de talán megéri! Arra szeretnélek megkérni téged kedves látogató, legyél szíves jelezz vissza ha nem sikerül technikai problémák miatt a letöltés. ( ha egyáltalán érdemesnek találod megpróbálni) A web-cím annyiban változott, hogy a középső fw. helyett uw. betűcsoprt a megfelelő. - munkasmeltosag.uw.hu -<br>--------------------------------------------------------------------------------<br> Added: March 25, 2005        <br>Írta: Üzenet tartalma: <br>Róth László<br>From: megéri?<br>Website: <br>E-mail: t384419@freemail.hu Kedves Csumidesz!<br><br>Először is a csendőrpertunak nem vagyok híve, tehát kérlek tegeződjünk. Köszönöm!<br><br>Ha meg nem is lepett, de jólesett olvasni soraidat, amelyek nagyon emberiek voltak, látni, hogy felülemelkedve a sértődöttségen talán még sajnálod is azt aki Veled gyalázatosan viselkedett. Korrekt tőled az a viselkedés is, hogy a magad módján elismered azokat plusz juttatásokat, amit a volt főnök adott neked.<br>Igen. Azért, mert más sokszor tahó volt, nem kell Neked is úgy viselkedned. <br>A sors gyakran a mi segítségünk nélkül is benyújtja a számlát.<br>Egy ismerős sebésznek volt az a szellemes mondása, ha valaki keresztbetett neki: &quot;A villamos majd elintézi!&quot; Ami annyit tesz, hogy: jössz te még az én utcámba!<br>Néha nagyobb erőfeszítésbe kerül türtőztetni magunkat, mint odacsapni.<br>Megnyugvást adhat az is, ha tudja az ember, hogy igaza van és ennek képes (vagy képes lehet) érvényt szerezni. Már ez ömagában is segít a MUNKÁSMÉLTÓSÁG-odat megtartani!!!<br>Bár arra biztattalak, hogy ilyen alakkal szemben igazságot kérni szinte kötelező, de azt csak Te döntheted el, hogy minden körülményt mérlegelve megéri-e?<br>Csumidesz!<br>Ha mégis arra döntessz, hogy harcolsz, segítségemre számithatsz.<br>Üdv: Róth L<br><br><br>--------------------------------------------------------------------------------<br>Added: March 23, 2005        <br>Írta: Üzenet tartalma: <br>Horgosi Imre<br>From: Munkaügyi Bíróság, első tárgy.<br>Website: <br>E-mail:  A nyitóoldal Mi történt a tárgyaláson feliratú fülével egyenlőre nehézségek vannak, így ide a fórumba írom be a régi, a Freeweb által előzetes figyelmeztetés nélkül törölt honlap fórumából, egy haver által, (szerencsére) lementett szöveget.<br>Első tárgyalás, 2005.02.01.<br>Nos, mi is történt? Mindkét fél kinyilatkoztatta azt, hogy nem akar egyezkedni.<br>A vállalat képviselője, egy olyan statisztikai kimutatásra hivatkozott, amely szerint, az adott időszakban, a létszám csökkent. A váll. kimutatásában, 2004 Szeptembere az utolsó hónap. Júniustól szeptember végéig, valóban csökkent a létszám pár tucat fővel, de ebben az időszakban és szeptember után is több tucat újonnan felvett munkást munkába állítottak, jóval kissebb alapbérrel, un. &quot;kölcsönzött munkásokat. <br>Ezen a tárgyaláson, a bíró felszólította a vállalatot, adja meg a bíróság számára a munkaerőmozgás adatait, részletesen, az elbocsátásom előtti és utánni három hónapban, beleértve a felvett kölcsönmunkaerőt is. Abból ki fog tűnni az, hogy az én operátori munkakörömben új dolgozókat alkalmaztak az elbocsátásom időszakában, (előtte és utánna is). A vállalat képviselője elmondta még azt is, hogy a leszámolók közül, egyedül én nem írtam alá a közös megegyezést. Ezt alapos okkal tettem, mert az előző hetekben tapasztaltam sok új dolgozó munkábaállását! Nem lehetett volna egyel kevesebb embert elbocsátani (arra az egyre gondolok, -magamra-, akit végülis egyedüliként elbocsátottak, mert ugye a többiek közös megegyezéssel -könnyes búcsú- távoztak (a nem bátraké a mennyek országa?) és egyel kevesebb új dolgózót felvenni? Dehogynem! Így lett volna törvényes, de mivel a jogos érdekeimért többször eredményesen felléptem, hát szúrtam a szemüket. Az eltávolításom után is folyt az új, kölcsönzött dolgozók munkábaállítása. Amint azt tudjuk az MT 193.5.g.: A munkavégzés időtartama alatt a kölcsönvevő minősül munkáltatónak. Tehát a kölcsönzött melósok is a vállalat alkalmazottai, azaz egyszerűen embert cseréltek. Érdekes probléma lehet a bíróság számára, mert ha ezt az elbocsátást jogszerűnek találja, azzal szerintem azt mondja ki: ma Magyarországon a munkavállaló kicsrélése azonos időszakon belül, azonos munkakörben, azok beleegyezése nélkül, törvényes, úgy hogy azonos beosztásba, azonos munkahelyre, felvesz új dolgozókat ( hiszen a kölcsönzött dolgozók munkáltatójának is a vállalat minősül a munkavégzés időtartama alatt) párhuzamosan azzal, hogy létszámcsökkentésre és racionalizálásra hivatkozva régi, határozatlan idejű munkaszerződéssel rendelkező dolgozókat elbocsát. Úgy gondolom, Márc 12.-i &quot;Dugó&quot;-nak címzett válaszom, it a fórumban, is idevág (az emberi méltóság fogalma és a tiszteletbentartásának kötelezettsége még a munkajogban is).<br>Felmerült még a tárgyaláson az is, hogy a vállalat sértőnek találja a következő, a freeweb által törölt előző honlapon leírt mondatot: Ismereteim szerint a vesztes fél végzett a második világháború során, embereken, sorozatos próbákat(kísérleteket), azok előzetes tájékoztatása és beleegyezése nélkül. Én nagyon sajnálom azt, hogy az általam perbehívott munkáltató, VÉLEMÉNYEM (általam kiemelve, később fontos lesz) szerint, hasonló jogsértő cselekedetre vetemedett.<br>Nos: a sorozatosan, háromszor, háromféle különböző típusú, a vállalat által munkabaleseti jegyzőkönyvben bevallottan alkalmatlan védőkesztyűvel (a dolgozó kezén munkavégzés közben) végzett próbákat(kísérlet), a vállalat által a baleset után másfél hónappal kiadott munkabaleseti jegyzőkönyvvel bizonyítjuk (ez a jegyzőkönyv a xylol almenűben elolvasható).<br>Megszereztem az ÁNTSZ által az eset után készített jegyzőkönyvet (még nem olvasható, de hamarosan felkerül a xylol almenűbe).<br>A jegyzőkönyvben olvashatóak a következő mondatok: A technológiát telepítés előtt nem egyeztették az ÁNTSZ......-i intézetével. Telepítésre szakhatósági hozzájárulást nem kértek, tervdokumentációt nem adtak be. AZ ÚJ HASZNÁLT VESZÉLYES ANYAGRA BEJELENTÉST NEM TETTEK.(általam kiemelve, később fontos lesz és az is, hogy a gyártóterületen összesen hétféle be nem jelentett vegyi anyagot talált az ÁNTSZ)<br>Visszatérve a vállalat kifogására. Mind az Únió Chartája, mind a Magyar Alkotmány (61. paragrafus) elismeri a véleménnyilvánítás szabadságát, ami magában foglalja a véleménnyilvánítás és a véleményalkotás szabadságát, országhatárokra való tekintet nélkül.Ebbe beleértendő a tömegtájékoztatás (pl. online-sajtó) szabadsága is. Védi a véleményt, annak igazságtartalmára való tekintet nélkül is. Ebben az esetben ráadásul, a fent említett jegyzőkönyvekkel bizonyítjuk állításaim maradéktalan igazságtartalmát. Ebből következik az, hogy (maradéktalan igazságtartalmú) véleménnyilvánításom miatt, engem hátrány nem érhet! <br>A következő tárgyalás 2005. Május 5.-én, 13.00-kor lesz a székesfehérvári Munkaügyi Bíróságon. Minden kedves érdeklődőt szeretettel várok!<br><br>--------------------------------------------------------------------------------<br>Added: March 23, 2005        <br>Írta: Üzenet tartalma: <br>admin<br>From: <br>Website: <br>E-mail:  Hali Imre. Jó lenne,ha valamit csinálnál a honlapoddal,mert állandóan újra frissít,és igy élvezhetetlen.Köszi.<br>--------------------------------------------------------------------------------<br> Added: March 20, 2005        <br>Írta: Üzenet tartalma: <br>csumidesz<br>From: <br>Website: <br>E-mail:  Tisztelt Róth Úr!<br><br>Köszönöm bátorító szavait. Lehet, hogy megfogadom a tanácsát, bár nem nagyon szeretnék kapcsolatba kerülni vele. Azért szerencsére úgy látszik a sors hamarosan benyújtja a számlát, és akkor már nem tudok kellően elégtételt venni. De nekem még ez is jó. <br>Ha őszinte akarok lenni, azért nem folyamodtam eddig ilyenhez, mert a végkielégítésen kívül is kaptam pénzt, ha nem is a kezembe, de egyszer odakerül. Minden alkalmazottra köt biztosítást, és az tovább vihettem. persze pénzem nem volt rá, ezért díjmentesíttettem és hat év múlva felvehetem amit ő befizetett és ennek a kamatait. Azért az sem lesz semmi összeg, főleg ha utána tetszik számolni, hogy közel 10 000 ft- ot fizetett havonta, négy éven keresztül. Én ezt tekintem elégtételnek, de remélem a sors azért elveri rajta a port. <br>Mindenesetre nagyon köszönöm, és alkalomadtán lehet, hogy élek vele.<br><br>Tisztelettel: csumidesz<br>--------------------------------------------------------------------------------<br> Added: March 20, 2005        <br>Írta: Üzenet tartalma: <br>Róth László<br>From: <br>Website: <br>E-mail: t384419@freemail.hu Kedves Csumidesz!<br><br>Bocsánat, ha a csapos közbeszól. A Téged ért sérelem leírása Horgosi szakinak van címezve, de a fórumban mindenki látja, így engedelmeddel pár gondolatot fűznék az esetedhez:<br><br>Igen!<br><br>A legnagyobb pofonok, amiket az ember kaphat a munkahelyén a munkáltatójától, hogy visszaélnek a bizalmával, megalázzák, szemébe hazudnak, félremagyarázzák a jó szándékát, megítélésében nem veszik figyelembe a valóságos körülményeket, elveszik a lehetőséget töle hogy gondoskodjon a családjáról, szándékosan rossz hírét keltik....<br><br>Sajnos Neked mindben volt részed!<br>Ezek azonban nem csak emberi szempontból megdöbbentőek, hanem jogi szempontból is törvénytelenek.<br>Ugyanúgy, mint amit írtál: A felmondásom a mai napig (2004. április) nem érvényes jogilag, mert elfelejtett, vagy nem tudott rá indoklást írni.<br><br>De ezek a jogtalanságok orvosolhatók.<br>Úgy gondolom, hogy egyaránt jár Neked, és valószínűleg elérhető anyagi és erkölcsi elégtétel is.<br>A Net-ről tallóztam pár dolgot, ha érdekel olvasd el.<br><br>Idézet a Munka Törvénykönyve szövegéből:<br>&quot;Rendes felmondás: a határozatlan idejű munkaviszonyt mind a munkavállaló, mind a munkáltató felmondással megszüntetheti. A felmondás egyoldalú jognyilatkozat, amelynek érvényességéhez a másik fél egyetértése vagy elfogadása nem szükséges. <br>A munkáltató köteles felmondását megindokolni. Az indokolásból a felmondás okának világosan ki kell tűnnie. A törvényi követelménynek az indokolás akkor felel meg, ha tartalmazza azokat a konkrét tényeket, illetve körülményeket, amelyekre a munkáltató a felmondást alapította. Vita esetén a felmondás indokának valóságát és okszerűségét a munkáltatónak kell bizonyítania. A felmondás indoka csak a munkavállaló képességeivel, a munkaviszonnyal kapcsolatos magatartásával, illetve a munkáltató működésével összefüggő ok lehet. ..... A munkavállaló munkavégzésére vagy magatartására hivatkozással történő munkáltatói felmondás előtt lehetőséget kell adni a vele szemben felhozott kifogások elleni védekezésre, kivéve, ha az eset összes körülményeiből következően ez a munkáltatótól nem várható el. ....A munkavállaló rendes felmondással bármikor, indokolás nélkül megszüntetheti a határozatlan idejű munkaviszonyát. &quot;<br><br><br>Magyarázatok a munkaviszony jogellenes megszüntetéséhez: <br><br>&quot;Jogellenes a munkaviszony megszüntetése, ha az valamilyen munkaügyi jogszabály rendelkezésébe ütközik (például nem indokolták a felmondást, vagy annak indoka valótlan volt, felmondási védelem alatt álló munkavállalónak mondanak fel stb.). <br>Ha a munkáltató szünteti meg jogellenesen a munkaviszonyt, köteles a munkavállalót olyan helyzetbe hozni, mintha a munkaviszonya nem szűnt volna meg. Jogellenes megszüntetés esetén a munkavállaló a felmondás közlésétől számított 30 napon belül keresettel élhet a munkaügyi bíróságon. Amennyiben a bíróság a jogellenességet megállapítja, kérelemre kötelezi a munkáltatót a munkavállaló eredeti munkakörben történő továbbfoglalkoztatására. Ezen túlmenően kötelezi az elmaradt munkabér (egyéb járandóságai), a megszüntetéssel felmerült kár, valamint - ha munkaviszony nem rendes felmondással szűnt meg - a felmentési időre járó átlagkereset és végkielégítés megtérítésére. Nem kell megtéríteni a munkabérnek (egyéb járandóságnak), illetve a kárnak azt a részét, ami máshonnan megtérült.&quot;<br><br>&quot;Munkavállalói kérelem hiányában vagy a munkáltató kifejezett kérelmére a bíróság mellőzi az eredeti munkakörbe történő visszahelyezést, ilyenkor azonban a munkáltató legalább két, legfeljebb tizenkét havi átlagkeresetnek megfelelő összeg megfizetésére köteles. A munkaviszony ilyenkor az ítélet jogerőre emelkedésének napján szűnik meg.&quot;<br><br>&quot;Nem kétséges, mind a munkáltató, mind a munkavállaló jogosult rendes felmondással megszüntetni a munkaviszonyt. A két felmondás között azonban alapvető és lényeges különbség, hogy a munkáltató minden esetben köteles írásban megindokolni a rendes felmondását. Ám nem élhet bármikor, bármilyen feltételek mellett, vagyis nem élhet vissza e jogosultságával. &quot;<br><br>&quot;Három törvényes felmondási indok jöhet szóba a munkáltatói rendes felmondás alapjául, melyek közül kettő a munkavállaló személyében rejlő szubjektív és egy a munkáltató érdekkörében felmerülő objektív ok lehet. Az első a munkavállaló képességével függhet össze; például magasabb képzettséget igényel az adott munkakör, mely a munkavállalónak nincs meg, és adott esetben nem oldható meg átképzése sem. A következő indok a munkavállaló munkaviszonnyal kapcsolatos magatartására viszszavezethető ok; például hanyag munkavégzés, rendszeres késés. A leggyakoribb felmondási indok a munkáltató érdekkörében felmerülő működéssel összefüggő ok. Ezt indokolhatja egyebek között az anyagi ellehetetlenülés, felszámolás, csődeljárás. Itt azonban le kell szögezni: a munka törvénykönyve (Mtk.) garanciális szabályként írja elő, hogy a munkáltató személyében bekövetkező jogutódlás önmagában nem szolgál a határozatlan idejű munkaviszony rendes felmondással történő megszüntetésének indokául. &quot;<br><br>&quot;A munkáltatói rendes felmondásnak ezeken túl valósnak és okszerűnek is kell lennie, sőt ezen tényeket vita esetén a munkáltatónak kell bizonyítania. Tehát nem a munkavállalónak kell a munkaügyi bíróságon bizonyítania a felmondás valótlanságát vagy a törvényben meghatározott ok hiányát.&quot; <br><br>&quot;Természetesen a munkáltatói rendes felmondás maga után vonja – a munkáltatónál eltöltött munkaidő függvényében – a 30-tól 90 napig terjedő felmondási idő közbeiktatását, valamint ugyancsak a munkáltatónál eltöltött munkaviszony időtartamától függő, egytől hat hónapig terjedő átlagkeresetnek megfelelő végkielégítés biztosítását, amely az öregségi nyugdíjkorhatár betöltését megelőző öt éven belüli felmondás esetén további háromhavi átlagkeresettel növekszik, és ez utóbbi esetben csak különösen indokolt esetben lehet a felmondás jogával élni.&quot; <br><br>&quot;Előfordul, hogy a munkáltató minden tekintetben betartja a rendes felmondás szabályait, és látszólag a munkavállaló nincs abban a helyzetben, hogy kellő jogalap birtokában munkaügyi jogvitát kezdeményezzen, mégis felmerülhet a munkáltatói rendes felmondás jogellenessége, ha a jogvita során a munkaügyi bíróságon bebizonyosodik, hogy a munkáltató visszaélt a jogával. &quot;<br><br>&quot;Általános jogelv, hogy valamilyen jogosultságot csak rendeltetésének megfelelően lehet gyakorolni, és az ezzel ellentétes intézkedés érvénytelen. A Munka Törvénykönyve kimondja, hogy a jog gyakorlása különösen akkor nem rendeltetésszerű, ha az mások <br>- jogos érdekeinek csorbítására, <br>- érdekérvényesítési lehetőségeinek korlátozására, zaklatására és <br>- véleménynyilvánításának elfojtására irányul, vagy erre vezet. <br><br>Azt is előírja a törvény, hogy a rendeltetésellenes joggyakorlás hátrányos következményeit orvosolni kell. <br><br>Azt azonban az eset összes körülményei vizsgálatával lehet csak megállapítani, hogy például a véleménynyilvánítás mikor minősül jogosnak, és mikor ellentétes a munkáltató jogos gazdasági érdekeivel. Itt különösen figyelemmel kell lenni arra a törvényi előírásra, hogy a munkavállaló nem tanúsíthat olyan magatartást, mellyel munkáltatója jogos gazdasági érdekeit veszélyeztetné. Az alkotmány, valamint a közérdekű bejelentésekről, panaszokról szóló törvény ugyan biztosítja a szabad véleménynyilvánítás, valamint a kérelmek (panaszok) előterjesztésének jogát, ezzel azonban a munkavállaló nyilvánvalóan nem élhet viszsza a munkáltató jogos gazdasági érdekei hátrányára. Ellenben, ha például a munkaválló érdekérvényesítési lehetőségével szándékozik élni, vagy él az ágazati szakszervezetnél, a munkáltató részéről történő rendes felmondás jogellenes lehet, ha ez az intézkedés okozati összefüggésbe hozható az érdekérvényesítéssel. &quot;<br><br>&quot;Jogos vagy jogosnak vélt sérelme orvoslásáért a munkavállaló a munkaügyi bírósághoz fordulhat, s ha bebizonyosodik a rendeltetésellenes joggyakorlás a munkáltató részéről, a bíróság jogellenesnek minősíti a rendes felmondás indokát, és a jogsértés súlyának mérlegelésével kettőtől tizenkét havi átlagkeresetnek megfelelő összeg kifizetésére kötelezi a munkáltatót. Meg kell továbbá téríteni a munkavállalónak esetlegesen felmerült egyéb kárát is, továbbá elmaradt munkabérét és egyéb járandóságait. A munkavállaló saját belátása szerint kérelmezheti a bíróságtól: rendelje el eredeti munkakörébe történő visszahelyezését, a munkáltató nem kérheti ennek mellőzését. &quot;<br><br><br><br>&quot;Nem kétséges, mind a munkáltató, mind a munkavállaló jogosult rendes felmondással megszüntetni a munkaviszonyt. A két felmondás között azonban alapvető és lényeges különbség, hogy a munkáltató minden esetben köteles írásban megindokolni a rendes felmondását. Ám nem élhet bármikor, bármilyen feltételek mellett, vagyis nem élhet vissza e jogosultságával. <br><br>Három törvényes felmondási indok jöhet szóba a munkáltatói rendes felmondás alapjául, melyek közül kettő a munkavállaló személyében rejlő szubjektív és egy a munkáltató érdekkörében felmerülő objektív ok lehet. Az első a munkavállaló képességével függhet össze; például magasabb képzettséget igényel az adott munkakör, mely a munkavállalónak nincs meg, és adott esetben nem oldható meg átképzése sem. A következő indok a munkavállaló munkaviszonnyal kapcsolatos magatartására viszszavezethető ok; például hanyag munkavégzés, rendszeres késés. A leggyakoribb felmondási indok a munkáltató érdekkörében felmerülő működéssel összefüggő ok. Ezt indokolhatja egyebek között az anyagi ellehetetlenülés, felszámolás, csődeljárás. Itt azonban le kell szögezni: a munka törvénykönyve (Mtk.) garanciális szabályként írja elő, hogy a munkáltató személyében bekövetkező jogutódlás önmagában nem szolgál a határozatlan idejű munkaviszony rendes felmondással történő megszüntetésének indokául. &quot;<br><br>&quot;A munkáltatói rendes felmondásnak ezeken túl valósnak és okszerűnek is kell lennie, sőt ezen tényeket vita esetén a munkáltatónak kell bizonyítania. Tehát nem a munkavállalónak kell a munkaügyi bíróságon bizonyítania a felmondás valótlanságát vagy a törvényben meghatározott ok hiányát. <br><br>Természetesen a munkáltatói rendes felmondás maga után vonja – a munkáltatónál eltöltött munkaidő függvényében – a 30-tól 90 napig terjedő felmondási idő közbeiktatását, valamint ugyancsak a munkáltatónál eltöltött munkaviszony időtartamától függő, egytől hat hónapig terjedő átlagkeresetnek megfelelő végkielégítés biztosítását, amely az öregségi nyugdíjkorhatár betöltését megelőző öt éven belüli felmondás esetén további háromhavi átlagkeresettel növekszik, és ez utóbbi esetben csak különösen indokolt esetben lehet a felmondás jogával élni. <br><br>Előfordul, hogy a munkáltató minden tekintetben betartja a rendes felmondás szabályait, és látszólag a munkavállaló nincs abban a helyzetben, hogy kellő jogalap birtokában munkaügyi jogvitát kezdeményezzen, mégis felmerülhet a munkáltatói rendes felmondás jogellenessége, ha a jogvita során a munkaügyi bíróságon bebizonyosodik, hogy a munkáltató visszaélt a jogával. <br><br>Általános jogelv, hogy valamilyen jogosultságot csak rendeltetésének megfelelően lehet gyakorolni, és az ezzel ellentétes intézkedés érvénytelen. A Munka Törvénykönyve kimondja, hogy a jog gyakorlása különösen akkor nem rendeltetésszerű, ha az mások <br>- jogos érdekeinek csorbítására, <br>- érdekérvényesítési lehetőségeinek korlátozására, zaklatására és <br>- véleménynyilvánításának elfojtására irányul, vagy erre vezet. <br><br>Azt is előírja a törvény, hogy a rendeltetésellenes joggyakorlás hátrányos következményeit orvosolni kell. <br><br>Azt azonban az eset összes körülményei vizsgálatával lehet csak megállapítani, hogy például a véleménynyilvánítás mikor minősül jogosnak, és mikor ellentétes a munkáltató jogos gazdasági érdekeivel. Itt különösen figyelemmel kell lenni arra a törvényi előírásra, hogy a munkavállaló nem tanúsíthat olyan magatartást, mellyel munkáltatója jogos gazdasági érdekeit veszélyeztetné. Az alkotmány, valamint a közérdekű bejelentésekről, panaszokról szóló törvény ugyan biztosítja a szabad véleménynyilvánítás, valamint a kérelmek (panaszok) előterjesztésének jogát, ezzel azonban a munkavállaló nyilvánvalóan nem élhet viszsza a munkáltató jogos gazdasági érdekei hátrányára. Ellenben, ha például a munkaválló érdekérvényesítési lehetőségével szándékozik élni, vagy él az ágazati szakszervezetnél, a munkáltató részéről történő rendes felmondás jogellenes lehet, ha ez az intézkedés okozati összefüggésbe hozható az érdekérvényesítéssel.&quot; <br><br><br>Persze a jogérvényesítés bonyolultabb dolog mint a jogszabályok és jogmagyaráratok tanulmányozása. Az egy komoly, mély és gyakorlati ismereteket is kívánó szakterület.<br>Véleményem szerint egy munkajogi perbe nem szabad saját jogi képviselő nélkül belebonyolódni. Nehéz belőle jól kijönni, mint ahogy zavarba jöhetne egy jogász, ha a gépkocsi főtengely illesztési tűréshatárait akarná a konstruktőrökkel megvitatani.<br><br>Kedves Csumidesz!<br>Megtapasztaltad, hogy az erkölcsileg nulla, vezetői képességekben félkegyelmű, jószándékban súlyosan fogyatékos ember, ha hatalmat kap a kezébe (akár csak a pénze hatalmát is) micsoda szégyentelen dolgokat képes művelni.<br>Az ilyen alakkal szemben igazságot kérni szinte kötelező! Nem akarom a már visszanyert nyugalmad megzavarni, de ha már tudod kezelni a régi sérelmeidet újabb fejfájás és gyomorgörcs nélkül, akkor megérné, hogy elégtételt kérj. <br>Persze innen a pálya széléről mindenki könnyen beszél.<br>Üdv: Róth L.<br><br>--------------------------------------------------------------------------------<br>Added: March 19, 2005        <br><br>Website: <br>E-mail:  SIKERÜLT  <br>--------------------------------------------------------------------------------<br>Added: March 19, 2005        <br>Írta: Üzenet tartalma: <br>csumidesz<br>From: <br>Website: <br>E-mail:  Tisztelt Horgasi Úr!<br><br>Örülök, hogy rátaláltam erre az oldalra, mert a probléma amellyel foglalkozni igyekszik, igenis nagyon komoly. <br>Engem is nagy igazságtalanság ért a volt munkahelyemen. A volt főnököm egyik héten még tökéletesen megvolt elégedve a munkámmal (persze, hisz a munkatársam felmondott, így egyedül húztam az igát), aztán egyik napról a másikra tudatta velem, hogy megtalált egy magánlevelemet a lomtárban az ÉN GÉPEMEN, és abban nem éppen hízelgő dolgokat írtam róla. Pár nap múlva pedig közölte velem, hogy három nap múlva jön valaki, akit be kell tanítanom, minderre van néhány hónapom, hogy addig munkát tudjak találni. Aztán a néhány hónapból egy hét lett, és alig másfél hét alatt megszűnt a négy éves munkaviszonyom.<br>A pofátlanság teteje az volt, hogy nekem kellett megírnom a saját felmondásomat, amit először nem is munkáltatói rendes felmondásnak akart, hanem, hogy munkavállalói. Én természetesen közöltem vele, hogy azt felejtse el, hisz nem én akarok elmenni. Nagy duzzogva belement. Ezután nagy pofozkodás következett a végkielégítés ügyében. Mert, hogy neki esze ágában sincs ilyet fizetni. Nekem kellett kioktatnom csórikámat, hogy nem az ő kedvén múlik, hanem az nekem törvény szerint jár.<br>A felmondásom a mai napig (2004. április) nem érvényes jogilag, mert elfelejtett, vagy nem tudott rá indoklást írni. <br>A Működési bizonyítványomért pedig októberig kellett könyörögnöm. Erre küldött egy olyat, ami szerint még Ő nem érti, hogy miért hagytam el a céget. És azóta is azt hallom vissza, hogy nem tudja elképzelni, hogy miért mentem el. Több ismerőse még nekem tesz szemrehányást, hogy hogyan lehettem ennyire hálátlan, merthogy mennyi mindent tett értem.<br><br>Mit tett értem???<br>1. Három évig dolgoztatott 50 e Ft- ért, holott 3 hónap után 20 %- os fizetésemelést ígért<br>2.nap mint nap megkaptam, hogy örüljek, hogy alkalmaz<br>3. reggel munkába menet karamboloztam, és amikor beértem, nem azt kérdezte meg, hogy nincs- e bajom, hanem hogy miért késtem<br>4. kétszer játszotta el, hogy egyik nap &quot;kirúgott&quot;, másnap már csak rendkívüli szabadságon voltam, harmadnap visszahívott<br>5. fegyelmit adott a feladat határidejének lejárata előtt 1 nappal, hogy nem teljesítettem a feladatot<br>6. fegyelmit adott azért, mert azon a napon, amikor az APEH zárva van, nem kértem adóigazolást<br>7. Fél évet fizetett az Egyetemen, és számon kérte, hogy miért ilyen rosszak a jegyeim, holott mindenből átmentem UV nélkül<br>8. Fejemhez vágta, hogy miért munkaidőben megyek vizsgázni (csak akkor volt kiírt időpont)<br>9. Annyira felidegesített vizsga előtt, hogy a tanár inkább szóban vizsgáztatott, mert annyira remegett a kezem, hogy nem tudtam írni.<br>10. Rendszeresen eljátszotta, hogy 9- re ígérte a megrendelőnek, hogy ott leszek, és fél 10- kor szólt, hogy elkéstem. Persze a megrendelő előtt mosakodhattam én.<br>11. Egyik nyári szabadságom alatt házfelújítást csináltunk, reggel 6- tól este 11- ig. Ő meg 5 hétig nyaralt valahol a tengerparton. Amikor hazajött még én voltam letolva, hogy hetente legalább pár napot nem jártam be felügyelni a munkákat. Mikor őt el sem lehetett érni hetekig. És ennek okán ő jogosnak ítélte, hogy kétségbe vonja a cég iránti lojalitásomat. <br>És még sorolhatnám<br><br>Mi van velem mióta nem dolgozom ott???<br>1.Újra tudok bízni önmagamban, mert nem hallom nap mint nap, hogy semmire sem vagyok jó, holott elismerte, hogy a feladatok 99 %- át elvégzem. Akkor kérdem én, azért az 1%- ért kellett engem kirúgni???<br>2.Nincsenek migrénes fejfájásaim<br>3.Nem ég a gyomrom nap mint nap<br>4.Nem a családomon vezetem le a feszültséget, mert szerencsére nincs mit<br><br>A legrosszabb a dologban, hogy akit a helyemre felvett állítólag a sarkamig nem ér fel, mégis mindent elnéz neki. Csak azért, mert nem bírálja. Pedig szerintem a bírálatom éppen azt jelentette, hogy foglalkoztam a dolgaival. <br>De hiába, mert ő mindig többre becsülte a hamis nyájaskodást, mint az őszinte bírálatot. Azért sajnálom a volt munkámat, mert nagyon szerettem csinálni. Volt kihívás, voltak feladataim, amik megoldásakor elégedettséget éreztem. Az egyetlen bibi, hogy ő nem volt velem elégedett sosem, legalábbis nekem nem mondta sosem. Emberileg nagyon hamar megismertem és nagyon nem szerettem, de nem akartam a személyes érzelmeket belekeverni, de ő nem tudta a kettőt különválasztani. Ez is volt a baj. <br>Pedig akármennyire hihetetlen az első egy- két hónapban nagyon jó volt a kapcsolatunk, és igazából a mai napig nem értem, hogy mi romlott el ennyire. Végeztem a munkámat, foglalkoztam a család dolgaival, vigyáztam az egészségére, elkísértem mindenhová. Szerintem itt rontottam el. Már az elején meg kellett volna húzni egy bizonyos határt. De annyira kedves volt, és elhitette, hogy milyen nagy szüksége van rám, és hogy mennyire hálás nekem a törődésért. Aztán egyik napról a másikra vége lett. Sosem gondoltam volna, hogy kaphatok ekkora pofont az élettől. A mai napig nem értem, hogy mit rontottam el. Bár gyanítom, hogy semmit. Egyszerűen képtelen arra, hogy bármit megbecsüljön. Mindenen és mindenkin átgázol. Az egyetlen dolog, amiért hálás vagyok neki, hogy megtanított arra, hogy hogyan nem szabad emberekkel és pénzzel bánni. Soha nem fogom elfelejteni, mert annyi negatív példát láttam erre, hogy ezeket a hibákat egy életre megjegyeztem.<br><br>--------------------------------------------------------------------------------<br>Added: March 19, 2005        <br>Írta: Üzenet tartalma: <br>csumidesz<br>From: <br>Website: <br>E-mail:  mindig valami jelszót kér, csak azt nem találtam még meg, hogy hol lehet regisztrálni  <br>--------------------------------------------------------------------------------<br>Added: March 19, 2005        <br>Írta: Üzenet tartalma: <br>csumidesz<br>From: <br>Website: <br>E-mail:  ugyanaz<br>--------------------------------------------------------------------------------<br> Added: March 19, 2005        <br>Írta: Üzenet tartalma: <br>csumidesz<br>From: <br>Website: <br>E-mail:   <br><br>Private post. Click to view.<br><br><br>--------------------------------------------------------------------------------<br>Added: March 19, 2005        <br>Írta: Üzenet tartalma: <br>csumidesz<br>From: <br>Website: <br>E-mail:   <br><br>Private post. Click to view.<br><br><br>--------------------------------------------------------------------------------<br>Added: Újra tudok bízni önmagamban, mert nem hallom nap mint nap, hogy semmire sem vagyok jó, holott elismerte, hogy a feladatok 99 %- át elvégzem. Akkor kérdem én, azért az 1%- ért kellett engem kirúgni???<br>2.        <br>Írta: Üzenet tartalma: <br>csumidesz<br>From: <br>Website: <br>E-mail: csumidesz@freemail.hu nem tudom villanyos, egyszerűen begépeltem az üzenetet és elküldtem. a teljes üzenet kb. 30-40 soros. ennyi moderálnivaló csak nincs benne))<br>--------------------------------------------------------------------------------<br> Added: March 19, 2005        <br>Írta: Üzenet tartalma: <br>villanyos<br>From: <br>Website: <br>E-mail:  Csumidesz!<br>Nem puskáztál el valamit?Vagy itt is van moderáció?<br>--------------------------------------------------------------------------------<br> Added: March 19, 2005        <br>Írta: Üzenet tartalma: <br>csumidesz<br>From: <br>Website: <br>E-mail: csumidesz@freemail.hu miért csak ennyi jelent meg az üzenetemből?????<br>--------------------------------------------------------------------------------<br> Added: March 19, 2005        <br>Írta: Üzenet tartalma: <br>csumidesz<br>From: Munkásméltóság???<br>Website: <br>E-mail: csumidesz@freemail.hu  <br><br>Private post. Click to view.<br><br><br>--------------------------------------------------------------------------------<br>Added: Újra tudok bízni önmagamban, mert nem hallom nap mint nap, hogy semmire sem vagyok jó, holott elismerte, hogy a feladatok 99 %- át elvégzem. Akkor kérdem én, azért az 1%- ért kellett engem kirúgni???<br>2.        <br><br>From: <br>Website: <br>E-mail: november@citromail.hu Tisztelt Róth László!<br>Igazat adok Neked abban,hogy kiutat csak a szakszervezetek megerősödése hozhat-kérdés lehet persze,hogy közülük melyik &quot;érdemli meg&quot; a megerősödést,és melyik inkább az enyészetet-a politikai pártokban,illetve azok támogatásában nem szabad bíznunk.Az elmúlt tizenöt esztendő megmutatta,hogy számukra mi csak a választások ágyútölteléke vagyunk,valójában mindegyik &quot;oldal&quot; tulajdonképpen egyazon kompánia egy-egy érdekcsoportját jelenti...<br>Azon lenne érdemes elgondolkodnunk,hogy a jelenlegi szakszervezetek mennyire felelnek meg tulajdonképpeni céljuknak-illetve mennyire a pártok rejtett folytatásai csak.Kell-e gondolkodnunk új érdekvédelmi szövetség létrehozásán-vagy talán van remény a régiek &quot;elfoglalására&quot;?<br>Van-e annyi bátor,egyenes gerincű munkavállaló,hogy reménykedhessünk ennek a régóta megalázott,becsapott,egymás ellen kihasznált &quot;kisebbségnek&quot;(mely valójában a többség!) talpraállásában?<br><br>--------------------------------------------------------------------------------<br>Added: March 19, 2005        <br>Írta: Üzenet tartalma: <br>Horgosi Imre<br>From: válasz \\&quot;Dugó\\&quot;-nak<br>Website: <br>E-mail:  Kedves &quot;Dugó&quot;!<br>Az MT.193.5.g szerint: a munkavégzés időtartama alatt a kölcsönvevő minősül munkáltatónak. Fontos! Tehát mi is történt? A munkáltató létszámleépítésre hivatkozva elküld határozatlan idejű szerződéssel rendelkező(állandó és a kölcsönzötteknél jóval magasabb alapbérű) munkavállalókat és ugyanabban az időszakban felvesz ugyanabba a beosztásba kölcsönzött munkaerőket, tucatszám. Azaz, mégiscsak szükség van a munkaerőre, mert a kölcsönzött munkavállalók ugyanannak a vállalatnak, ugyanazon a termelőeszközein, ugyanazt a termékeket készítik, mint az elbocsátott munkavállalók. Ez, véleményem szerint embercsere. A mai bírói jogértelmezés szerint szabályos. Egyes bírói megfogalmazások szerint csak a munkavállaló munkaerejét veszi meg a munkáltató! Ezt a gyalázatos, embertelen joggyakorlatot kívánom én megváltoztani a következők miatt! Az Úniós Charta szerint,( a Magyar joggyakorlatra is kötelező érvényű) az embernek veleszületett és elidegeníthetetlen joga fűződik az emberi méltósághoz! Mit is jelent az emberi méltóság fogalma? Nagyon durván leegyszerűsítve azt, hogy az ember, nem kezelhető tárgyként. Azaz még a munkajogi gyakorlatban, jogértelmezésben is többletjogai vannak a tárgyakhoz képest (amiket csereberélni lehet), igy nem jelenthet egyszerűen csak munkaerőt a munkaadó számára. Vagy szimplán csak bérköltséget. Ebben az esetben nekem volt 115000 Ft. alapbérem, a kölcsönzött munkaerőknek kb. 65-70000 Ft. A Febr. 1.-i tárgyaláson azt kérte a bíró a munkáltatótól( a mi kérésünkre), hogy az elbocsátásom előtti három hónap és az elbocsátásom utáni három hónap munkaerőmozgását az én beosztásomban adja meg, a Május 5.-i következő tárgyalásra, beleértve az adott időszakban újonnan alkalmazott kölcsönzött munkaerőt is. Gondolom, be lesz dobva valamilyen trükk, mert eddig a bíróság úgy nyilatkozott más perekben, hogy a kölcsönzött munkaerőt nem látja a munkaadó létszámában, márpedig az említett 193.5.g szerint látnia kell, mert a kölcsönvevő minősül munkáltatónak! Mi meg tudjuk nevezni azt a három munkaerőkőlcsönzőt amelyeknek a munkásait az adott időszakban, újonnan alkalmazták. Egyenlőre ennyit fűzök hozzá a hozzászólásodhoz. Várom a válaszod! Vitatkozzunk egy jót!<br>--------------------------------------------------------------------------------<br> Added: March 18, 2005        <br>Írta: Üzenet tartalma: <br>Róth László<br>From: összefogás<br>Website: <br>E-mail: t384419@freemail.hu Hurrá Svejk!<br>Éljen a forradalom!!!!!!!<br>A duma valóban nem oldja meg a dolgokat....ugyanúgy, mint a vaktában való kaszabolás. Az, hogy értelmesen beszélünk a dolgainkról, esetleg megbeszéljük a működőképes megoldásokat, átadjuk a bevált gyakorlatot (lásd Best Practice - EU terminológia) szerintem az nem duma. A szóf..ás az az! Dumának nevezni mindent, ami nem teszik nekünk, vagy eltér a véleményünktől az érdemi vitaképesség hiánya, nem érv! Bár most napirenden lévő gyakorlat.<br><br>Bocsi Svejk! Ez nem rád vonatkozott!<br><br>Ha szerénytelen akarok lenni, azt mondanám: igazad van Svejk ne csak dumáljunk. Én már szerveztem sztrájk-készültséget béremelésért, és sikerült elérni; tárgyaltam Kollektív szerződést, és új juttatásokat nyertünk, tárgyaltam bért, és megemelték. De, ha ezzel döngetek jogosan mondanád: nagyképű vagy. <br>Ha Horgosi szaki megengedi, hogy javaslatot tegyek azt mondom: ha neked van nyűgöd mondd el és aki tud segítsen. Ha nekem lesz bajom én biztos mekérdezem majd, hogy mit csinálnátok az én helyemben, vagy hogy csináltátok, amikor ez volt a gondotok.<br>Ez pedig nem üres duma. Szerintem!(a csirkével szólva).<br>Azt mondod humornak szánva: &quot;Fogjatok össze! Alakítsatok pártot, szakszervezetet, netán céget.&quot;<br>Svejk! Csatlakozom! A francba a pártokkal, már így is túl sok van belőlük önjelölt viág megváltókkal! Céget? egy kanyim sincs , amit befektethetnék. <br>Szakszervezetet? Azt... talán mégis! A magányos Rambók, vagy Don Quijoték még a filmen, vagy a regényekben is beledöglenek a szélmamlom harcba. Az összefogás azért még hozhat valamit.<br><br>Vitázok Veled abban is, hogy : &quot;Most itt vagyunk szabadon, azt tehetünk, amit akarunk és ez sem jó.&quot; <br>Nem Svejk! Szabaduk csak annyira vagyunk, mint a pányvás malac. Lenyom minket a globalizált világ, a magyar tőkés, a zsarnok főnök, a pártok, stb,...stb. Nem vagyok üldözési mániás, de... ha ez a szabadság. Tudod, ha plagizálni akarnálak, akkor mondhatnám, hogy ez nem a szabadság, csak az arról hintett duma. De én ilyet sose mondanék Neked!<br>Üdv: Róth L.<br> <br>--------------------------------------------------------------------------------<br>Added: March 18, 2005        <br>Írta: Üzenet tartalma: <br>dugó<br>From: Költségcsökkentés<br>Website: <br>E-mail:  Kedves Imre! <br>Azt írod, hogy &quot;a jó erkölcs szerintem azt diktálja, hogy egy két fél között létrejött szerződést csak indokolt esetben mondhatja fel az egyik fél, mondjuk ebben az esetben a munkáltató.&quot; <br>Szerintem indokolt eset az is, ha a költségeket akarja csökkenteni. Mi is azt tennénk, ha vállalkozók lennénk! (Otthon te is ezt teszed remélem.)<br>Más! A pénzhiányra hivatkozó leépítések a közszférára ugyanúgy vonatkoznak, mint a versenyszférára. Én a felsőoktatásban dolgozom, ahonnan a közeljövőben kb. 3000 embert küldenek el, mert az állam nem ad elég támogatást. Sajnos, én is ezek között leszek.  <br>Madách-csal szólva: &quot;Mondottam ember: küzdj és bízva bízzál.&quot;<br>--------------------------------------------------------------------------------<br> Added: March 18, 2005        <br>Írta: Üzenet tartalma: <br>svejk<br>From: összefogás<br>Website: <br>E-mail:  Fogjatok össze! Alakítsatok pártot, szakszervezetet, netán céget. Itt ezer éve csak dumálunk, mi magyarok, de István is úgy kezdte, hogy kinyírta az ország 1/3-át, az se jó, ha jönnek a tatárok, törökök, Habsburgok, németek, oroszok. Most itt vagyunk szabadon, azt tehetünk, amit akarunk és ez sem jó. <br>Csináljatok valamit, mert dumából csak duma lesz!<br>--------------------------------------------------------------------------------<br> Added: March 18, 2005        <br>Írta: Üzenet tartalma: <br>villanyos<br>From: <br>Website: <br>E-mail: november@citromail.hu Örülök,hogy idetaláltam-hogy Rátok találtam!<br>Ha időm jobban engedi,mint most,feltétlenül visszajövök!<br>Villanyos<br>--------------------------------------------------------------------------------<br> Added: March 18, 2005        <br>Írta: Üzenet tartalma: <br>Róth László<br>From: Újkapitalizmus<br>Website: <br>E-mail: t384419@freemail.hu Tisztelt Szalai Erzsébet!<br>Komoly okulásomat segíti a &quot;Munkásméltóság&quot; fórumára küldött mindkét írása. <br>Sajnos nem rendelkezek sem politológiából, sem gazdaságpolitikából elméleti felkészültséggel, de ennek hiányában is rácsodálkozva nézem a - sokat áldott és sokak által már eltemetett - rendszerváltozás utáni tizennégy év röntgen felvételét. Átlagemberként sokszor volt olyan érzésem, hogy az éppen aktuális politikai, gazdasági hatalom szavai mögött más a mélyen rejtőző igazság. Néha meg is találtam, néha nem.<br>Az Ön írásai azzal az erővel hatottak rám, mint az egyszeri gyermek &quot;A király meztelen!&quot; kiáltása.<br>Köszönöm, hogy a jelen és a közelmúlt(történelmi távlat híján nehezen átlátható) szövevényébe lámpása világosságával segít betekinteni.<br>Vitatkozva Rakonczai doktorral úgy gondolom, hogy az írások a gazdaságról, a társadalomról és a politikáról &quot;szólnak&quot;, de nem átpolitizáltak. Rám nem hatnak úgy, hogy egyik, vagy másik politikai irányzat felé tendálva meg akarnának saját véleményem ellenében győzni. De nem dícsérni kívánom Önt, gondolom nem is ezért lépett be a párbeszéd résztvevői közé.<br>Azt hiszem elévülhetetlen Horgosi úr érdeme, hogy az elkötelettségével és kitartásával létrehozta ezt a fórumot, ahol az eltérő vélemények és témák, melyek mind a lényegről az EMBER - ről, a dolgozó, munkás emberről szólnak találkozhatnak.<br>Köszönettel: Róth L<br>--------------------------------------------------------------------------------<br> Added: March 16, 2005        <br>Írta: Üzenet tartalma: <br>Róth László<br>From: valódi érdekérvényesítés<br>Website: <br>E-mail: t384419@freemail.hu Szia Kriszo!<br>Ha nem haragszol csatlakozom a tegeződési felhívásodhoz.<br>Abban teljesen egyetértek veled, a &quot;valódi érdekérvényesítés&quot; színtere a munkaerőpiac. De azt nem tanácsolnám, hogy ha nem tetszik a cég stilusa, vagy megsérti a Te jogod, akkor hagyd ott. <br>Egy: miből fogsz megélni, vannak felhalmozott tartalékaid? Kettő: miből fog megélni a családod,hogy oldod meg, hogy ne tegyenek ki a szabad ég alá? Három: attól, hogy odébb álsz nem lesz több munkahely, a tiéd betölti valaki, Te meg tekingetsz befelé az utcáról a gyárkerítés résein.<br>Kedves Kriszo!<br>A felelősség a jővődért, a családért, az igazi megoldásért nagy kényszer, de nagy erő is!<br>A célra nem az az (ál)büszkeség vezet, hogy nem vergődök egy ilyen sz.r céggel, megyek tovább.<br>Az út tapasztalatom szerint a kitartó, álhatatos és felkészült munkavállalói jogérvényesítés, s nem egy szál pucér karddal, hanem összefogással pl.szakszervezettel. <br>Lehet, hogy legyintessz: Á! Szakszervezet?!<br>Azt mondom próbáld ki, s ha megérzed a siker ízét, hogy megvédted magad, megvédtél mást, megvédtétek magatokat másként fogod látni.<br>Ne ijedj meg, nem a &quot;Lenin Összes&quot;-t akarom előadni neked, hanem a saját tapasztalásaimat.<br><br>Totál igazad van, amikor azt írod: <br>&quot; Minél több munkahely létesül, a gyakorlatban annál jobban megbecsülik a munkást. Mert annál nehezebb jó munkást találni.&quot;<br>De Te ne tudsz munkahelyet létesíteni!<br>Azt mondod:<br>&quot;Ha nő a munkanélküliség, akkor nincs az a jogszabály, ami megvédi az én jogaimat.&quot;<br>Ebben is igazad van, a munkanélküliség emelkedése miatt exponenciálisan nő a kiszolgáltatottság és a kizsákmányolás veszélye.<br>Ezt legfeljebb úgy mérsékelheted, hogy felveszed a kesztyűt, felkészülsz és a megmutatod a nagyképű munkáltatónak, hogy nem hagyod magad hülyére venni. Törvényes eszközökkel. (a sztrájk is az!)<br>A meghunyászkodásról mondtam a barátaimnak: Ne hidd, hogyha hagyod hogy a fejedre tegyenek, akkor kiélték magukat (mármint az esetleg zsarnokoskodó főnökök), s attól kezdve békén hagynak. Dehogy! megteszik újra és újra! Ne hagyd!<br>Bocsika, ha úgy érzed kioktatlak. Nincs szándékomban! Segíteni igen. Lehet, hogy neked nincs rá égető szükséged. Neked egészséges önbizalmad van, de az út, amit javasolsz (úgy gondolom) a többségnek nem járható.<br>Sok sikert. Üdv: Róth L <br>  <br>--------------------------------------------------------------------------------<br>Added: March 16, 2005        <br>Írta: Üzenet tartalma: <br>Szalai Erzsébet<br>From: Újkapitalizmus<br>Website: <br>E-mail:  Szalai Erzsébet:<br><br>Az újkapitalizmus intézményesülése – és válsága<br><br>Tételem az, hogy tizennégy évvel a politikai rendszerváltás után és nem sokkal a gazdasági rendszerváltás lezárultát követően a magyar társadalom hatalmi szereplői immár hozzáláttak erőpozícióik többé-kevésbé nyílt szentesítéséhez, lerögzítéséhez. Ez különösen az eddig nem, illetve kevésbé látható a gazdasági elit esetében feltűnő. A hatalmi viszonyok már jóval korábban megkezdődött intézményesülési folyamatának eme betetőződését az újraelosztható források radikális csökkenése és ezzel összefüggésben a gazdaságpolitikai mozgástér erős beszűkülése katalizálja. Válság van – de az aktuális forráshiány csupán tünete egy mélyebb okokkal összefüggő lefelé tartó folyamatnak. Írásomban az ide vezető utat, a hatalmi viszonyok intézményesülésének konkrét formáit és a válság összetevőit mutatom be. <br><br>A strukturális probléma<br><br>Az általam már oly sokszor vázolt eredeti tőke- és jövedelem-átcsoportosítási folyamat (elsősorban Szalai, 2001), valamint a külföldi tőke – különösen az 1990-es évek közepe táján bekövetkező – nagyarányú beáramlásának eredményeként az 1990-es évek utolsó harmadában meglódul a gazdasági növekedés, 2000 után azonban ismét jelentős lanyhulás következik be. Ennek okaként – szinte a magyar gazdaság új szerkezete kialakulásának másnapján - számos közgazdász súlyos strukturális válságról beszél. Ez a gyárbezárásokkal, multinacionális cégek tömeges távozásával együtt azt jelzi, hogy a magyar gazdaság nyugati integrációja döntően rövid távú érdekek és rövid távú szempontokat tükröző döntések alapján, bármiféle gazdaságpolitikai koncepció vezérlését tökéletesen nélkülözve ment végbe. A magyar gazdaságban kiugróan magas a külföldi tőke aránya és gyenge a belső piac, eme külföldi tőke kínálatával döntően a nyugat-európai (elsősorban a német) piac igényeire épül, ráadásul igen könnyen helyettesíthető, bármikor kivonható, alacsony szakképzettséget igényelő, összeszerelő jellegű tevékenységben testesül meg (Pitti, 2002) – nem véletlen tehát, hogy monopolisztikus összhatást mutató felvevőpiacának dekonjunktúrája alapjaiban rendíti meg az általa uralt gazdaság teljesítőképességét. Egy rövid intermezzo után tökéletesen beszűkítve ezzel a helyi gazdaságpolitika mozgásterét.<br>Mindeközben a központi állami bürokrácia kiszélesedik, melynek döntő oka egyfelől az, hogy a privatizáció fő folyamatainak lezárultával a politikai elitek gazdasági klientúrájukat már nem jutalmazhatják vállalatok és más vagyontárgyak osztogatásával, a kliensek kielégítésére ezért nem marad más út, mint az állami pozíciók szaporítása és osztogatása. Másfelől a gazdasági eliteknek az állami gazdasági bürokráciára gyakorolt erőteljes nyomása a különféle egyedi támogatások, mentességek elnyeréséért tovább terebélyesíti az állami bürokrácia hatókörét (Voszka, 2002). Pontosabban: nem önálló, autonóm döntési képességeit, hiszen (mint azt már több helyütt részletesen bizonyítottam[elsősorban Szalai, 2001, 2003]), ez az állam a politikai, gazdasági és kulturális elit által uralt hatalmi gépezet - ami növekszik az nem az állam ereje, hanem az állami bürokrácia puszta kiterjedése, az ott elnyerhető, betölthető pozíciók számossága.<br><br><br><br><br>A csapda<br><br>A korábban említett rövid gazdaságpolitikai intermezzo a 2002-es parlamenti választások körüli időszak, amikor is az átmeneti növekedésgyorsulás bázisán először a polgári kormány jelentős életszínvonal-emelő intézkedéseket foganatosít, a választási kampányban a szocialista párt erre látványosan „ráígért”, majd győzelme után az első kétszáz napra tett ígéreteit híven teljesíti is.<br>Ennek eredőjeként ebben az időszakban a profitráta süllyed és a beruházások növekedési üteme csökken, mert a munkajövedelmek a tőkejövedelmeket jelentősen meghaladó mértékben nőnek – mégpedig a legalacsonyabb kategóriájú munkajövedelmek esetén is. A fordulatra a társadalom működőképessége szempontjából az utolsó pillanatban kerül sor: az eredeti tőke- és jövedelem-átcsoportosítás (mely többek között azt jelenti, hogy miközben a munka termelékenysége nő, a reáljövedelmek hosszú időn keresztül csökkennek, majd csak lassan kezdenek emelkedni – vagyis a munkajövedelmek a tőkejövedelmeknél lényegesen lassabban nőnek (Pitti, 2004; Vígh, 2004) – az állami egészségügyből és oktatásból folyamatos forráskivonás történik [Ferge, 2000] stb.) által kizsigerelt társadalom nagyobbik része az ezredfordulóra már komoly létfenntartási zavarokkal küzd. Ennek következtében mélypontra jut a liberális demokrácia intézménye iránti bizalom, ezzel párhuzamosan erősödőben van a szélsőjobboldal társadalmi befolyása. <br>Mindazonáltal a gazdasági elit komoly rosszallással figyeli a Medgyessy-kormány első kétszáz napjának történéseit – de ekkor még néhány értelmiségi szószólóján kívül döntően „csupán” nyugati neoliberális sajtóorgánumok közvetítésével (lásd többek között Carola Kaps cikkét a Frankfurter Allgemeine Zeitung című lapban, idézi a Népszabadság 2002. szeptember 9-i száma, 3. old.) és az informális befolyásolás eszközei útján ad hangot elégedetlenségének. <br>Egy mult év áprilisában megjelent írásomban (Szalai, 2003) az eddig vázolt helyzetből levezethető gazdaságpolitikai alapképletet a következőképpen fogalmaztam meg. Egy: a magyar társadalom eddig kitermelődő elitjei gazdaságunk világgazdasági integrálásának módját elhibázták. Kettő: az átmeneti növekedésből származó jövedelemtöbbletet éles versenyük közepette „elosztogatták” - és (de) a többlet egy részét a korábbi években végsőkig kizsigerelt társadalom elemi működőképességének fenntarthatósága érdekében el is kellett „osztogatniuk”. Három: mindez jelenleg például a közszféra felhalmozási forrásainak kárára történik. Négy: mi lesz most, most hogyan lépnek? Mit tudnak még lépni? <br><br>A gazdasági elit nyílt ellentámadása<br><br>Azt lépik, hogy már 2003 nyarán megtörténik a forint jelentős leértékelése, mely a gazdasági eliten belül ismét az exportpiacokra termelő nagy multinacionális cégek tulajdonosai számára csoportosít át erőforrásokat, emellett inflatorikus hatásával korlátozza a reáljövedelmek beígért emelkedését. Másrészt a 2004-i évi költségvetési törvény tervezetének is az a „jelzése”, hogy a „gazdaságpolitika” a tőke és a munka közötti „osztozkodási” arányokat a korábbi trendnek megfelelő irányba kívánja módosítani - a tervezett adó- és járulékmódosítások a „gazdaságpolitika” azon szándékát mutatják, hogy erősítsék a tőke, és vele szemben gyengítsék a munka pozícióit (Petschnig, 2003). Ráadásul az előirányzott intézkedések, bár a gazdaságpolitikusok a reáljövedelmek szinten tartását ígérik, az alacsonyabb jövedelmi kategóriákba határozott életszínvonal-romlást idéznek elő (Ékes, 2003). Az egészségügyből, az oktatásból, a kultúrából és az önkormányzatokból ismételt (fűnyírásszerű) forráskivonás történik, emellett a központi állami bürokráciában is jelentős létszámleépítést terveznek (lásd elsősorban a Népszabadság 2003. szeptember 18-i cikke, Leépítés a költségvetési szférában címmel, 1. old.). Mindezek közben az állami költségvetésen keresztül újraelosztásra kerülő források aránya a nemzeti termékhez viszonyítva emelkedik, mivel a lassú növekedés miatt még a „lecsökkent” gazdaságpolitikai célok is a nemzeti termék növekvő hányadát „kötik le”. Egyes, a kormányhoz közelálló gazdaságpolitikai szakértők a tervezett változások megszorító hatását a nyugat-európai (német) fellendülés megindulására várva átmenetinek tartják (csupán a 2004-es évre feltételezik), a gazdasági növekedés beindulása azonban legjelentősebb felvevőpiacainkon hosszabb távon is bizonytalan.<br>A kemény gazdaságpolitikai fordulatot az ország külső és belső egyensúlyi helyzetének erős romlása katalizálja, döntő oka azonban a gazdasági elit domináns csoportjainak a „jóléti rendszerváltás” miniszterelnöki programja ellen indított ellentámadása. Ez az akció már 2003 nyarán elindul, mégpedig Demján Sándornak, a Vállalkozók és Munkáltatók Országos Szövetsége ügyvezető elnökének nyílt fellépésével, a Népszabadság hasábjain (Tóth, 2003). Demján szerint a magyar gazdaság vészhelyzetben van, ami azonnali állami lépéseket tesz szükségessé. A bajok fő okául a túlságosan „nagy” és költséges közszférát és ehhez kapcsolódóan a túlságosan magas adókat jelöli meg, melyek veszélyeztetik az ország versenyképességét. („Ugyanazt kell elmondanom, mint az elmúlt húsz évben mindig. Van ebben tapasztalatom, Lázár Györggyel kezdtem.”) Az újabb Bokros-csomagot követelő Demján ekkor még kerülni igyekszik a nyílt „osztályharcot”, a munkavállalókat sújtó magas adók ellen is fellép, úgy állítva be a helyzetet, mintha a munkaadóknak és munkavállalóknak egyaránt közös érdeke lenne a közszféra – így ezen belül az oktatás, kultúra és egészségügy, valamint az önkormányzatok – megnyírbálása. (Miközben felháborodottan kifogásolja, hogy elfogyott a képzett munkaerő, az oktatási rendszer nem képes azt „szállítani”.) Nem sokkal ezután azonban egy szűkebb – de szintén nyilvános – körben (a Közgazdász Vándorgyűlésen) már hangot ad a túlságosan magas bérszínvonal miatti elégedetlenségének is (Demján,2003). <br>A kormány feje, a jóléti rendszerváltás gondolatának atyja meginogni látszik. Nem véletlenül 2003 nyarán következik ez be – immár jóval az önkormányzati választások és közvetlenül az EU népszavazás után vagyunk. Medgyessy Péter augusztus 19-én nagy nyilvánosság előtt deklarálja a jóléti állam bukását. Nem sokkal később pedig egy multinacionális vállalatok vezetőinek körében tartott tanácskozáson ígéretet tesz a vállalkozásokat terhelő (nemzetközi összehasonlításban is kirívóan alacsony) társasági adó évről évre történő folyamatos további csökkentésére (lásd a Népszabadság Ígéret további cégadócsökkentésre c. cikkét, 2003. szeptember 19., 17. old.).<br>A tőke képviselőjének nyílt, de azért „taktikus” fellépése sikeresen osztja meg a szakszervezeteket. A versenyszférában dolgozó szakszervezetek vezetői azonosulnak a „túl drága közszféra” gondolatával, és nemcsak hogy nem mozgósítanak a közszférában dolgozó (és 2003. novemberében sztrájkbizottságot alakító) szakszervezetekkel való szolidaritásra, de az érdekegyeztetés szűkebb fórumain sem lépnek fel a közszférát sújtó tervezett forráskivonások és létszámleépítések ellen. <br>Ehhez hozzájárul az is, hogy a közszféra „karcsúsítását” célzó intézkedések „kommunikációja” - bizonyosan nem szándék nélkül – megtévesztő. A kormány képviselői a nyilvánosság fórumain csupán a valóban túlburjánzott központi állami bürokrácia vonatkozásában beszélnek létszámleépítésekről (szinte minden nyilatkozatuk tartalmazza az APEH alkalmazotti állományának tervezett megtizedelését), a közszféra azon részének megnyirbálását, mely a munkavállalók számára közvetlen húsba vág – tehát az egészségügyről, az oktatásról, a kultúráról és az önkormányzatokról van szó – mély homályban hagyják vagy egyenesen tagadják. (A taktika lényege ezekben a szférákban a forráskivonással kikényszerített létszámleépítés.) <br>A gazdasági elit ellentámadását siker koronázza – és ennek azért is nagy a jelentősége, mert a magyarországi újkapitalizmus történetében első ízben kerül sor érdekeinek és akaratának ennyire nyílt deklarálására és érvényesítésére. (A leggazdagabb száz vállalkozó listájának immár kétszeri közzététele, és a listákon előkelő helyen szereplő Gyurcsány Ferenc miniszteri bársonyszékhez vezető nyílt politikai ambíciói még csak nyilvános megmutatkozásának – és legitimációjának – igényét jelezték.) Akciója egyszerre jelzi erejét és helyzetének ingatagságát. Már eléggé megizmosodott ahhoz, hogy ne féljen a színrelépéstől, de mivel egyrészt a 2001-2002-es jóléti fordulat forrásait megtépázta, másrészt ettől nem függetlenül jelentősen összezsugorodtak a helyi és központi szinten újraelosztható források, égető szükségesség számára pozíciói megerősítése, sőt nyílt kiterjesztése. Államellenessége mögött az a motiváció is meghúzódik, hogy az „állam” az elmúlt két-három évben nem – pontosabban nem egyértelműen és kizárólag – az ő érdekeit képviselte.<br>A gazdasági elit akciójával szemben az állami bürokrácián belül egyedül Vadász János, a közszolgálati reform kormánybiztosa lép fel nyíltan. Vadász nemzetközi összehasonlító vizsgálatokra hivatkozva cáfolja azt a többek között Demján Sándor által hangoztatott állítást, mely szerint a közszféra aránya Magyarországon jóval az európai átlag felett van. (Míg Magyarországon a 3,9 millió munkavállaló 21,6 százaléka dolgozik a közszférában, az Európai Unióban ez az arány 24,2 százalék az Eurostat adatai szerint.) Vadász szerint a munkáltatói szervezeteknek „nem feladatuk, hogy beavatkozzanak a közszolgálat dolgaiba”. A közszolgálat finanszírozását a vállalkozók az adójogszabályok betartásával segíthetnék – itt Vadász utal arra a becsült adatra, amely szerint a vállalkozások negyven százaléka megkerüli az adózást (Kun, 2003a). <br>A nagyobbik kormánypárt kétértelműen viselkedik: többször visszatérően a jóléti program vívmányainak megvédését ígéri, de néhány erőtlen próbálkozást kivéve nem szab gátat a gazdasági elit által követelt kormányzati lépéseknek. (Annak ellenére, hogy belső baloldali „ellenzéke” azt erőteljesen követeli.) Az ellenzéki pártok kritikája nem komolyan vehető: az eladósodás növekedéséhez vezető „túlköltekezést” és a stabilizációs igényeket, megszorító intézkedéseket egyaránt támadják. <br>Október végén megjelenik a színen Bokros Lajos, aki a Magyar Közgazdasági Társaság és a Nemzetközi Növekedéskutató Intézet európai központja által szervezett konferencián kifejti már ismert tételeit: az esélyegyenlőséget, a társadalmi igazságosságot a költségvetési kiadások radikális csökkentésével kellene erősíteni, a mostani támogatások ugyanis - különösen a lakásfinanszírozás rendszere - a „tehetőseket” segíti. Szerinte nem az államháztartás hiánya az aggasztó, hanem a költségvetésnek az újraelosztásban betöltött túlzott szerepe. (Ami nemzetközi összehasonlításban egyszerűen nem felel meg a valóságnak: 2001-ben a 15 európai uniós tagállamban ezen mutató súlyozott átlaga 41,6 százalék, Magyarországon ugyanebben az időben csak 38,6 százalék [OECD Revenues Statistics 1965-2001, 18. old.].)<br>Bokros nem ért egyet a minimálbér emelésével és a diplomás minimálbér intézményével sem. Az egészségügyben a többpilléres, kötelező magánbiztosítás rendszerének bevezetését szorgalmazza. Sérelmezi, hogy az utóbbi három évben a bérek emelkedése meghaladta a termelékenység javulásának ütemét, és „ezzel Magyarország megkezdte »kiárazni« magát a világpiacról”. A Világbank igazgatója emellett felszólít az adók csökkentésére (Blahó, 2003).<br>November utolsó hetében a parlament elfogadja a már ismertetett elveken nyugvó költségvetést. Az ahhoz rendelődő reáljövedelem előirányzatokkal szemben a szakszervezetek mély csalódottságukat fejezik ki. (Kifogásolják továbbá azt, hogy a kormány elhalasztotta a munkaidő csökkentésére és a Munka Törvénykönyvének módosítására vonatkozó tárgyalásokat.) Az MSZOSZ szembesíteni akarja Medgyessy Pétert korábbi ígéreteivel, az e célból rendezett fórumon azonban a miniszterelnök nem jelenik meg, csupán egy levelet küld, melyben felsorolja kormánya eddigi sikereit (Kun, 2003b).<br>A nemzetközi nagytőke azonban elégedetlen az elfogadott költségvetésben előirányzott megszorító intézkedések mélységével, erejével, és november utolsó napjaiban egyes intézményein keresztül spekulációs támadást indít a forint ellen. Célja a Magyar Nemzeti Bank által már korábban beígért (befektetéseit közvetlenül is érintő) kamatemelés kierőszakolása és további „takarékossági” intézkedések kikényszerítése. A Magyar Nemzeti Bank és a kormány ezt követő intézkedései - radikális kamatemelés, újabb, elsősorban a közszférát sújtó megszorító intézkedések - azt igazolják, hogy eme céljait sikerül valóra váltania. A pénzügyi befektetők megugró nyeresége mellett a gyengülő forint az országon belül tevékenykedő nagy exportőr multinacionális cégeknek is kedvez. <br>Szinte csak néhány nappal a valutaválságot követően lát napvilágot az Élet és Irodalomban Bokros Lajos 130 pontos újabb „csomagja”. A programot mintegy a válsághelyzet indokolja, szerzője a kritikus helyzetben mintegy megváltóként lép fel. A „csomag” piacgazdasági radikalizmusában jóval túllép az 1995-ös programon. Fő célkitűzése nemcsak a gazdaság, de az egész társadalom teljes piacosítása. A szerző sajátos szolidaritás-értelmezése szerint a magyar gazdaságban újabb erőteljes erőforrás-átcsoportosítást kell végrehajtani a tőke javára (többek között egy ezt szolgáló adórendszerrel), amely azután majd erkölcsi megfontolásokból, de önérdekétől is vezéreltetve a legszegényebbeket felkarolja. Vagyis ismét elemi erővel képviselteti magát a rászorultsági elv. (Ennek lényegét a következő hasonlattal tudnám szemléltetni: az erős orrba vágja a gyengét, majd mikor annak vérezni kezd az orra, odanyújt neki egy papírzsebkendőt.) Bokros elképzelése szerint a társadalom tagjainak a jelenleginél is alacsonyabb jövedelmeikből maguknak kellene finanszírozniuk nemcsak egészségügyi ellátásaikat, de megtakarításaikon keresztül a termelőszféra beruházásait is. Emellett téves állítások (többek között: a közszféra aránya Magyarországon nemzetközi összehasonlításban túlságosan magas) alapján célként hirdeti meg a közszférának - a világban eddig tökéletesen ismeretlen - teljes piacosítását (ezen belül a szakmai bértáblák eltörlését). Ezen elgondolás része az oktatási és munkaügyi tárcák összevonására vonatkozó javaslata - ami bevallott szándékában sem más, mint az oktatási rendszer egészét a gazdasági elit teljes és nyilt fennhatósága alá helyezni.<br>Bokros Lajos, a Világbank igazgatója entellektüelként tünteti fel magát, de senki előtt nem lehet kétséges, hogy a nemzetközi nagytőke egészen nyers érdekeit szólaltatja meg. Továbbmenve: programja valójában a német és francia jóléti modell ellen irányul, melyben Magyarország - és maga az egész közép-kelet-európai térség - az a kísérleti terep, ahol - szemben a jelenlegi Nyugat-Európával - nem várható komoly társadalmi ellenállás az eddigieknél is „vadabb” kapitalizmus „bevezetésével” szemben.<br>Az SZDSZ és a neoliberális értelmiség kitörő örömmel fogadja Bokros programját, és a rászorultsági elv hamarosan az MSZP-n belül is megkezdi hódító útját. (Lásd többek között Lendvai Ildikó frakcióvezető nyilatkozatát az MSZP január elején tartott sajtótájékoztatóján [A jóléti rendszerváltás új szakasza?, Népszabadság, január 6., 1. old.]).<br>Ebben az időszakban egy másik programalkotó személyiség is feltűnik a színen: Gyurcsány Ferenc (2004) nagy visszhangot kiváltó dolgozatot tesz közzé a baloldal lehetőségeiről és jövőjéről. A Bokrosétól csak retorikájában különböző programban (melyben szerepel az a két mondat is, mely szerint: „Magyarországnak sem lehetősége, sem érdeke, hogy letérjen a globális pénz- és tőkepiacok által meghatározott útról. E tekintetben csak a szigorú nemzetközi sztenderdeknek való megfelelés lehet az irányadó”) a szerző végül is utólag téves gazdaságpolitikai lépésnek minősíti a korábbi jóléti fordulatot.<br>2004. január elején Medgyessy Péter leváltja posztjáról László Csaba pénzügyminisztert. A döntés hivatalos indoka az, hogy László „az utolsó pillanatig nem mondta meg az államháztartás tényleges hiányát” (A pénzügyminiszter végül mégis megy. Népszabadság, 2004 január 8., 1 old.), valójában azonban vezéráldozatról van szó. A nemzetközi (beleértve a nemzetköziesülő magyar) nagytőke intézményei, fórumai már jó ideje követelik László Csaba és az MNB elnök Járai Zsigmond eltávolítását, e lépéstől várva annak deklarálását, hogy a kormány most már valóban szakít a korábbi „osztogató” gazdaságpolitikával. A sors fintora, hogy bűnbakká végül is az egyébként neoliberális nézeteiről ismert pénzügyminiszter válik. <br>Az új pénzügyminiszter-jelölt, Draskovics Tibor újabb (hivatalosan csak az állami bürokráciát, valójában azonban a közszféra egészét érintő) megszorító takarékossági intézkedéseket helyez kilátásba. Február közepén pedig négy döntés-előkészítő munkacsoport létrehozásáról állapodik meg két vállalkozói érdekképviselettel, a Magyar Kereskedelmi és Iparkamarával és a Demján Sándor vezette Vállalkozók és Munkáltatók Országos Szövetségével. A munkacsoportok közül az egyik az euro bevezetését vizsgálná, a másik az adórendszer „egyszerűsítését és korszerűsítését” szolgáló azonnali és hosszú távú lépésekre dolgoz ki koncepció, a harmadik a „vállalkozók és a gazdaság működési feltételeinek javítását próbálja konkrét javaslataival elősegíteni”, a negyedik pedig az „olcsóbb államról, a lehetséges megtakarításokról és a közszolgáltatások átalakításáról szólna” (Draskovics csoportterápiája, Népszabadság, 2004. február 14., 15. old.)<br>Szintén február közepén Csányi Sándor, az OTP Bank elnök-vezérigazgatója, az ország leggazdagabb embere a következőket nyilatkozza egy Népszabadság-interjúban: K: A befolyás azt is jelenti, mennyire képes valaki beleszólni a gazdasági vagy politikai döntésekbe. Márpedig ön nem csupán a legnagyobb hazai bankot irányítja, hanem ott ül vagy ült a legnagyobb magyar vállalatok igazgatóságában is. V: Nem annyira az én személyem, inkább az általam képviselt vállalatok súlyáról van szó. Ez valóban elég jelentős. Az is igaz, hogy ezeken a cégeken át rendre kapcsolatba kerülök az állammal is. Ilyen szempontból nyilvánvalóan van súlyom a gazdasági életben, és érthető, ha próbálom e cégek érdekeit érvényesíteni. De ez az élet normális rendje” (Római-Várkonyi, 2004).<br>Néhány nappal később került sor a Parlamentben a miniszterelnök országértékelő beszédére. Ebben Medgyessy Péter az „osztogatásos” gazdaságpolitika utólagos kritikáját adja: „ez a kormány nagyobb lépést tett meg, mint amekkora az erejéből tellett”. Emellett burkoltan a rászorultsági elv mellett teszi le a voksot. A folyamatban lévő megszorító intézkedések kompenzálásaként „hangulatjavító” közjogi javaslatokat - ezen belül a politikai elit megnyirbálásának tervét - fogalmaz meg (Medgyessy Péter, a Magyar Köztársaság miniszterelnökének beszéde a köztársaságról - 2004. http://www.meh.hu).<br>Másnap az újonnan kinevezett pénzügyminiszter, Draskovics Tibor közzéteszi 150 milliárd forintos, majd néhány nappal később már 185 milliárd forintos „takarékossági” csomagját, melytől a „piac” - vagyis a gazdasági elit - „megnyugtatását” várja. A javasolt megszorítások immár egészen nyíltan előirányozzák az egészségügy, a kultúra és az oktatás szférájának megcsapolását is. (Kormány előtt a Draskovics-terv. Népszabadság, 2004. február 19., 4. old.; Szám-talan megszorítás. Népszabadság, 2003. február 26. 4. old.). Ezzel egyidőben megállapodás születik a kormány és a közszolgálati sztrájkbizottság között: a „takarékossági” csomag nem érintheti a közszférában dolgozók 2004. évi reálkeresetét (Kun, 2003c). A megállapodás végrehajtására (és főként arra, hogy azt további elbocsátások nélkül lehessen teljesíteni) azonban nincs semmiféle intézményes biztosíték - hacsak az a homályos terv nem, hogy az előirányzott forráselvonás a közszféra beruházásai és dologi kiadásai terhére fog megvalósulni.<br><br>Intézményesülések<br><br>A gazdasági elit nyilvános ellentámadása és az arra adott kormányzati és kormánypárti válaszreakciók sorozata nem más, mint a gazdasági elit és politikai elit között már korábban kialakult szoros informális kapcsolat, ezen belül a gazdasági elit politikai elit feletti dominanciájának nyílt intézményesülése. Az ide vezető küzdelemben, mint láttuk, elhalványulnak a nemzetközi és hazai gazdasági elit egyébként markáns érdekellentétei: közös érdekük a munkajövedelmek növekedésének leállítása (vagy legalábbis a növekedés erős fékezése) és a közszféra forrásainak megcsapolása. <br>Az intézményesülési folyamat a társadalom többi szereplője kapcsolatában is végbemegy - egyrészt a hatalmi elitek körében, másrészt a gazdasági elit és a munkavállalók viszonyában.<br>Nyíltan intézményesül a gazdasági és kulturális elit kapcsolata - mára már nem számít eltitkolnivaló ténynek, ha egy vezető, a közvélemény alakításának igényével fellépő értelmiségi valamely gazdálkodó szervezet szolgálatába állítja tudását. (A magyar szociológusok egyre nagyobb része végez a gazdasági elitet közvetlenül kiszolgáló tevékenységet, és ezt már mindenki természetesnek tartja.) Hasonló intézményesülési folyamatok mennek végbe a kulturális és politikai elit viszonyában. Legfeltűnőbb példája ennek az, hogy miközben a kritikus gazdasági helyzetre hivatkozva jelenleg jelentős forrásokat vonnak ki az oktatás és a kutatás szférájából, többpárti konszenzussal a pártok értelmiségi bázisának létrehozását célzó, költségvetési forrásokból finanszírozott pártalapítványok jönnek létre. Nyílttá téve ezzel a kulturális és politikai elit már eddig is igen szoros kapcsolatát. És az adott gazdasági körülményekre tekintettel mintegy kényszerítve az értelmiséget arra, hogy feladja függetlenségének még a látszatát is.<br>De egészen nyíltan intézményesül a gazdasági elit és a munkavállalók kapcsolata is - pontosabban utóbbiak tökéletesen alávetett helyzete. Ma már egy munkaadó kertelés nélkül megtilthatja dolgozóinak szakszervezetek létrehozását, és minden ellenállás nélkül kényszerítheti őket fekete vagy szürke munkára és törvénytelen túlmunkára. A dolgozókat védő törvények minden érdekelt számára nyilvánvaló módon felmondták a szolgálatot. <br>Az újkapitalizmus viszonyainak nyílt intézményesülése (melynek a vázoltak mellett még számos más megnyilvánulása is van) a hatalmi viszonyok lerögzítését, bebetonozását szolgálja, de ugyanakkor elvi előnye, hogy eme viszonyok társadalmilag kontrollálhatóbbá válhatnak. De vajon utóbbinak megvannak-e a feltételei? A válasz attól függ, hogy milyen mélységűnek ítéljük meg az újkapitalizmus belső problémáit, és ezzel összefüggésben milyen „hatékonynak”, a kontrollra, „kiigazításra” képes társadalmi erőket.<br><br><br>A válság lényege<br><br>A magyar gazdaság egyensúlyi feszültségei korántsem olyan élesek, mint 1994-1995-ben voltak, eme feszültségek ha nem is könnyen, de kezelhetőek a monetáris és fiskális politika hagyományos eszközeivel. Szűkebb értelemben vett gazdasági válság tehát nincs. Válságba került viszont az eddig kialakult újkapitalizmus egész rendszere. Válságon azt értem, amikor egy rendszer belső feszültségeinek, bajainak orvoslására alkalmazott gyógymódok a súlyos mellékhatások miatt inkább rontják, mintsem javítják a rendszer állapotát. Pontosan ez a helyzet jelenleg: amikor a „gazdaságpolitika” a több évtizede forráshiányos (és csakis ezzel együtt említhetően rossz szerkezetű) oktatástól, kultúrától és egészségügytől - a „humán tőke” újratermelésének legfontosabb bázisát jelentő területekről - elvont eszközökkel kíván lendületet adni a „termelő” szférának akkor pontosan utóbbi kilábalási, fejlődési lehetőségeit veszélyezteti. Már rövid távon is. Az oktatás, a kultúra és az egészségügyi ellátás színvonala olyan mértékben süllyedt le az utóbbi húsz évben, aminek maradandó nyomai ma már erősen érzékelhetőek a munkaerő romló minőségében. És egyre inkább ez lesz a fő tényezője a magyar gazdaság „tőketaszító” képességének.<br>De ez még mindig „csak” a gazdaság belső problémája. A nagyobb baj a társadalom többségének egy megrázkódtatásszerű zuhanás, majd átmeneti javulás után ismét stagnáló, vagy egyenesen romló életminősége. s ami vele jár: az apátia, az egyre rövidebb távra tekintő életszemlélet és érdekérvényesítési gyakorlat, az egyre kíméletlenebbé váló verseny - a társadalmi szolidaritási hálók teljes felbomlása. (Ennek a folyamatnak az első számú áldozatai a gyermekek: Magyarországon rohamosan növekszik többek között a fiatalkorú bűnelkövetők, de a hiperaktív gyermekek száma és aránya is [Fekete, 2003; Biczó, 2003]) Melynek része a politikai elidegenedés: vajon elvárható-e, hogy az állampolgárok bizalommal tekintsenek arra a politikai elitre, mely (gyakorlatilag függetlenül attól, hogy melyik párt van hatalmon) folyamatosan megszegi vagy utóbb visszavonja a választási ígéreteit?<br>A magyar újkapitalizmus válságának lényege tehát az, hogy a „gazdaság” felfalja önön feltételeit, mert ami gazdaságpolitikailag az adott pillanatban „kívánatos” beavatkozás lenne, az magának a társadalomnak a fennmaradását veszélyezteti. És fordítva. <br>A társadalom szétesésének fontos jele az ország jövőbeli sorsára vonatkozó „víziók” teljes hiánya. Az EU-csatlakozás küszöbén sem sejlik fel például olyan hosszabb távra tekintő gazdaságpolitikai program, mely a vállalkozókat biztonságos hazai befektetésekre lenne képes ösztönözni. (Nem pusztán a „túlfogyasztás”, hanem ez is az oka a beruházási ráta vészes visszaesésének.) EU-csatlakozásunk húsbavágó ügyei szétfolynak a túlburjánzott, áttekinthetetlen szövevényt alkotó, egymással belső harcot vívó EU-technokrácia kezében.<br>Mélyebb szempontból közelítve a kérdéshez, Magyarország példája nem mutat mást, mint az újkapitalizmus, ezen belül a „rendszerváltó” félperifériák válságát. (Andor László [2003] ezt a jelenséget a rendszerváltás fiskális válságaként írja le.) Arról van szó, hogy a globális tőke az elmúlt tizennégy évben kiszivattyúzta, vagy legalábbis kiaknázta az ő megjelenését megelőző „modernizációs diktatúra” (Berend T. Iván kifejezése), vagyis a létezett szocializmus pozitív hozadékait (a magasan képzett, kulturált munkaerőt, a termelővagyon értékes részének jelentős hányadát), majd amikor a „nép” csaknem tízévnyi életszínvonal-esés után egy nagyon kicsit már élvezni akarja kemény erőfeszítéseinek gyümölcsét, akkor ez a tőke kijelenti, hogy akkor ő viszont olcsóbb munkaerejű országokba távozik. („Magasabb bért akartok? Nem akarjátok még tovább csökkenteni az adókat? Akkor mi megyünk Kínába!” Demján Sándor: „Ha nem leszünk vonzók akkor itt marad egy ország a szociálisan rászorultakkal.”) Sőt, viselkedésében a hazai tőke is egyre inkább a globális tőkéhez kezd hasonulni - megindult a magyar tőke kiáramlása is, elsősorban azon „rendszerváltó” országok felé, ahol a privatizáció még nem fejeződött be, és a hazainál is nyomottabb a munkaerő ára. (Így többek között Ukrajnába, Romániába.)<br>Csak most, nagyjából az 1990-es évek második harmadára végbement strukturális átalakulás kudarca után érzékelhető igazán, hogy egy „rendszerváltó” félperiféria gazdaságpolitikai mozgástere mennyire szűk. Ennek része, hogy bár a vázolt intézményesülési folyamat eredményeként a társadalmi alapviszonyok egyre áttekinthetőbbek, a globális tőkét alulról, a társadalom oldaláról kontrolláló védekező mechanizmusok gyakorlatilag mégsem működnek. EU-csatlakozásunkhoz pedig csakis abban az esetben fűzhetünk a vázolt alapképletet megváltoztató vagy legalábbis módosító pozitív reményeket, ha az EU centrumországainak sikerül egyidejűleg megoldaniuk a növekedés beindítását és a jóléti rendszer megőrzését. Erre viszont a jelek szerint kevés az esély. <br>A félperifériás újkapitalizmus válsága a világkapitalizmus általános válságának fő vonásaiban erősen „túlrajzolódott” visszatükröződése. A centrumországokénál markánsabban jelentkeznek benne az átfogó válság fő jegyei: az általános kereslethiány, a humán tőke vészes felélése és az ökológiai válság (bár ez utóbbival ebben az írásban nem foglalkoztam). Általánosabban fogalmazva: az a tendencia, hogy a tőke általános „túlterjeszkedése” következtében szinte tökéletesen kiiktatja a korábban őt kordában tartó korrekciós mechanizmusokat – és(de) pontosan ezzel fel is falja önnön létfeltételeit (részletesen lásd Szalai, 2004).<br>A globalizációkritikai mozgalmak legfőbb elvi kiindulópontja, hogy a mindent maga alá gyűrni akaró globális tőkével szemben a globális nemzetközi civil társadalom erőit kell felvonultatni. Az e mozgalomba való bekapcsolódásra Magyarországon már vannak jelek. Emellett azonban szükség lenne arra is, hogy a „rendszerváltó” félperifériák országainak gazdaságpolitikai centrumai - minimumprogramként a nemsokára EU-taggá váló visegrádi országok körében - legalábbis kíséreljék meg a globális tőke kegyeiért folytatott versenyük kordában tartását. És(de) éppen ez az, amelyre a jelek szerint a helyi gazdaságpolitikai elitek maguktól nem szánják rá magukat (és önmagában EU csatlakozásunk is csak korlátozottan fog ilyen irányba hatni). Ezt csak a nemzeti kereteken túllépő civil társadalom nyomása kényszerítheti ki. Eme a civil társadalom azonban már jóval több és átfogóbb célokat is zászlajára tűz, jóval általánosabb társadalmi ügyekért is mozgósít, mint a nemzeti politikák mozgásterének bővítése.<br><br>*<br><br>A tanulmány az MTA Politikai Tudományok Intézetének kutatási programja keretében készült. Támogatta továbbá a T 037368 sz. OTKA és az A/005/2003 sz. OKTK. Az anyaggyűjtés lezárva 2004. március 4-én.<br>A tanulmány elkészítéséhez nyújtott szakmai segítségért köszönettel tartozom Németh Györgynek, Pitti Zoltánnak és Vígh Juditnak.<br><br>*<br><br>Irodalomjegyzék<br><br>Andor László (2003): A rendszerváltás fiskális válsága. Élet és Irodalom, szeptember 25., 5.<br>Biczó Henriett (2003): Ugrásszerűen nő a hiperaktív gyerekek száma. Magyar Hírlap, december 8., 6.<br>Blahó Miklós (2003): Reformok nélkül nem megy. Bokros Lajos szerint a halogatás tovább rontja a versenyképességet. Népszabadság, október 30., 19.<br>Demján Sándor (2003): Versenyképesség, gazdaság, állam. Sopron, szeptember 7. Kézirat.<br>Ékes Ildikó (2003): Ki nem foglalkozik az adókkal? Magyar Hírlap, november 6., 15. <br>Fekete Gy. Attila (2003): A gyerekek „magányos bűnözők”. Módosítaná az önkormányzati törvényt a Belügyminisztérium. Népszabadság, november 26., 24.<br>Ferge Zsuzsa (2000): Elszabaduló egyenlőtlenségek. A szociális szakképzés könyvtára. Társadalompolitikai olvasókönyvek. Hirschler Rezső Szociálpolitikai Egyesület, Budapest.<br>Gyurcsány Ferenc (2004): Merjük baloldaliak lenni! 10 pontban a modern Magyarországról és a baloldalról. Kézirat, Budapest.<br>Kun J. Erzsébet (2003a): Nagy leépítés, nagy felzúdulás. A kormánybiztos szerint a közszféra nem túlsúlyos. Népszabadság, szeptember 24. 5.<br>Kun J. Erzsébet (2003b): Csalódottak a szakszervezetek. Népszabadság, november 26. 5.<br>Kun J. Erzsébet (2003c): Megállapodott a kormány és a közszféra. Népszabadság, február 26. 4.<br>Petschnig Mária Zita (2003): Vitatható költségvetési vita. Élet és Irodalom, november 7. 8.<br>Pitti Zoltán (2002): Európai felzárkózás és/vagy versenyképességünk javítása. (Előadás az MKT, 2002. november 19-i rendezvényén.)<br>Pitti Zoltán (2004): A társas vállalkozások költséggazdálkodásának főbb jellemzői (üzemi tevékenységig bezárólag) a KSH és az APEH idősorai alapján. Kézirat, Budapest.<br>Római Róbert-Várkonyi Iván (2004): Nem bankár -, hanem politikusvilág van - állítja Csányi Sándor, az OTP bank elnök-vezérigazgatója. Népszabadság, február 14., 17.<br>Szalai Erzsébet (2001): Gazdasági elit és társadalom a magyarországi újkapitalizmusban, Aula Kiadó, Budapest<br>Szalai Erzsébet (2003): Hatalom és társadalom a magyarországi újkapitalizmusban. Kritika, 4. sz. 2-5.<br>Szalai Erzsébet (2004): Az újszocialista alternatíva esélyei. Egyenlítő, II. évfolyam, I. sz. 11-18.<br>Tóth P. Levente (2003): A drága állam sújtja a vállalkozásokat - állítja Demján Sándor, a VOSZ ügyvezető elnöke. Népszabadság, július 8., 17.<br>Vígh Judit (2004): A nemzeti számlák számításáról és fontosabb mutatóinak tartalmáról. Kézirat, Budapest.<br>Voszka Éva (2002): A tulajdonosi szerkezet és a versenyviszonyok változása. In: A magyar gazdaság helyzete és kilátásai, 2002-2003, Pénzügykutató Rt., Budapest.<br><br>Megjelent a Kritika folyóirat 2004 áprilisi számában (2-6 old.)<br>Szalai Erzsébet:<br><br>A kormányváltás politikai gazdaságtana<br><br>A napi publicisztika és az értelmiségi közbeszéd szerint Medgyessy Péter bukása és Gyurcsány Ferenc győzelme egy egészen konkrét és rövid távú hatalomtechnikai konstellációval magyarázható. Vagyis Medgyessyt „megpuccsolták”, Gyurcsányt pedig az MSZP csodavárása röpítette a magasba. Ez a megközelítés tartalmaz igazságelemeket, a valóságos okok szövevényéből azonban csupán a hatalomváltás felszíni, „technológiai” jegyeit láttatja. <br>A tényleges okok ezzel szemben elsődlegesen a gazdasági hatalmi viszonyok átrendeződésében ragadhatóak meg. Mint ahogy a kormányváltás következményei közül is azok a leglényegesebb társadalmi-politikai történések, melyek a gazdasági-hatalmi viszonyoknak a politikai csúcshatalmi váltás által katalizált módosulásaira vezethetőek vissza. Írásomban ezen mélyebben ható folyamatok feltárására teszek kísérletet. <br><br>*<br><br>A Medgyessy-kormány kezdeményezte jóléti rendszerváltás programja nagyjából 2003 késő nyarára megbukik. Elsősorban a gazdasági elit kemény ellenállásán. Demján Sándor vezetésével a gazdasági hatalom legfőbb birtokosai már 2003 júliusának elején nyílt ellentámadást indítanak a Medgyessy nevével fémjelzett program ellen - a szóban forgó nagyvállalkozó szerint a magyar gazdaság vészhelyzetben van, ami azonnali állami lépéseket tesz szükségessé. A bajok fő okául a túlságosan „nagy” és költséges közszférát és ehhez kapcsolódóan a túlságosan magas adókat, majd néhány hónappal később a túlságosan magas „élőmunka” költségeket (is) jelöli meg. Medgyessy Péter augusztus 19-én nagy nyilvánosság előtt deklarálja a jóléti állam bukását. A 2004-es költségvetés már jelentős megszorításokat tartalmaz a Demján által felemlített szférákban. A nemzetközi és hazai nagytőke azonban elégedetlen az előirányzott restrikció mértékével és erejével, ezért november utolsó napjaiban egyes intézményein keresztül spekulációs támadást indít a forint ellen. Célja a forint megrendítésén túl, illetve azzal összefüggésben további megszorító intézkedések kikényszerítése. Az akciósorozatot siker koronázza, 2004 kora tavaszán Draskovits Tibor pénzügyminiszter újabb, 185 milliárd forintos „takarékossági csomagot” fogadtat el a kormánnyal. A megszorító intézkedések az állami közigazgatás megnyirbálása mellett a korábbiaktól eltérően már egészen nyíltan előirányozzák az egészségügy, a kultúra, az oktatás és a környezetvédelem megcsapolását is.<br>Medgyessy gyengülését érzékelve a vagyonának gyűjtögetését, szürke eminenciási szerepét és periférikus miniszteri pozícióját egyszerre megunó, mindenből kitörni vágyó Gyurcsány Ferenc nagy hatású dolgozatot tesz közzé. Az írás, melynek tárgya a baloldal lehetőségeinek és jövőjének taglalása, utólagosan téves gazdaságpolitikai lépésnek minősíti a korábbi jóléti fordulatot. A dolgozat stílusa és tartalmi mondanivalója, pontosabban ezek éles ellentmondása híven tükrözi a blairista „harmadikutasok” szellemi hatását: erős, markáns baloldali retorika, néhány valóban baloldaliságra utaló gesztus - és (de) a konkrétumokat tekintve liberális, sok helyütt neoliberális társadalom- és gazdaságpolitikai célrendszer felrajzolása. <br><br>*<br><br>2004 késő nyarára már érzékelhető, hogy a nagyjából 2003-ban megindult gazdaságpolitikai fordulat a gazdaság számára „új növekedési pályát” eredményez. A munkaerő árának letörése (2004-re a reálkeresetek csökkennek) és a közszféra megnyirbálása „megnyugtatja a piacokat”, és ismét vonzóvá teszi az „országot” a „gazdasági szereplők” számára – ezen belül (bár a térségünk egészét tekintve egyáltalán nem kiugró mértékben) a külföldi befektetők számára is: a nemzeti termék növekedésnek indul, és ezt az 1996-97-es „aranykorhoz” hasonlóan ismét a beruházások és az export gyorsulása generálja. Mindennek azonban súlyos ára van: nőnek a külső és belső egyensúlyi feszültségek, és a korábbiaknál is markánsabbá válnak a jövedelmi egyenlőtlenségek (a pénzügyi szektorban dolgozók keresetei továbbra is gyorsan nőnek, miközben a fizikai dolgozók [elsősorban a szakképzetlen munkások] reálkeresetei zuhanásszerűen csökkennek). Emellett az „új növekedési pálya” korábban nemigen tapasztalható - bár a legújabbkori kapitalizmusban nem ismeretlen - sajátja, hogy gyorsuló GDP mellett növekszik a munkanélküliség (különösen a fiatalok körében). <br>A kialakult helyzettel mindenki elégedetlen. A választópolgárok, akik az előző néhány évben reáljövedelmeik jelentős növekedését érzékelhették, most a folyamat visszafordulásával szembesülnek - az MSZP népszerűségi mutatói zuhanni kezdenek, a rivális jobboldali politikai párt pedig folyamatosan tör előre. Ez páni félelmet vált ki a nagyobbik kormánypárt vezetésében, egyben aktivizálja baloldali szárnyát - belső baloldali ellenzékét. (Utóbbi vezető ideológusa, Gazsó Ferenc, a széles nyilvánosság fórumait is felhasználva több ízben sötét színekkel ecseteli a „tőkelogika” korlátlan érvényesülésének pusztító társadalmi hatásait).<br>Elégedetlen a liberális koalíciós partner is, mely többek között a kialakult külső és belső egyensúlyi feszültségek sürgős orvoslását követeli, és a korábbiaknál is nagyobb erővel szorgalmazza az adók csökkentésére (ezen belül az egykulcsos személyi jövedelemadó bevezetésére) vonatkozó régi vágyának teljesítését.<br>Erősödik a gazdasági elit nyomása is. A médiában uralkodó pozícióban lévő neoliberális értelmiségi szószólói nyíltan kimondják: a gazdasági bajok fő oka az, hogy az MSZP kormányzásának első időszakában teljesítette választási ígéreteit. A gazdasági elit a széles nyilvánosság fórumain - de érdekérvényesítésének informális csatornáit is felhasználva - a gazdaságpolitika számára kedvező további „átalakítását” követeli (forintleértékelést, a közszféra további megcsapolását, az élőmunka-terhek csökkentését, az általános forgalmi adó mérséklését stb.). Ezzel párhuzamosan korábban „MSZP-közeli” nagyvállalkozók is megkezdik átáramlásukat a Fidesz „holdudvarába”. Motivációik ellentmondásosak. Egyrészt megriadnak az MSZP és a kormány népszerűségvesztésétől - 2006-os választási esélyeinek romlásától. Másrészt ugyanakkor keveslik – az ehhez egyenesen vezető, és pontosan őket preferáló - gazdaságpolitikai fordulat erejét. Az MSZP pénztárnokai riadtan érzékelik a gazdasági elit elfordulását, és erős vészjelzéseket adnak a párt felső vezetése felé. <br>A kormányfőt ekkor körülvevő légkörben ez utóbbi fejlemény bizonyul a legerősebb hatásúnak. <br>2004 nyarára Medgyessy mozgásterének teljes beszűkülését érzékeli. Kormányátalakítási kísérlete nem más, mint ijedt kapkodás. Az már csak az utolsó csepp a pohárban, hogy gazdasági miniszterének leváltását a koalíciós partner megvétózza, és ehhez az ügyhöz kapcsolódóan az MSZP vezetése is nyíltan szembefordul vele. A „jóléti rendszerváltás”, majd annak visszavétele áraként augusztus utolsó napjaiban kénytelen benyújtani lemondását.<br><br>*<br><br>A megüresedett miniszterelnöki posztot annak a személynek van esélye elfoglalni, aki – Bibó szavaival élve – elfogadja a hamis konstrukció ide-oda tologatását. Vagyis azt kommunikálja – mégpedig a hitelesség díszes álruhájában –, hogy Magyarország számára igenis létezik önálló társadalom-és gazdaságpolitikai mozgástér. És akit minden fő hatalmi csoportosulás elfogad, akitől minden fő hatalmi csoportosulás remélhet valamit. Sőt, nem is keveset. Ez a személy Gyurcsány Ferenc. <br>A további népszerűségvesztéstől rettegő MSZP vezető testületeit szerte az országban elbűvöli Gyurcsány karizmája, bátor, szókimondó, szellemdús és mély baloldaliságra valló retorikája. Benne Orbán Viktor nagy esélyű - és egyetlen - kihívóját pillantják meg. De, mint az ország egyik leggazdagabb vállalkozójára, a gazdasági elit is bizalommal tekint rá - reprezentatív képviselői nyíltan is megfogalmazzák, hogy érdekeik korábbiaknál erőteljesebb képviseletét remélik tőle. Ennek legfontosabb eleme az a kívánságuk, hogy a megszorításokban jártas Draskovics Tibor megőrizhesse pénzügyminiszteri posztját. (Csak néhány - már ismert - tétel további kívánságaikból: a forint gyengítése, az élőmunka-költségek csökkentése, áfacsökkentés, „hatékonyabb” és kisebb állam.) <br>A nemzetközi gazdasági-pénzügyi szuperstruktúra egyik szócsöve a Financial Times kettős feladatot fogalmaz meg az új miniszterelnökkel számára: az MSZP és a kormány népszerűségének visszaszerzését és „a piacok megnyugtatását”…<br>Az erősen baloldali retorikájú kormányprogram, melynek bevezetőjében fő célként a szegénység felszámolása és az egyenlőtlenségek jelentős mérséklése fogalmazódik meg, valójában minden fő társadalmi csoport felé elígérkezik. Gazdaságpolitikai részében többek között a vállalkozók terheinek jelentős csökkentését ígéri.<br>A kormányfőjelölt ellentmondó üzeneteket kommunikál a társadalom felé: általános „szövegeinek” talán legmarkánsabb elemeként azt ígéri, hogy a vezetése alatt álló kormány „többet fog elvenni a tehetősektől, hogy többet adhasson a szegényeknek”. Ugyanakkor a konkrét gazdaságpolitikai kérdésekhez érkezvén úgy tesz, mintha mit sem tudna a tőke-munka ellentétéről - és a tőke (általam már oly sokszor ábrázolt) gigantikus erőfölényéről. (Ennek az ellentmondásnak a „feloldása” lesz majd a liberális rászorultsági elv [vagyis az alanyi jogon juttatások szociáldemokrata ihletésű rendszere helyett a korlátozott és célzott támogatások elvén alapuló szociálpolitika] győzelme - de erre még visszatérek.)<br>Utóbbira utal, hogy a legfontosabb gazdaságpolitikai prioritásként a gazdaságpolitikai és pénzügyi stabilitás helyreállítását jelöli meg - eme cél kiemelése pedig mindig (és különösen az adott helyzetben) elsősorban a gazdasági elitek felé tett gesztus. Mindazonáltal azért próbál „tőkeellenes” lépéseket is tenni: ilyen a banki különadó bevezetésének és az osztalék-és forrásadó felemelésének terve, valamint részben az árfolyam-nyereségadó felvillantása. Ezek azonban döntően csupán politikai gesztusok - vagy legalábbis igen rövid idő alatt puszta PR-fogássá halványulnak. (A 2004-ben különösen látványosan száguldó profitokat felmutató bankszektor számára a 30 milliárd forintos elvonás szinte egyáltalán nem érzékelhető teher [ráadásul igen könnyen, szinte észrevétlenül a banki ügyfélkörre hárítható], és enyhén szólva az állami költségvetést sem segíti ki a bajból [az állami költségvetés elsődleges bevételeinek összege 2004-es várható adatok szerint valamivel több, mint 11 ezer milliárd forint]. Az osztalék- és forrásadó emelése 2005-ben még egyáltalán nem jelent pluszterhet a vállalkozók számára, és az azt követő években pedig még oly sok minden történhet... Az árfolyamnyereség-adó terve pedig már keletkezésének pillanatában az SZDSZ éles ellenállásába ütközik.)<br>A személyi jövedelemadó rendszer meghirdetett változtatása egyszerre hivatott liberális és baloldali igények kielégítésére. Az adó mértéke összességében csökken, és a rendszer háromkulcsosból kétkulcsosra változik, de a tényleges csökkenés csupán az alacsonyabb jövedelmi kategóriákba tartozókat érinti. (A legfelsőbb kereseti kategóriákban az adókedvezmények csökkennek vagy megszűnnek.) Az új politikai vezetés célja az átlagos és átlag alatti keresetűek terheinek mérséklése, de az MSZOSZ szakértői szerint a tényleges kedvezményezettek csupán utóbbiak, vagyis az átlag alatti keresetűek. Így a változás nyertesei első látásra az alsó „középosztályhoz” tartoznak. (Erre még visszatérek.) <br>A meghirdetett szociálpolitikában egyértelmű győzelmet arat a rászorultság liberális elve - a támogatási rendszer a tervek szerint a korábbiaknál jóval „célzottabbá”, a legelesettebbekre koncentrálóvá válik. Ez alól fontos kivételt jelent a fiatal korosztály lakáshoz juttatásának tervezett konstrukciója, mert az döntően csupán a magas keresetű fiatalok számára igénybe vehető. <br>A nagy szociális ellátórendszerek reformjáról, forrásainak várható alakulásáról és a közigazgatási reformról nem esik érdemi szó - egyértelműen megtámadott viszont a központi állami közigazgatás. Utóbbiban a politikai csúcshatalom új várományosa(i) az előzőeknél is radikálisabb forráskivonást és létszámleépítést irányoz(nak) elő. <br>Összességében a miniszterelnök-jelölt programját baloldali liberálisként definiálhatjuk - melyből a „baloldali” inkább a formai és retorikai, a „liberális” inkább a tartalmi elem. A program végül is nem vált ki ellenállást, ellenakciót a gazdasági elit részéről, támogatják a szakszervezetek is, és sikere mindkét kormánypárti parlamenti frakcióban átütő - október elején Gyurcsány Ferenc elfoglalhatja a miniszterelnöki bársonyszéket.<br><br>*<br><br>További gondolatmenetem fő vonala az alábbi három kérdés köré összpontosul: Az új kormány felállása óta milyen tendenciák érzékelődnek a társadalom- és gazdaságpolitikában az eddig vázolt szempontok szerint? Milyen irányúak a tényleges folyamatok? Mi várható? <br>A kormányváltást követően erősödik a gazdasági elit offenzívája. A legerősebb csoportját alkotó bankvezérek már október közepén kiharcolják, hogy a rájuk szabott „külön terheket” saját egyedi döntésük alapján megszabott formában fizethessék be a költségvetésbe. Nem sokkal később pedig megkezdik „különterheiknek” ügyfélkörükre való áthárítását is. Novemberben a jegybank csökkenti az alapkamatot, melyet a bankok profitjuk jelentős növelésére használnak ki: betéti kamataikat csökkentik, hiteleik árát viszont nem. <br>Az új kormány megalakulása után két héttel az off-shore cégek vezetői kivonulással fenyegetőznek, ha a rájuk vonatkozó adótörvényeket az adóhatóságok nem módosítják számukra kedvező irányba. <br>December elején a gazdasági elit reprezentáns képviselői a korábbiaknál is erőteljesebben szorgalmazzák egy egységes munkaadói érdekszervezet létrehozását. Később többen közülük a széles nyilvánosság fórumain is kifejtik, hogy a majdani „egységesülést” megelőzően is jóval szorosabbá kell tenni ezen érdekszervezetek kapcsolatát. Emellett nyíltan megfogalmazzák azt a normát, hogy a gazdasági elitnek „minden kormánnyal jóban kell lennie”. Mindeközben a háttérben minden pártot finanszíroznak, de szakértői vélemények szerint majd csak 2006 elején fogják eldönteni, hogy „gőzerővel” melyik párt mellé fognak a választási kampányban „felsorakozni”. <br>Ugyanebben az időszakban hazai nagyvállalkozók offenzívát indítanak az „erős forint” ellen, emellett azt követelik, hogy a jövőben az adózási szabályok kialakításába egyenrangú partnerként és nyíltan is vonják be őket. Azzal fenyegetőznek, hogy számukra kedvezőtlen gazdaságpolitikai vonalvezetés esetén kivonulnak az országból. A miniszterelnök támogatásáról biztosítja őket. <br>Januárban Gyurcsány felröppenti a gazdasági elit által már régóta szorgalmazott áfacsökkentés tervét, melyet nem sokkal később Draskovics pénzügyminiszter is megerősít. Utóbbi nagyvállalkozói körben ígéretet tesz a vállalkozók terheinek jelentős mérséklésére (például helyi iparűzési adó csökkentésére) is. Bár a gazdasági eliten belül komoly érdekellentétek húzódnak (a gazdaságilag rohamosan erősödő hazai nagyvállalkozói kör újkeletű idegenkedéssel figyeli a multinacionális szektor dominanciáját; a „termelő” szektor nagyvállalkozói sérelmezik, hogy az állami redisztribúción keresztül - döntően az államilag támogatott lakáshitelezés közvetítésével - erőforrás-átcsoportosítás történik a pénzügyi szektor javára stb.), a munkaerő árának letörésében és a munkásság szabad szervezkedési lehetőségeinek korlátozásában közösek az érdekeik. Érdekérvényesítésük erejét az is mutatja, hogy most is képesek megakadályozni a szakszervezetek által már régóta követelt 38 órás munkahét bevezetését. <br>Ezzel eljutottunk a „munka oldal” helyzetének elemzéséig. Mint arról már szó volt, 2004-ben a reálkeresetek csökkentek, és erősen tovább differenciálódtak. Bár a 2005-re vonatkozó gazdaságpolitikai irányelvek a reálkeresetek három százalékos növekedését tűzik ki, ennek megvalósulása erősen kétséges - különösen a hivatalos gazdaságpolitika által preferált alacsonyabb jövedelmi kategóriákban. Egyrészt azért, mert a „munkaadók” igen nagy valószínűség szerint a személyi jövedelemadó csökkenésével fogják (tudják) majd indokolni eme „munkavállalók” felé a keresetemelés visszatartását. Másrészt a vállalkozók és a munkásság viszonyában már régóta dívik az a gyakorlat, hogy vagy egyáltalán nincs írásos munkaszerződés, és ebben az esetben a vállalkozó tetszése szerint fizet munkabért - igen sokszor egyáltalán nem fizet -, vagy olyan szóbeli megállapodás születik „munkáltató” és „munkavállaló” között, hogy a kifizetett bér jóval kevesebb lesz, mint a szerződésben rögzített. (Ez elsősorban a „minimálbéresek” esetében gyakori. Igen sokszor tényleges nettó keresetük nem haladja meg a negyvenezer forintot. Ezért bár a „szociális partnerek” megállapodása értelmében a minimálbérek 2005-ben a tervezett inflációt meghaladó mértékben - nyolc százalékkal - emelkednek, ezen előirányzat „realizálása” nagyon is kétséges).<br>Saját megfigyeléseim mellett Pitti Zoltán kutatásai is arra utalnak, hogy - a marxi kapitalizmuskritika feltevésein is túl - hazánkban a munkabérek – különösen az alacsonyabb kereseti kategóriákban - nem fedezik a munkaerő újratermelésének költségeit. És a gazdasági elit dominanciájának folyamatos kiterjedésével ez a tendencia erősödő. <br>Hasonló logikát alkalmazhatunk a meghirdetett szociálpolitikai irányelvek várható megvalósulásának előrejelzésekor is. Több szociálpolitikus – elsősorban Ferge Zsuzsa – rámutatott már arra, hogy a rászorultsági elv alkalmazásának fő problémája – amellett, hogy a társadalmi integráció ellen hat, és megalázó a „rászorultak” számára –, hogy a segélyek és más juttatások jó része eltűnik az azokat elosztó intézmények emésztőcsatornáiban, ezért nem jut el a valódi címzettekhez. Ezért, bár a mostani hivatalos szociálpolitika valóban a legelesettebbeket jelöli meg támogatandóként, törekvéseinek megvalósulása erősen kétséges.<br>Ami a közszférát illeti, ott a kormányzati retorikában csupán a valóban túlburjánzott központi állami bürokrácia megnyirbálásáról esik szó. Valójában azonban az oktatás, a kultúra, az egészségügy és a környezetvédelem szféráiból is forráskivonás várható – csak ez nincs kimondva, vagyis „suba alatt” fog történni. (Számításaink szerint a 2005-ös állami költségvetésben 2003-hoz képest reálértékben összességében kevesebb forrás jut eme szektorokban. És bár a 2005-ös előirányzatok meghaladják a 2004-es várható értékeket, előre prognosztizálható ezek „alulteljesítése”: a 2004-es várható adat is jóval a tervezett alatt marad. [Ez nem csoda, mert év közben ezek a „kiadási tételek” a legkönnyebben megcsapolhatóak.] A legveszélyeztetettebb a környezetvédelem.) <br>A mozgásterének szűkösségét érzékelő kormányfő a miniszterelnöki hatalom kiterjesztésével igyekszik kompenzálni beszorított helyzetét. (A 2004 kora őszétől meghirdetett nagyarányú létszámleépítés terve a központi állami bürokráciában eme bürokrácia megzavarását és gyengítését, így a felette gyakorolt kormányfői hatalom kiterjesztését is szolgálja; novemberben a miniszterelnökkel a csúcson megalakul a fejlesztéspolitikai kabinet, melynek deklarált célja az EU-s források korábbinál „koordináltabb” és átláthatóbb elosztása; szintén novembertől a kormányfő a kabinet előzetes felhatalmazásával kormányrendeletet alkothat; a miniszterelnök delegáltjai a mostani év elejétől megjelenhetnek a Monetáris Tanácsban stb.) A gazdasági elit megfegyelmezésével is kacérkodik. A valóságban azonban ez inkább alkukötési kísérlet a gazdasági elit meghatározó szereplőivel. Ezért, vagyis alkupozíciójának erősítése céljából igen fontos számára az EU-s források feletti rendelkezés biztosítása. Úgy vélheti: aki ezeket a forrásokat osztogatja, aki ezekért a forrásokért versenyeztetni képes a „gazdasági szereplőket”, azé a tényleges hatalom. (Ezért hangoztatja oly gyakran azt is, hogy 2007-től tetemes mennyiségű EU-s forrás beáramlásával „megnyílnak az ég csatornái”. Arról lényegében nem ejt szót, hogy az euró bevezetéséhez közeledvén az egyensúlyi követelmények erősödésével összefüggésben – a hazai költségvetés várható megszorításai miatt – eme forrásokat meglehetősen nehéz lesz „lehívni”). <br>A gazdasági elit erősödő dominanciája következtében a miniszterelnök alkukötési kísérletére (kísérleteire) mély szkepszissel kell tekintenünk. Konkrét „osztogatása” során vagy alkalmazkodnia kell a gazdasági elit legerősebb csoportjai „elvárásaihoz”, vagy – legalábbis 2006-ban – neki is mennie kell....<br><br>*<br><br>Összfoglalva azt látjuk, hogy a konkrétan érvényesülő gazdaságpolitika nem változtat a tőke-munka viszonyon, a szociálpolitikában még a rászorultság liberális elvének érvényesülése is erősen veszélyeztetett, további elvonások várhatóak a közszférában – miközben a gazdasági elit főszereplői megalapozott várakozással tekinthetnek az állami újraelosztásra... Ez a képlet pedig nem más, mint egy alapvetően liberális – néhány elemében neoliberális – társadalom- és gazdaságpolitika – és tényleges gyakorlat – érvényre jutása. Mára már a miniszterelnök baloldali retorikája is halványul: ma már arról beszél, hogy a szociáldemokrata politika legfontosabb feladata a társadalom tagjainak az állandó versenyre való felkészítése, nem pedig megvédelmezése. <br><br>*<br><br>A kormányváltás és az általa indukált személyi változások eredőjeként a „nagy generációból” rekrutálódó késő-kádári technokrácia – mely korábban sikerrel adta át gazdasági hatalma nagy részét a nemzetközi befektetőknek – csúcshatalmi pozícióját véglegesen elveszti. A hatalom ezen szférájában őt követő új nemzedék mozgástere azonban még az övéinél is lényegesen szűkebb. Ennek oka kettős. <br>Egyrészt mára már tökéletesen hiányzik egy koherens társadalom- és gazdaságpolitika kialakításának alapvető feltétele – mégpedig az, hogy országunk gazdasága valódi nemzetgazdaság legyen. A tőke újkori nemzetköziesülésének sajátosságai következtében a multinacionális szektor által dominált félperifériás magyar gazdaságot lényegi belső egymásra épültség nem jellemzi. Nem pusztán a külföldi és hazai szektor már többek által feltárt elszigeteltségéről – a kettős gazdaságszerkezetről – beszélhetünk: maga a multinacionális szféra is belsőleg szegmentált. (Összefüggésben azzal, hogy a hazánkba települt multinacionális vállalatok mind exportjukat, mind importjukat döntően külföldi – de nem Magyarországon jelenlévő – szereplőkkel bonyolítják.)<br>Ezért nehéz, ezért (is) döcög, és várhatóan döcögni is fog az EU-s források elosztása. Akkor lehetne ugyanis erre valódi és átfogó koncepciót kialakítani, ha látni lehetne, hogy egyes gazdasági szférák fejlesztése hogyan hat a többire, hogyan húzza maga után a többit. Ezt azonban gazdaságunk lényegi sajátosságai miatt szinte alig látni. (A miniszterelnök által nemrég megjelölt hét kiemelt fejlesztési program felmutatását sem előzte meg tudomásom szerint konkrét és komplex hatásvizsgálat – valószínűleg nem sokkal több puszta rögtönzésnél.) És ennek következménye az is, hogy a nemzeti fejlesztési politikánk kialakításáért felelős intézmények és személyek mindeddig nem tudták eldönteni azt az alapkérdést, hogy a pótlólagos források elosztásának kiemelt elve a hatékonyság vagy az esélykiegyenlítés legyen-e. Pontosabban: nem tudták tisztázni és gyakorlati döntéseik során harmonizálni a két elv egymáshoz való viszonyát.<br>Másrészt a globalizáció szédítő iramú előrehaladásával napról napra tovább szűkül a nemzetállamok és a hozzájuk kapcsolódó politikai pártok mozgástere – Magyarországot nemrég mind az EU illetékes intézménye, mind a Világbank részéről elmarasztalás érte egyensúlyi mutatói „kedvezőtlen” alakulása miatt. Ezek pedig a globális tőke nemzetközi intézményeinek figyelmeztetései...<br>A globális tőke – a hazai nagytőkével karöltve – félperifériánkon tovább folytatja mély válságra utaló – és a válság további elmélyüléséhez vezető – útját. Ennek lényege azoknak a humán erőforrásoknak (beleértve ebbe a környezeti erőforrásokat is) a „felzabálása”, melyek számára a profitot megtermelik vagy (és) a profik létrehozásának elemi feltételeit jelentik. <br>Az olvasó számára talán furcsa, de az eddigiekből logikusan következő tézissel zárom írásomat: Gyurcsány Ferenc eddig mindent megpróbált és megtett, amelyet egy baloldali miniszterelnök az adott helyzetben megpróbálhatott és megtehetett. Az ellenzék vele és kormányával szembeni magatartása (melynek lényege, hogy egyszerre követeli a közkiadások növelését és az adók csökkentését, valamint az egyensúlyi feszültségek orvoslását), az elmondottak fényében teljességgel komolytalan. Pontosabban: arra utal, hogy az ellenzéki pártokat kizárólag hatalomtechnikai megfontolások vezérlik. <br>Mindazonáltal nemzeti szinten maradva más nem is nagyon képzelhető el. Az egyre koncentráltabban és nyíltabban fellépő globális tőkével szemben csakis globális ellenerőknek lehet esélyük sikerrel fellépni. <br>Az újszocialista alternatíva esélyei*<br><br>Bár az eddigi legnagyobb szabású baloldali kisérlet, az „államszocializmus” megbukott, az azt világra hozó kihívás nem vesztetette el érvényességét. Sőt ma, az ujkapitalizmus korában a kihívást hordozó társadalmi problémák reflektálásának „kisértése” minden korábbinál erősebbé vált. Tanulmányomat egyfajta válaszkisérletnek szánom.<br><br>Az újbaloldali megközelítés<br><br>A szocialista alternatíva esélyeinek taglalásakor a legfontosabb feladat annak feltérképezése, hogy melyek azok a már meglévő vagy most születőben lévő szerves folyamatok, melyek hosszabb távon a kapitalizmus meghaladását készíthetik elő. Hangsúlyozottan szerves, a kapitalizmus méhében megszülető folyamatokról beszélek - nem pedig a hatalom bárminemű szocialista mozgalom általi megragadhatóságáról. Mint arra Adamovsky rámutat, éppen ez a gondolkodásmód az újbaloldaliság lényege. Adamovsky szerint a leninisták és a szociáldemokraták közös nevezőn voltak valamiben: arra gondoltak, előbb meg kell szerezniük az állam feletti ellenőrzést, hogy azután hozzá lehessen kezdeni a társadalom megreformálásához - felülről. Csakhogy ezzel az attitűddel - mint magunk is láttuk - több baj is van. „A hatalom nemcsak az államban lakozik, hanem szétszórva az egész társadalomban él, ideértve a saját fejünkben rögzült reflexeket is. Sőt, a hatalom ma már nemcsak az államok kezében van, hanem az államok feletti intézményekben. Ha ma lerohannák a Téli Palotát, nem mennénk vele semmire.” Adamovsky arra is emlékeztet, hogy amint a múlt nagy baloldali mozgalmai megszerezték a hatalmat, olyanná váltak, mint akiket előtte megdöntöttek. „A kezdeményezéseket elnyomták, és ugyanazokkal az autoriter eszközökkel dolgoztak, mint elődeik. A hatalom nem valami neutrális eszköz, amit jóra és rosszra egyaránt lehet használni, hanem a hatalom mindig igazságtalan és elnyomó”(Adamovsky-Grubacic, 2003).<br><br>A kapitalizmus válsága<br><br>A kapitalizmus méhéből megszülető szerves, a szocialista alternatíva irányába is mutató folyamatok közül a leglényegesebbek magának a kapitalista rendszernek az általános válságából táplálkoznak. Ez a válság a rivális szovjet birodalom megingásával kezdődik, majd felszámolásával, felszámolódásával folytatódik és mélyül el. Lényege, hogy mivel a tőkelogika érvényesülése előtt immár minden korlát leomlik, egyben kikapcsolódnak a rendszer korábban nélkülözhetetlennek bizonyuló korrekciós mechanizmusai is. (Utóbbi elsősorban a többpártrendszerű parlamenti demokrácia intézményeinek válságaként jelenik meg. Abban, hogy míg a kapitalizmus klasszikus korszakában a politikai pluralizmus, a politikai váltógazdaság a polgári demokrácia talán legfontosabb biztosítéka volt, mára már inkább a globális nemzetközi nagytőkével szembeni ellenerők megosztásának, ennek részeként a közvélemény manipulálásának eszközévé válik. Döntően azért, mert az erősen legyengült nemzeti intézményekhez kötődő politikai pártok versenye immár nem jelenti, nem jelentheti valóságos alternatívák versenyét.) Ez azonban azt jelenti, hogy a kapitalizmus belső ellentmondásai immár elemi erővel törnek felszínre. Ez az újkapitalizmus lényege. <br>Tágabb történelmi perspektívából nézve persze a kapitalizmus általános válsága már az I. világháborúval, a világ gazdasági újrafelosztásáért folytatott harccal megkezdődik. Az ezt követő fasizmus és a létezett szocializmus kihívására azonban ekkor még működésbe lépnek a tőkelogikát korlátok közé szorító korrekciós mechanizmusok, mely folyamat leginkább a nyugat-európai jóléti államokban ölt testet. A mai válság lényege ezzel szemben az, hogy most már tudjuk: bármely, a világgazdaság perifériáján vagy félperifériáján született vagy születő és (ezért) önálló működési logikákat valójában felmutatni képtelen ellenhatalom (ellenhatalmak) - ilyen például az iszlám közösség - csak késleltetni tudja a tőkelogika győzelmét az őt kordában tartó erők felett. Ezért csak késleltetni tudja a tőkelogika által teremtett és annak válsághoz vezető belső ellentmondások kiéleződését és felszínre kerülését is.<br>A kapitalizmus mai válságának, az abban testet öltő belső ellentmondásoknak számos szimptómája van. Az alábbiakban ezeket veszem sorra, meglehetősen vázlatosan. És (de) különös figyelemmel arra, hogy melyek eme válság ama mozzanatai, melyek egy újszocialista alternatíva felé mutathatnak. <br><br>Egy fontos teória - és bírálata<br><br>Wallerstein (1999) három olyan tendenciát jelöl meg, melyek a tőkelogikán belüli határt szabnak a kapitalizmus általános mozgástörvénye érvényesülésének, a végtelen tőkefelhalmozásnak. „A hármas nyomás arra tendál, hogy működésképtelenné tegye a rendszer elsődleges motorját, és ezáltal strukturális válságot idéz elő.”<br>Az első a reálbérszintnek mint a termelési költségek hányadának alakulása, átlagban számítva a világgazdaságban. „Magától értetődő, hogy minél alacsonyabb ez a hányad, annál magasabb a profit szintje és megfordítva.” A reálbér szintjét pedig a munkaadók és munkavállalók közötti erőviszonyok határozzák meg. A fő mechanizmus, mellyel a tőkések az egész világon képesek a munkavállalóknak reálbérszintjük növelésére irányuló politikai nyomását korlátozni, az adott termelési szektoroknak az áttelepítése a világgazdaság olyan más övezeteibe, amelyek az átlagosnál alacsonyabb bérszintű térségekben helyezkednek el. „Az osztályharc irányításának ilyetén módja azon múlik, hogy a világgazdaságban mindig legyenek olyan térségek, ahová át lehet telepíteni a termelést; ez pedig azon, hogy létezzék olyan jelentős mezőgazdasági szektor, amely még nem »vonódott be« a munkaerőpiacba. De szekuláris tendenciaként éppen ez utóbbi van csökkenőben. A világ deruralizálódása gyorsan felfelé ívelő görbét mutat. A falu felszámolódása ötszáz éve folyamatosan nő, de legdrámaibban 1945 óta. Nagyon is lehetséges azt jövendölni, hogy a vidék további 25 éven belül jórészt el fog tűnni. Mihelyt az egész világrendszer deruralizálódik, a tőkések egyetlen választási lehetősége az lesz, hogy az osztályharcokat a jelenlegi helyszíneiken folytassák. És itt az esélyek ellenük szólnak.” <br>A második tendencia, „amely a tőkéseket zavarja” a termelés során keletkezett káros hulladékok lerakásának költsége. Ezen probléma kezelése hasonló ahhoz, mint amikor áttelepítésekkel oldják meg a bérköltségek leszorítását. „Ez az út addig járható, ameddig léteznek még olyan hasznosítatlan térségek, ahova be lehet rakni a hulladékot.” Ezek a területek azonban szintén szükségképpen szűkülnek, amelynek az a logikus következménye, hogy az összes költséget előbb-utóbb „internalizálják”. Ez azonban még további nyomást gyakorol az egyes cégek profitjára. <br>A profitrátára nehezedő harmadik nyomás az adózás szférájában található. Wallerstein szerint a közszféra igényei folyamatosan nőnek, és ennek azt kell jelentenie, hogy „az adókulcsok folyamatosan emelkednek, úgyszólván minden országban, és legfeljebb csak időnként csökkennek, kis mértékben. Ám, egy bizonyos ponton az újraelosztó adózás olyan szintet ér el, ahol komolyan beleütközik a tőkefelhalmozás lehetőségébe.”<br>A Wallerstein által vázolt, általa a profitrátára nehezedő nyomásként értékelt tényezőket nálánál bonyolultabbnak látom. Sarkosabban fogalmazva: a kapitalista rendszert belülről bomlasztó tényezők lényegét másban ragadnám meg. <br>Ami a bérhányad leszorításának korlátait illeti: ezek a korlátok a gazdasági elitek által manipulálhatóak. A mai válság egyik legfontosabb jegye a túltermelési válság elmélyülése, amely paradox módon egyfelől természetesen sújtja a tőkéseket, de másfelől lehetőséget teremt számukra ahhoz, hogy tartós, sőt egyre növekvő munkanélküli tartaléksereget biztosítsanak a maguk számára - a munkába bevontak állandó sakkban tartására. Ez azért lehetséges, mert a kihasználatlan kapacitások vagy a nyakukon maradó termékfelesleg még mindig kevésbé ártanak a profitrátának, mint egyfelől a bérköltségek esetleges emelkedése, másfelől a termékek árainak csökkentése. Ez az alapvető oka az egyenlőtlenségek egész világon tapasztalható erős növekedésének és annak, hogy – mint többek között Thurow (1996) rámutat – egyre több lesz a világon a felesleges, immár a kizsákmányolás tárgyának sem tekintett ember, sőt ország. <br>Ez viszont a vásárlóerő oldaláról hosszabb távon már valóban alááshatja a gazdasági elitek pozícióit. (Ékes Ildikó [2003] hívja fel a figyelmet arra, hogy a szükséges vásárlóerő biztosításában korunkban növekvő szerep hárul a rejtett és fekete gazdaságra. „Az ott folyó termelés még meglehetősen sok, sőt - mivel az adózás alóli kibújás terjed - növekvő munkaerőt tud foglalkoztatni. Ilyen módon - egyelőre - és csak részben, de felszívja a látható gazdaságból kiszoruló munkaerő egy részét. Ezzel jövedelemhez juttatja őket és vásárlóerőt teremt a látható gazdaságban megtermelt javak számára is.”)<br>A veszélyes hulladékok befogadásának kérdésében is az előző logikát folytathatjuk: a gyakorlatilag mindenféle gazdasági tevékenységtől megfosztott térségek még hosszú ideig egyetlen bevételi forrásként tekinthetnek erre a „vállalkozásra”. A veszélyes hulladékok „kihelyezésének” gyakorlata valójában akkor érheti el korlátait, amikor eme hulladékok már akkora tömegűvé és annyira mérgezővé válnak, hogy többé már nem különíthetőek el - immár a centrumországokra is káros következmények nélkül - távoli földrészeken sem.<br>Végül, ami az adók állandó emelésére irányuló társadalmi nyomás erejét illeti, itt is eltér a véleményem Wallersteinétól. A gazdasági elit jelenleg igen sikeresen védi ki ezt a nyomást, a globális tőke gyakorlatilag adózás nélkül száguldozik a világgazdaságban. A korlát itt abban jelentkezhet - mint ahogyan a félperifériákon már jelentkezik is -, hogy a közszféra leépülésének, leépítésének következtében a tőke előbb-utóbb nem jut megfelelő minőségű (kellően képzett, fizikailag és mentálisan karbantartott) munkaerőhöz (Szalai, 2003 b) - a humán tőke értékvesztése így alapjaiban áshatja alá az oly gyakran emlegetett tudás alapú társadalom ideológiáját.<br><br>Középtávú alternatívák<br><br>Összefoglalva: a tőkefelhalmozás valóságos korlátja a vészessé váló vásárlóerőhiány, az ökológiai válság és a humán tőke eróziója lehet. Még eme korlátokba való valóban végzetes beleütközés előtt jelentkezhetnek azonban a társadalmi-politikai korlátok. Itt három forgatókönyv lehetséges. Az első a fundamentalista mozgalmak további erősödése és előtörése - részben a harmadik világból kiindulva (elsősorban az iszlám mozgalom militáns szárnyának megizmosodása), részben magukban a centrumokon belül is (lásd az idegengyűlölet és antiszemitizmus erősödését Európában). A második a globális nemzetközi gazdasági elit nyílt diktatúrája (erre utaló jel az Egyesült Államok egész jelenlegi [elsősorban az „üzleti körök” által sugallt] politikája - és maga az iraki háború).<br>Döntő fontosságú, hogy eme első két forgatókönyv egy és ugyanazon folyamatnak két, egymást erősítő alfolyamata is lehet - sőt, részben már ma is az. Ez esetben az egész emberiséget létében fenyegető háború (háborúk) hosszabb távon elkerülhetetlen. A harmadik forgatókönyv nem lehet más, mint az újszocialista alternatíva. Annak a társadalomnak a létrejötte, mely legalábbis korlátozza a tőkelogika gátlástalan érvényesülését, és olyan strukturális sajátosságokat, biztosítékokat hordoz magában, mely a szabadság-egyenlőség-testvériség értékeinek pluralizmusát, állandó küzdelmeken keresztüli kiegyenlítődését jelenti illetve eredményezheti. <br><br>„Hálózatosodás” - és következményei<br><br>Annak taglalásához, hogy a három forgatókönyv közül melyiknek milyenek az esélyei, röviden feltétlenül át kell tekintenünk az elmúlt évtizedek technológiai, piaci szerkezeti változásait és mindezek hatását egyfelől a munka világára, másfelől ezzel összefüggésben a tulajdonviszonyok jellegének változásaira.<br>Pine (1993) szerint az elmúlt évtizedekben gyökeres technológiai változások következtek be a világban, melyek megváltoztatják a piaci szereplők magatartását. Az informatizálódó gazdaságra nem a hosszú távú beruházási elkötelezettség a jellemző, hanem a gyors változás. Az információtechnológián nyugvó termelés ebből következően nem tűr semmiféle tartós elköteleződést vagy legalábbis radikálisan lecsökkenti ennek terrénumát. A termelőegységek laza, igen változékony, borulékony szerkezetű hálózatokban kapcsolódnak egymáshoz. <br>Másrészt a mai információs technológiák mellett a foglalkoztatottak többsége egyáltalán nem érintkezik fizikai folyamatokkal. A munkaerő csökkenő hányada kapcsolódik közvetlenül a materiális folyamatokhoz, nagyobb része a termelés szellemi előkészítésében, a termelést körülvevő szolgáltatásokban és a vevőkkel fenntartott kapcsolatokban „hasznosul”. Ez a fajta munka igen könnyen kihelyezhető, igencsak alkalmas arra, hogy a vállalathoz csak lazán kapcsolódó távmunkára álljanak át, ellentétben a futószalagok mellett végzett hagyományos munkafajtákkal. Annak idején az ipari forradalom zajos-bűzös nagyüzemekbe koncentrálta a munkásokat, kiszakítva őket otthonukból, élesen elválasztotta a szabadidőt a munkaidőtől. Most éppen ennek a történelmi folyamatnak a fordítottja zajlik. <br>Szabó Katalin (2003) leírásában a távmunka az ún. feltételes foglalkoztatásnak csupán egyik fajtája. (További fajtái: kölcsönzött munkaerő, részmunkaidős foglalkoztatás stb.) Az e körbe tartozó munkavállalóknak két közös vonása van: a foglalkoztatás időleges, bizonytalan jellege és a laza kapcsolódás ahhoz a vállalathoz, amelynek a munkafolyamataiba betagozódnak. „Ez a forma természetesen folyamatosan megkérdőjelezi a szóban forgó munkaerő státuszát. A szék, amelyen ülnek, állandóan inog, munkájuk, szolgáltatásaik folyamatosan a verseny kontextusába van helyezve. Ez még így önmagában nem lenne új, hisz a piacgazdaság velejárója a termelési és munkafeltételek folyamatos átalakulása. Az állásbizonytalanság és a munkanélküliség alapvető szerkezeti ismertetőjegyei ennek a gazdasági rendszernek.” A bizonytalanság foka és mértéke azonban a 20. század középső harmadához képest szokatlan ujdonságot jelent. <br>Szabó fontos megállapítása, hogy a technológiai-termelési irányzatok és a munka világában tapasztalható változások szoros logikai kapcsolata egyáltalában nem új jelenség. Az ipari forradalom hajnalán, amikor a tőke koncentrálódása révén létrejött a gyárrendszer, a munkaerőnek is koncentrálódnia kellett. Amikor a tőke egyszerű mozzanatokra bontva standardizálta és futószalagra szervezte a termelést, a munkaerő is standardizálódott. Amikor a monumentális gyáróriásokban a tőkespecifikusság magas foka, azaz a kizárólag egy meghatározott termelési folyamatra alkalmazható célberendezések voltak jellemzők, akkor a munkaerő esetében is felértékelődött az elkötelezettség, és az egy specifikus folyamatban hosszú évek alatt megszerezhető gyakorlat miatt a munkaerő is többé-kevésbé „bebetonozottá” vált.<br>A tőke, mint megszületése óta mindig, most is igyekszik rákényszeríteni a munkavállalókat a számára hatékony termelési-technológiai rendszerbe való betagozódásra. Ahogy az idézett szerző írja: „Ha a termelés globalizálódik, az alkalmazott munkaerőnek is »határok nélkül foglalkoztathatóvá« kell lennie. Ha a termelés rugalmas, akkor a munkaviszonyok sem rögzíthetők évekre, még kevésbé évtizedekre. Ha a termelés variábilis, modulszerű, a munkaerőnek is modulárissá kell válnia s - portfóliójában többféle kompetenciával - ugrásra készen kell várnia a legkülönbözőbb féle foglalkoztatásra.”<br>A vázolt, akár forradalminak is nevezhető változások igen fontos társadalmi következményekkel járnak - ezek iránya azonban a lehető legellentétesebb lehet. <br>Castells (2002) szerint a hálózatosodás alapvető következménye, hogy kettős világ alakul ki, ahol mindenki egyre individuálisabbá lesz, egyre erősebben követi egyéni hajlamait és érdekeit, miközben a közösségek is erősödnek, mert mindenki keresi a hozzá hasonló személyiségeket és velük lép hálózatba, épít ki baráti, kulturális vagy üzleti közösséget. A munka, a társadalmi kapcsolatok és a szabadidő-eltöltés egyre erősebben követi az egyéni hajlamokat és értékeket. Castells víziója valójában nem más, mint egy újszocialista alternatíva felé való elmozdulás - a vázolt folyamatok azonban csak nagyon is meghatározott feltételek fennállása, illetve létrejötte esetén vehetnek ilyen irányt. <br>Jelenleg mintha a valódi individualizálódással és a közösségek megerősödésével éppen ellentétes folyamatok mennének végbe. Egyfelől a túlhajtott individualizálódás, másfelől a státuszok erősödő bizonytalansága következtében a makro- és mikroközösségek olyan mértékű gyengülésének vagyunk tanúi, melyek már a személyiség énhatárait, vagyis magát az individualitást veszélyeztetik. Valódi közösségek nélkül ugyanis nem alakulhat ki vagy elsorvad az individualitás alapvető feltételét jelentő identitás. (Egyes, az ujkapitalizmus apológiájára vállalkozó fogyasztásszociológusok utóbbit éppen hogy pozitív fejleményként üdvözlik. Szerintük identitásunknak a „hálózat” különböző pontjain eljátszott szerepekre való szétesése valójában felszabadulás, egyrészt önnönmagunkon gyakorolt zsarnokságunk, másfelől a társadalom felettünk gyakorolt zsarnoksága alól. Semmiféle hatalom által nem vagyunk többé „besorolhatóak”, hiszen valójában nem is létezünk. Az igazi szabadságharc az én önfelszámolása - a „hálózat” és a hozzá tartozó fogyasztói társadalom által nyújtott szerepekbe való elmenekülés, elrejtőzés.) Inkább beszélhetünk ezért atomizálódásról, tehát a társadalmak széteséséről, mint valódi individualizációról. Utóbbi látszatát csupán a fogyasztható javak választékának bővülése és a gazdasági elitek uralma alatt álló médiumok hozzák létre. Az elidegenedés totálissá válik azáltal, hogy annak korábbi mércéje is elhamvad. <br>E folyamat kiteljesedésének veszélye nagy - és két másik folyamatba torkollhat. <br>Az egyik a második forgatókönyvnek, a gazdasági elit nyílt diktatúrájának felel meg. Ez együtt járhat akár a fogyasztói „szabadság” nyílt korlátozásával, a foglalkoztatásban a fordista hagyományok újjáélesztésével (tehát a munkaerő ismételt szakmai „röghözkötésével”) és a polgári szabadságjogok nyílt felszámolásával is. Ideológiája lehet akár vallási is - mutatkoznak erre már tendenciák a jelenlegi Egyesült Államokban - és társadalomlélektani alapját az atomizálódó társadalom elemi erővel jelentkező közösségigénye hozza létre.<br>De utóbbi teheti realitássá az első forgatókönyvet is, vagyis nem csupán a vallásos eszmék, értékek, hanem az agresszív, autoriter fundamentalizmusok előretörését is, melyek már valóban alapjaiban veszélyeztetik mindazt, ami a felvilágosodás értékei közé tartozik. <br>Végül az utolsó lehetőség a gyorsuló közeledés tőkefelhalmozás korábban említett végső korlátjába - a vészes kereslethiányba, az ökológiai válságba és a humán tőke leépülésébe - ütközésig.<br>Válaszút előtt állunk - és ma még van szabad választásunk. Úgy tűnik, az egyetlen pozitív „kimenetel” az újszocialista alternatíva megvalósítása lehet. Két, egymással összefüggő tényező is mutat ebbe az irányba. Az egyik a nemzetközi globalizációkritikai mozgalmak megszületése és erősödése és azok fiatalságának indítékai, motivációi. A másik a „tudás áru” és az „érzelem áru” értékének, jelentőségének növekedése: a tudás és az emberi kapcsolatok hálózatosodással együttjáró sokszínűbbé, multiplikatíbbá válása eredményezheti ugyan az „igazi”, a dolgok mélyére hatoló tudás és a valódi érzelmi kapcsolatok leépülését, de ellenkezőleg, az utóbbiakra való igény erősödését - és(de) azok tényleges gyarapítását, gyarapodását is. Főként, ha megnyilvánul erre erős társadalmi nyomás.<br>Reményeim forrása - gondolatmenetem fő vonalát tekintve egyetértésben Kapitány Ágnessel és Kapitány Gáboral (1995) – ez ez utóbbi, mozaikszerűen már ma is érzékelhető folyamat. E folyamat döntő alapja az, hogy a tudás és az érzelem olyan „áruk”, melyek természetükből adódóan hosszabb távon nem kisajátíthatóak (tulajdonolhatóak) és piacosíthatók - átadás közben nem kopnak, hanem gyarapszanak, pontosabban éppen hogy kisajátításuk (tulajdonlásuk) és piacosításuk az a mechanizmus, az a folyamat, amely koptatja, elhamvasztja őket. A tudás és az érzelem-„áru” előtérbe kerülése ezért reményeim szerint a kisajátítási folyamatok és a ma működő piaci mechanizmusok erős korlátozásának (pontosabban korlátok közé szorításának és/vagy jelentős módosulásának) irányába fog hatni. (Rifkin [2001] szerint a gazdaságban már ma gyengül a magántulajdon, és erősödnek a tulajdon új formái. Érdekes tulajdonosi szerkezetek jönnek létre - nem magán, de nem is közösségi, hanem valahol a kettő között. Rifkin leírásában a centrumországok gazdaságában egyre több üzletágban terjed el ez a tulajdonforma, amit „hozzáférési” tulajdonnak nevez, mert „tárgya” senkié, de a szabályok betartásával mindenki képes használni, tehát „hozzáférni”.)<br><br>A globalizációkritikai mozgalmak jelentősége<br><br>Az elmondottakhoz kapcsolódóan két kérdés merül fel. Egyrészt a tudás és az érzelem „emberei” hosszabb távon fel fogják-e vállalni azok érdekeinek, szempontjainak megszólaltatását, képviseletét, akik ezekkel a „javakkal” nem, vagy csak korlátozottan rendelkeznek, ezért (is) gyengék érdekérvényesítő képességeik. Arra is mutatkozik ugyanis tendencia, hogy kialakul egy olyan „tudás- és érzelem elit”, melynek módja lesz egyfelől továbbra is a hagyományos értékek és elvek mentén szerveződni, másfelől ezzel összefüggésben mégis csak törekedni fog és legalábbis rövid távon képessé is válhat a tudás és érzelem-„áru” monopolizálására. (A mai multinacionális vállalatok szerkezetében ez jól megfigyelhető: a csúcson a kiemelkedően kvalifikált és a hagyományos [közvetlen face to face kapcsolatokon alapuló] döntési mechanizmusokat működtető elit áll, rögtön alattuk pedig a kiszolgáltatott helyzetben tartott „feltételes foglalkoztatottak” tömege helyezkedik el [Szalavetz, 2003].) <br>Másrészt ezzel összefüggésben, a vázolt, pozitív várakozásokra okot adó szerves folyamatok elég erősek lesznek-e, és az „uralkodó elitek” - szokásuknak megfelelően - nem fogják-e azok hozadékát az általuk „kínált” fogyasztói „kultúra” részévé „varázsolni”. <br>Válaszom összetett.<br>Eme mozgalmak az ujkapitalizmus méhéből, annak ellentmondásaira, válságára adott válaszkísérletként születnek. Fő forrásuk a fiatal diplomásokból, értelmiségiekből elsősorban a centrumországokban mutatkozó „túltermelés”. Olyan fiatalokról van itt elsősorban szó, akiket egyfelől - az általános túltermelési válság miatt - a munkaerőpiac nem tud felszívni. (Többek között ezért is nyújtja meg a „rendszer” a tanulással töltött időt, az egyetemi éveket, melyek valójában parkolópályának tekinthetőek. Miközben a hosszan tartó diákévek egyre kevésbé a munkás felnőttkort meghatározó beruházások, egyben egyre inkább sajátos életformává, a fiatalság fogyasztói kultúrájának szerves részévé válnak.) Ezen fiatalság növekvő része azonban valójában nem is akar integrálódni, ellenkezőleg, erősödő idegenkedést mutat az újkapitalista társadalmak által kínált karrierutak és „felnőtt” életformák iránt. Tudását és emberi kapcsolatait nem kívánja piaci áru tárgyává tenni, és határozottan közösségi értékek köré csoportosuló igényekkel lép fel. Ezek a fiatalok alkotják a nemzetközi globalizációkritikai mozgalmak legjelentősebb bázisát.<br>Albrow (1998) megfogalmazásában „ezek az új globális mozgalmak főként magának a globalitásnak a problémáira orientálódnak és értékeik a globalitásra épülnek fel. Ezen az alapon a globális menedzserek osztályával kerülnek konfliktusba, s gyakran ellenlábasaik. Megkísérelnek befolyást gyakorolni azokra, akik a globális változásokkal foglalkoznak, és akik felelősek ezekért. ... A globális mozgalmak ereje azon alapul, hogy világszerte egészen köznapi emberek egy kis többletenergiával és idővel, szabad döntéseikkel a közös ügy mellé állnak. E mozgalmaknak nincsen sok pénzük, sem átfogó infrastruktúrájuk. Azonban emberi, jobban mondva kulturális tőkével bőven rendelkeznek. A bizonyos értékek melletti elkötelezettséget használják fel, és olyan tudásból és ismeretanyagból profitálnak, amelyeket sem az állam, sem a munkáltató, sem az egyházak nem tudnak ellenőrizni, és nem használható fel a magánfogyasztás céljaira sem.” A „bizonyos értékek” közé tartozik a harmadik világ szegény népei ügyének felvállalása, képviselete, a növekvő általános egyenlőtlenségek, a környezetszennyezés és a háborúk elleni fellépés is. Úgyszintén a közvetlen demokrácia magatartási mintáinak keresése és felmutatása. <br>A globalizációkritikai mozgalmak a legmodernebb kommunikációs eszközök felhasználásával szerveződnek, amely lehetőséget teremt számukra arra, hogy a „tőke hálózataival” a saját hálózatukat, hálózataikat szegezhessék szembe. <br>Döntő jelentőségű momentum, hogy a mozgalom a centrumországokból kiindulva fejlődik, terebélyesedik. A létezett szocializmus történetének egyik legfontosabb tanulsága ugyanis az, hogy csakis a centrumokban felmutatott viselkedési minták válhatnak az egész világ számára valóban vonzóvá, mozgósító erejűvé. Van remény ugyanakkor arra is, hogy a mozgalom tartósan megőrzi a kizsákmányoltak és a kirekesztettek iránti szolidaritását - helyezkedjenek el azok akár a centrumországokon belül, akár a perifériákon, félperifériákon. Ennek alapja a centrumok tudás- és érzelembirtokosainak „áruik” korlátlan „értékesíthetőségében” való alapvető érdekeltsége.<br>Adamovsky szerint a globalizációkritikai mozgalmak vezető erejét jelentő újbaloldal döntően abban különbözik az óbaloldaltól, hogy „nem megragadni, hanem aláásni akarja a hatalmat” (kiemelés: Sz. E.). Autonómiát akar építeni és terjeszteni, azt a képességet, hogy a magunk szabályai szerint éljünk.” (Grubacic-Adamovsky, 2003.)<br>De vajon nem ez volt-e az 1968-as diáklázadások alapvető célja, ideológiája? Tudjuk, hogy igen, és tapasztalhattuk, hogy az akkori lázadók vezérei mára többségükben az újkapitalizmus vezérlőpultjainál töltenek be fontos pozíciókat vagy duzzogó posztmodern professzorokká avanzsáltak.<br>A történet megismétlődésére mutatkozik esély. Ma még a globalizációkritikai mozgalmak egyik alapvető szerveződési elve a hatalmi központok létrehozásának tudatos kerülése, a konszenzuson alapuló döntéshozatali mechanizmusok működtetése. És nem utolsósorban a politikai pártoktól való nagyfokú távolságtartás. Már ma megnyilvánulnak ugyanakkor olyan törekvések is, melyek a mozgalomnak a hagyományos politika szférájába való betagolódását és ezzel összefüggésben hierarchiába rendezését szorgalmazzák. (Természetesen a globalizációkritika hatékonyabbá, ütőképesebbé tételének jelszavával.) Ez pedig minden korábbi tapasztalat szerint egyenes út a mozgalom leszerelése, az újkapitalizmus rendszerébe való integrálása felé. <br>Mégis úgy gondolom, hogy ez a szcenárió elkerülhető - mert a „világhelyzet” a kapitalizmus „állása” ma alapjaiban más, mint 1968 körül volt. A létezett szocializmus bukása után - szemben az 1960-as évek végének korszakával - ma már nincsenek jelen azok, a kapitalizmust kívülről és belülről feszítő, de egyben regeneráló erők - önkorrekciós mechanizmusok -, amelyek önmozgásuk révén integrálni lennének képesek a lázadó fiatal nemzedékek céljait, egy alapvetően új, más társadalom iránti vágyait. A globális tőkével szemben az emberiség fennmaradása érdekében globális ellenerőt kell felmutatni, erre pedig - a szabadság-testvériség-egyenlőség hármas értékrendszerén belül maradva - helyzetükből és irányultságukból adódóan elsősorban a globalizációkritikai mozgalmak predesztináltak.<br>Tudatában vagyok annak, hogy az „újszocializmus” konkrét rendszeréről nagyon keveset mondtam - tudásomból, „előrelátó képességemből” csupán ennyire tellett. Abban azonban biztos vagyok, hogy eme rendszer létrejötte nem köthető egyetlen aktushoz, de még aktusok sorozatához sem. Ha megvalósul, az újszocializmus szerves folyamatok eredményeként jön létre, melyek során az autonómia, a közösségiség és a szolidaritás globalizációkritikai mozgalmak által felmutatott magatartásmintáinak jóval nagyobb jelentősége lesz, mint konkrét politikai követeléseiknek és akcióiknak. <br>Talán még van lehetőség annak elkerülésére, hogy egy világtragédia döbbentse rá az emberiséget egy új társadalmi rend szükségessére.<br><br>*<br><br>Számomra ezek a jövő - bár inkább a belátható középtáv - nagy kérdései. Melyeket a baloldal számára elengedhetetlen feladat folyamatosan napirenden tartani. A rövidebb távot – az elkövetkező öt-hat évet – tekintve azonban figyelmünket a kapitalizmus két modellje, az angolszász-neoliberális és európai-jóléti modellek küzdelme felé kell fordítanunk. (Érdemes olvasni ezzel kapcsolatosan Howard [2002], Maull [2002] és Owen [2003] írásait.) Már csak azért is, mert ha az európai jóléti rendszer e harcban tartós vereséget szenved - vagy feladja vívmányait a neoliberális „logikával” folytatott versenyben - akkor az nem csupán rövid távon fogja tovább erősíteni az egyenlőtlenségeket és igazságtalanságokat (a világban, térségünkben és így hazánkban is), de távolabbi kilátásainkat, a szocializmus ügyét is kedvezőtlenül befolyásolhatja.<br><br>Megjelent: Egyenlítő, 2004/4. 26-31 o. <br><br><br><br>Irodalomjegyzék<br><br>Albrow, Martin (1998): Abschied vom Nationalstaat. Suhrkamp: Frankfurt am Main. (Eredeti angol cím: The Global Age. State and Society Beyond Modernity, 1996.)<br>Castells, Manuel (2002): Cities and Social Theory. Edited by Ida Susser, Blackwell Published Ltd. Oxford.<br>Ékes Ildikó (2003): Tudásalapú társadalom paradoxonai. Munkaügyi szemle, május, 13-15.<br>Grubacic, Andrej-Adamovsky, Ezequiel (2003): Global Movement: Interviewing Adamovsky. In. http://www.zmak.org/sustainers/content/2003-06/19grubacic-adamovsky.cfm<br>Kapitány Ágnes-Kapitány Gábor (1995): A szellemi termelési módról. In: Eszmélet, 28. sz., 147-161. <br>Pine II., B. J.-Viktor, B. - Boynton, A. C. (1993): Making Mass Customization Work, Harward Business Review, Vol. 71. No. 5. 108-117. <br>Rifkin, Jeremy (2001): The Age of Aces. The New Culture of Hypercapitalism Were All of Life in Paid-For Experience. Jeremy P. Tarcher/Putham, New York.<br>Szabó Katalin (2003): A munkaviszonyok fellazulása. Információs Társadalom, III. évf. 1. sz., 75-95.<br>Szalai Erzsébet (2003 a): Baloldal - új kihívások előtt. Aula Kiadó, Budapest.<br>Szalai Erzsébet (2003 b): Az újkapitalizmus intézményesülése - és válsága. Népszabadság, október 25. 17-18.<br><br>Szalavetz Andrea (2003): Hálózati szerveződés az „új gazdaságban”, a világgazdaság centrumában és azon kívül. Információs Társadalom, III. évf. 1. sz.<br>Thurow, Lester C. (1996): The Future of Capitalism, How Today’s Economic Forces Shape Tomorrow’s World. Penguin Books.<br>Wallerstein, Emmanuel (1999): Globalizáció vagy az átmenet korszaka? Eszmélet, 43. sz. 17-36.<br><br><br>--------------------------------------------------------------------------------<br>Added: March 15, 2005        <br>Írta: Üzenet tartalma: <br>Kriszo<br>From: <br>Website: <br>E-mail: borkri@freemail.hu No, sziasztok. Én tegeződöm, mert a Net-en ez a szokás.<br><br>Az én véleményem, hogy a jogsértő céget lazán ott kell hagyni.<br>Szenvedjen ott aki akar.<br>A valódi érdekérvényesítés úgyis csak a munkaerőpiacon keresztül valósulhat meg.<br>Magyarra lefordítva. Minél több munkahely létesül, a gyakorlatban annál jobban megbecsülik a munkást. Mert annál nehezebb jó munkást találni.<br><br>Ha nő a munkanélküliség, akkor nincs az a jogszabály, ami megvédi az én jogaimat.<br>--------------------------------------------------------------------------------<br> Added: March 14, 2005        <br><br>From: cikk<br>Website: <br>E-mail:  http://www.nol.hu/cikk/354984/<br><br>      <br>--------------------------------------------------------------------------------<br>Added: March 14, 2005        <br>Írta: Üzenet tartalma: <br>nem fontos<br>From: csalás a minimálbérrel<br>Website: <br>E-mail:  &quot;Csalás a minimálbérrel - kizsigerelt alkalmazott&quot; cimmel irt hozzászólásra bátortalanul megjegyezném: itt nem is az ügyeskedő vállalkozó a hibás ( bár ügyeskedők és csalók mindig voltak és lesznek Magyarországon), hanem a mindent megnyomorító adók és járulékok. Hogy lehet munkaadóként megélni, érvényesülni, ha egy munkavállaló bérének felét ki kell fizetni az államnak, amely aztán elherdálja tüzijátékra vagy felesleges népszavazásokra,stb....<br>--------------------------------------------------------------------------------<br> Added: March 14, 2005        <br>Írta: Üzenet tartalma: <br>Horgosi Imre<br>From: Cikk a Népszabadságban<br>Website: <br>E-mail:  munkasmeltosag.hu <br><br>Népszabadság • Cseri Péter • 2005. március 12. <br><br><br><br>Az önérzetem és a méltóságom nem engedi meg, hogy megfutamodjak, hogy kitérjek a küzdelem el&amp;#245;l: végig fogom vinni az ügyemet, ha kell, egészen Strasbourgig - szögezi le Horgosi Imre, miután egy hosszú beszélgetés végén arról faggatom, miért is vágott bele ebbe az egészbe. <br><br><br>Horgosi Imre: Nemcsak magamért perelek, hanem a munkások méltóságáért is <br>A közelmúltban weboldal nyílt a világhálón www.munkasmeltosag.fw.hu címmel. Gazdája és szerkesztője a székesfehérvári Horgosi Imre, aki elsősorban felvilágosító, segítő szándékkal hozta létre önálló honlapját. Mint bevezetőjében írja, meg akarja osztani a tapasztalatait arról, hogy milyen elfogadhatatlan dolgok keserítik meg a magyar munkavállalók életét. Horgosi személyes tapasztalatokat említ, mivel tavaly nyáron elbocsátották abból a székesfehérvári gyárból, ahol korábban nyolc évig dolgozott. A honlapkészítő munkás - jogi képviselője tanácsára - ragaszkodik hozzá, hogy korábbi munkáltatójának a neve ne szerepeljen a nyilvánosság előtt, mivel a cég ellen indított munkaügyi pere még nem zárult le. <br><br>- Nem vagyok vándormadár, életemben eddig három munkahelyem volt - mondja Horgosi Imre. - Egészen 2001-ig valósággal burokban éltem, nem is törődtem a munkáltatóimmal, azt sem érzékeltem, ha jogsértés ért. Csak lassanként nyílt fel a szemem, nagyjából 2001 táján, amikor a többségi külföldi tulajdonban lévő cég váratlanul kemény piaci helyzetbe került, és csak drasztikus költségmegtakarítás árán tudott talpon maradni. Ekkor jöttem rá, hogy mennyire él még a klasszikus kapitalizmusra jellemző szemlélet: elsősorban a munkásokon lehet spórolni. <br><br>Horgosi minden olyan ügyben felemelte a szavát, amikor úgy érezte, a vállalatnál megsértik a munkavállalók jogait. <br><br>A Munkásméltóság című honlapon hét olyan történet részletes leírása és dokumentációja is megtalálható, amelyekben Horgosi az érdekvédelmi szervezetek és az érintett hatóságok segítségét kérte az általa szabálytalannak vélt ügyek tisztázásához. Ilyen volt például, amikor Horgosi szerint a cégnél úgy vezették be egy új vegyi anyag használatát, hogy arról nem tájékoztatták a munkásokat, illetve nem biztosítottak a számukra megfelelő védőfelszerelést. Ugyancsak kemény harcot vívott a szabadságolások törvényes rendjének betartatásáért, a tisztálkodási lehetőségek javításáért, valamint egyes gépek biztonsági ellenőrzésének visszaállításáért. <br><br>- Egy szó, mint száz, zűrös embernek tartottak a cég vezetői, így nyilván csak az alkalomra vártak, hogy megszabaduljanak tőlem - állítja a honlapkészítő. - Tavaly nyáron egyszerre harminchatan kaptunk levelet a vállalat vezetésétől, hogy a gyártott termékkör szűkítése miatt megszüntetik a munkaviszonyunkat. A cég a jogszabályban előírtnál egy hónappal több végkielégítést ígért azoknak, akik belemennek abba, hogy közös megegyezéssel szűnjön meg a munkaviszonyuk. Rajtam kívül mindenki elfogadta az ajánlatot. Engem kénytelenek voltak rendes felmondással elbocsátani. <br><br>Horgosi Imre úgy véli, jogtalanul tették az utcára, ezért munkaügyi pert indított egykori munkáltatója ellen. <br><br>- Bár biztos vagyok benne, hogy elsősorban a nagy szám miatt rúgtak ki, de nem ezt akarom igazolni a perben, hiszen ezt sosem tudnám bizonyítani - mondja Horgosi. - De remélem, azt igen, hogy a felmondás indoklása nem volt valós: ugyanis nem szűnt meg a munkaköröm. Azt a gépet, amin évekig dolgoztam, most egy másik munkás irányítja. Valójában munkáscsere történt: megváltak néhány tucat saját dolgozótól, akiknek az évek alatt viszonylag magas lett a munkabérük, és a helyükre munkaerő-kölcsönző cégektől vettek bérbe munkásokat. Papíron tényleg létszámleépítés történt, hiszen a cég állományában, bérjegyzékében a kölcsönzött munkaerő már nem jelenik meg, az új munkások a munkaerő-kölcsönző vállalkozás alkalmazottai. Csak éppen a volt munkáltatóm telephelyén, a volt munkáltatóm eszközeivel végzik ugyanazt a munkát, mint az elbocsátott munkások, igaz, fejenként több tízezer forinttal olcsóbban. <br><br>Horgosi igyekszik reálisan felmérni az esélyeit. Mint mondja, könnyen lehet, hogy a hazai bíróságokon nem fogja tudni bebizonyítani az igazát, hiszen nem könnyű tanúkkal és dokumentumokkal alátámasztani az állításait. <br><br>- Az elmúlt években megismertem azt a bonyolult jogi hátteret, amely a munkáltatók és a munkavállalók viszonyát szabályozza - mondja Horgosi Imre. - Valósággal rabul ejtettek a munkajog problémái. A tapasztalataim azt mondatják velem, hogy a munkások és a munkáltatók a hazai bíróságokon nem egyenlő ellenfélként állnak szemben egymással, éppen ezért a saját munkaügyi peremben is hosszú háborúra számítok, amit lehet, hogy csak az európai bíróságon nyerhetek meg. <br><br>Horgosi Imre a tavalyi elbocsátása után indította be a Munkásméltóság című honlapot, amelynek napi 10-15 látogatója van. A weboldal olvasóit könnyen megtévesztheti, hogy a honlap tele van hirdetésekkel. A reklámokat azonban nem Horgosi úr rakta fel az oldalra, ezek a tárhelyszolgáltató hirdetései, cserébe az ingyen biztosított webhelyért. <br><br>Horgosi szerint az ő története - amely az internet jóvoltából bárki számára megismerhetővé vált - erőt adhat másoknak is, hogy harcoljanak munkavállalói jogaikért. <br><br>Arra a felvetésemre, hogy esetének megismerése akár el is riaszthatja a munkavállalókat jogaik harcos képviseletétől, Horgosi Imre a fejét rázza: <br><br>- Nem tehettem mást, nem áltathatom az embereket azzal, hogy a saját érdekeik kemény védelme veszélytelen feladat lenne - magyarázza. - Sokan a szememre vetik, hogy könnyű nekem, hiszen nincs családom, nincsenek gyerekeim, csak saját magamnak tartozom felelősséggel. Ez igaz. Nem ítélem el azokat, akik a családjuk védelmében nem akarják vállalni a konfliktusokat. De ettől még meg kell állapítanom róluk: lemondtak a méltóságukról. Az éltet, hogy én soha ne legyek ilyen. <br><br><br>--------------------------------------------------------------------------------<br>Added: March 14, 2005        <br>Írta: Üzenet tartalma: <br>Sebők Ferenc<br>From: Tisztázás<br>Website: <br>E-mail: pampesz@freemail.hu Igenis kérdezzük, a forumot használó többi honfitársammal együtt, hogy milyen oknál fogva törölték a forum eddigi tartalmát?<br><br>Erre a honlapra az embereknek igenis szükségük van és lesz.<br><br>Tisztelettel Sebők Ferenc<br>--------------------------------------------------------------------------------<br> Added: March 14, 2005        <br>Írta: Üzenet tartalma: <br>Róth László<br>From: munkás sors<br>Website: <br>E-mail: t384419@freemail.hu Tiszelt Horgosi szaktársam!<br><br>Remélem nem lepődik meg a megszólításon, bár a szaktárs/szaki szavakat, amely megszólítások a szakszervezet tagjai közt szokásosak voltak, mára inkább anakronisztikusnak, mint patinásnak érezzük.<br>Gyakorló szakszervezeti tagként és társaim bizalmából tisztséviselőként átérzem az Ön helyzetét, tisztelem eltökéltségét.<br>Sok más emberrel együtt megtapasztalta, hogy a &quot;korszerű, modern kapitalizmus&quot; egy cseppet sem munkás, vagy emberbarátabb, mint a 200 évveé ezelőtti. A jog előtti egyenlőség a törvényeket tekintve igaz, de az jogérvényesítésben korántsem azonos a munkás és a munkáltató lehetősége. Ez ellen csak néhány eszköz van ami működik: a felkészülés a jogok megvédésére (tanulás), az öszefogás (szakszervezet), és a hittel vállat kitartás. Ön ezen az úton jár, amihez erőt kívánok Önnek és igyekszem figyelemmel kísérni jogos harcát saját és társai igazáért.<br>Szaktársi üdvözlettel:<br>Róth László<br>--------------------------------------------------------------------------------<br> Added: March 13, 2005        <br>Írta: Üzenet tartalma: <br>Horgosi Imre<br>From: Szalai Erzsébet tanulmánya<br>Website: <br>E-mail:  Tisztelt Dr. Rakonczai Ervin!<br>Szívesen helyet adnék egy hosszabb írásnak (kritikának, véleménynek?)az Ön tollából, mert véleményem szerint Szalai Erzsébet tanulmánya megérdemli az alaposabb elemzést. Sok mindenre ráismertem benne! Ez az a hely, -szándékaim szerint- ahol tere van a vitáknak.<br>Tisztelettel: Horgosi Imre<br>--------------------------------------------------------------------------------<br> Added: March 13, 2005        <br>Írta: Üzenet tartalma: <br>dr.Rakonczai Ervin<br>From: Szalai Erzsébet tanulmánya<br>Website: <br>E-mail: r.ervin@axelero.hu Tisztelt Horgosi Úr!<br><br>Talán nem volt helyes Szalai Erzsébet tanulmányának helyt adni, hiszen így óhatatlanul teret engedett az (egyoldalú) átpolitizáltságnak.<br><br>Szalai Erzsébet egyébként csak arról nem ír, hogy éppen az újgazdag-újkapitalista, de régi MSZ(M)P-s hatalomgyakorló politikai réteg az, amelyik legjobban cserbenhagyta, elárulta és folyamatosan kizsákmányolja a kisemmizett, kiszolgáltatott és tönkretett munkásságot éppúgy, mint a kisemmizett, kiszolgáltatott és tönkretett nem munkás közalkalmazottakat, vagy akár a kisemmizett, kiszolgáltatott és tönkretett parasztságot (most gazdáknak hívják őket).<br>&quot;&quot; <br><br>Önnek mindettől függetlenül gratulálok bátorságához, és (szélmalom)harcához sok sikert kívánok, őszinte nagyrabecsüléssel:<br><br>dr. Rakonczai Ervin <br>--------------------------------------------------------------------------------<br>Added: March 13, 2005        <br>Írta: Üzenet tartalma: <br>Szalai Erzsébet<br>From: Munkások<br>Website: <br>E-mail:  Dátum: Sat, 12 Mar 2005 21:21:34 +0100<br>Feladó: &quot;Szalai Erzsébet&quot; &lt;xxx@mtyyyy.hu&gt;<br>Címzett: horgosii@freemail.hu<br>Tárgy: tanulmány<br><br><br><br><br>Kedves Horgosi Imre,<br><br>A NOL-on találkoztam ragyogó kezdeményezésével, igazán gratulálok. Én szociológus vagyok, egyetemi tanár és a munkásság iránt elkötelezett baloldali értelmiségi. Tavaly írtam egy tanulmányt a magyar munkásság helyzetéről, melyet, ha felkelti az érdeklődését, talán fel tenni a honlapjára. Nagy megtiszteltetés lenne számomra. A tanulmány a Kritika folyóirat 2004 szeptemberi számában jelent meg, most mellékelem Önnek,<br><br>Üdvözlettel, Szalai Erzsébet <br>Tisztelt Szalai Erzsébet! Örömmel adok helyet írásának.<br><br>Tulajdonviszonyok, társadalomszerkezet és munkásság<br><br>A politikai rendszerváltás idején a Magyar Szocialista Munkáspárt utódpártjának első ténykedései közé tartozott a munkás-jelzőtől való megszabadulás. A társadalom több mint negyven százalékát kitevő munkásságot azóta sem emlegetik sem a politikai elit, sem az értelmiség köreiben, és aki ezt mégis megteszi, az súlyos illetlenséget követ el... Közeledvén a választásokhoz, legutóbb Orbán Viktor, a politikai jobboldal vezére mégis ráharapott a témára, rögtön hangsúlyozta azonban, hogy a munkásság és a tulajdonos polgárság között nem feszülnek valós ellentétek...<br>A politikai rendszerváltást követő gazdasági rendszerváltás igen eltérően érintette a munkásság különböző rétegeit. Tény azonban, hogy a gazdasági rendszerváltást jelentő eredeti tőke- és jövedelemátcsoportosítás – melynek révén a javaknak a társadalom többségétől annak kisebbsége felé történő átszivattyúzása ment végbe (Szalai, 2001) – kárvallottjai sorában a munkásság többsége az egészen deprivált, szegény, a munkaerőpiacról véglegesen kiszorult rétegek után legalábbis a második helyet foglalja el (Kolosi-Róbert, 2004). (Sőt, a két társadalmi csoportnak határozottan kimutatható közös halmaza (Gábos-Szívós, 2004]). Ezt az is mutatja, hogy a 2002-es választási kampányig a munkajövedelmek a termelékenységnél és a tőkejövedelmeknél lényegesen lassabban nőttek (Pitti, 2004; Vigh, 2004), és ma, a „jóléti rendszerváltás” lezárultával (kudarcba fulladásával) ez a tendencia tovább folytatódik. Írásomban a munkásság közelmúltbeli és jelenlegi helyzetét próbálom meg körüljárni. Ez egyfelől szükségessé teszi magának a munkásság fogalmának a definiálását, de másfelől elengedhetetlenné a tulajdonviszonyok és a társadalomszerkezet kérdésének rövid felvillantását is. <br>A tanulmány egyik fontos bázisát saját empirikus munkás-kutatásaim jelentik, melyek döntően mélyinterjúkon alapszanak. Ezek számossága - munkatársaimmal 1984-ben 42, 2003-ban 49 munkással sikerült beszélgetnünk - azonban korlátozza a tanulmány néhány állításának erejét. (1984-es kutatásaimat egy később idézendő tanulmányban foglaltam össze.) Vagyis a jövőben még további empirikus kutatásokra lesz szükség. <br><br>A munkásság fogalma<br><br>A munkásság korunkban már közel sem azonos a „kalapácsos” munkás alakjával, aki kék overallt öltve a szenet fejti, vagy a kohóban izzad. Ilyen rétegei is vannak még, de a munkássághoz tartoznak például a nem termelésirányító informatikai mérnökök is. Definíciószerűen: munkások azok, akik munkaerejük áruba bocsátásából élnek, és (de) ezen belül sem „irányítástechnika”, sem más szellemi szempontból nem töltenek be vezető pozíciót. Ez a meghatározás tehát két tényezős: egyfelől a tőke-munka viszonyban, másfelől a munkamegosztásban elfoglalt helyet tekintik az adott társadalmi réteg (rétegek) megkülönböztetése alapjának.<br>Eme definíció - korunk új jelenségeinek megfelelően - nem zárja ki, hogy a munkás részesedhessen a profitból: a munkásság tehetősebb része Nyugaton (és egyre inkább nálunk is) kisebb-nagyobb megtakarításait pénzintézeteknél halmozza fel, melyekért osztalékban vagy kamatban részesül - azok pedig a profit részei. Miután azonban egyrészt a profit alapjövedelmeinek csak törtrészét teszi ki, másrészt tudatos „befektetői politikáról” esetében csak igen korlátozottan beszélhetünk, az adott társadalmi réteget (rétegeket) határozottan meg kell különböztetnünk a csakis tőkejövedelmeket realizáló vállalkozók társadalmi csoportjától. Ugyanakkor azokat a vezető menedzsereket, akik jövedelmének bár döntő része szintén munkaerejük áruba bocsátásából származik, de ez a jövedelem össze nem hasonlítható nagyságrenddel haladja meg a munkamegosztás alacsonyabb szintjén elhelyezkedő társadalmi szereplőkét, nem sorolhatjuk a munkássághoz. Ők a tőkések társadalmi csoportjához tartoznak. Sőt, egyes elméletek szerint (például Galbraith, 1971; Lapthorn, 1998 ) egyenesen eme csoport csúcsát alkotják. (De ebbe most nem mennék bele.)<br>A munkásság fogalmának eme megközelítését a tanulmány egésze teheti relevánssá. A kifejtés során egyik döntő kérdésünk az lesz, hogy vajon a munkásság Magyarországon akár a belátható múltban, akár a jelenlegi újkapitalizmusban létezik-e - megszerveződik-e - egyben munkásosztályként is.<br><br>A „szocializmustól” a rendszerváltásig<br><br>A létezett szocializmusban a tulajdonjogok a felső pártvezetés jelentette uralkodó rend, a technokrácia és a nagyvállalati vezetők kezében összpontosulnak (Szalai, 2004 b). Velük szemben több ok miatt sincs mód a „munkásosztály” megszerveződésére. Egyrészt a munkásság is államosítva van, ezért semmi lehetősége nincs különérdekeinek nyílt megfogalmazására és képviseletére. Másrészt – mint azt Kemény István (1972) kutatásaiból tudjuk – az 1950-es évek erőltetett iparosítása egyben a munkásság bár felfelé irányuló, de szervetlen mobilitását is jelenti. Ennek jellemzői, következményei közül a legdöntőbb a munkában betöltött és a lakóhelyen elfoglalt státuszok és velük az identitások erős elbizonytalanodása. Ezzel, valamint a társadalom egészének erősen hierarchizált jellegével magyarázható a makro- és mikroközösségek képződésének gyengesége és ami ezzel jár: az egyéni, atomizált, informális érdekérvényesítés erős dominanciája. (Losonczi Ágnes (1977) korabeli megállapítása szerint: „Amikor a gyarapodás során egy elég széles réteg a szegénység szintjéről kikerülve magabiztosságot szerzett, kevésbé építette a közösséget, és jobban erősítette az individualizmust. Az elnyert átmeneti jobb helyzet féltése pedig rontja az egymás iránti türelmet és az egymást segítő akaratot.”) Végül, a létezett szocializmus mint átmeneti társadalom posztsztálini korszakának történetét végigkísérik a gazdaság piacosítását célzó gazdasági reformok, valamint a második gazdaság hatókörének folyamatos bővülése, melyek azonban egészen eltérően érintik a munkásság különböző rétegeit. A versenyképesebb, piacosodottabb és (vagy) a második gazdaságnak teret adó ágazatok munkásai a folyamat kiteljesedésében, az állami támogatásokból élő válságágazatokban dolgozó munkások viszont annak leállításában, sőt visszafordításában érdekeltek. <br>Ebből áll elő az a helyzet, hogy a munkásság azon rétegei, amelyeknek pozícióik, érdekérvényesítési lehetőségeik alapján jó esélyük lenne érdekeik nyílt kifejezésére, azok nem motiváltak ebben, akiknek viszont a nyílt fellépés lehetőségére szükségük lenne, azoknak gyengék a pozícióik és hiányoznak az eszközeik. <br>E paradoxon közvetlen hatalmi háttere az, hogy az „elit munkás” és a különböző szintű hatalmi szereplők között a létezett szocializmus kifejlett szakaszának kezdetén (nagyjából az 1960-as évek közepétől) hallgatólagos alku köttetik: eme munkás folyamatosan kiterjesztheti tevékenységét a második gazdaság irányába - miközben az első gazdaságban betöltött pozícióját sem kell feladnia -, cserébe viszont le kell mondania politikai szabadságjogainak gyakorlásáról. Ezen belül arról is, hogy nyílt szolidaritást mutasson gyengébb piaci pozíciójú és gyengébb érdekérvényesítő képességgel rendelkező társai iránt.<br>1984-ben interjúsorozatot folytattam a nagyipari munkásság körében, melynek során a fentiekben vázolt megosztottság elemi erővel mutatkozott meg (Szalai, 1986). Az első törésvonal a második gazdaságba belépni és oda nem belépni képes munkások között húzódik. A munkásság általános életszínvonala az 1970-es évek végétől, 1980-as évek elejétől folyamatosan csökken, pontosabban csakis azok a munkásrétegek képesek a gazdasági megkapaszkodásra, amelyek a második gazdaság különböző intézményeiben (elsősorban a vállalati gazdasági munkaközösségekben) képesnek bizonyulnak az első gazdaságban szerzett jövedelmeik kiegészítésére. (Így beszélt erről egyik középkorú interjúalanyunk, akinek nem volt kiegészítő jövedelme: „És ide tartozik, nem tartozik ide, kinn állunk az utcán sorban négy-öt mázsa szénért. Szóval itt egy akkora rétegződés van! És ha az én egyszerű véleményem számít valamit, az nem tetszik valahogy nekem, hogy azt az összeget összeadják, ami a takarékpénztárban van, és utána egy főre kivetítik. Csak azt nem vetítik ki, hogy hogyan élnek azok, akiknek nem jutott lakás, felneveltek egy generációt, mit nyomorogtunk, hogy tanulni tudjanak, és férjhez adtuk őket.”) A második éles választóvonal a kékgallérosok és a fehérgallérosok (fizikai munkások és „irodisták”) éles ellentéte. Előbbiek csak mint az általuk megtermelt javak fogyasztóira tekintenek utóbbiakra. Végül különbség mutatkozik a közéletileg tökéletesen passzív munkások széles tábora és a társadalmi kérdésekben határozott véleményt alkotó munkások között. Utóbbiak sem fogalmaznak meg azonban valamiféle rendszerkritikát, szerintük az éleződő társadalmi-gazdasági problémák „az irányítás korszerűsítésével” orvosolhatók. (Részlet az egyik beszélgetésből: „Fentről úgy kellene szervezni a termelést, hogy az gördülékenyebben menjen, és többet fizessenek a dolgozóknak. Ha a szintet akarom tartani, nekem nem 42 órát kell dolgoznom egy héten, hanem 70-et. Minden nap 12 órát... Hiába tájékoztatnak, nekünk befolyásunk úgysem lehet rá. Az a tapasztalat a 40 év alatt, hogy nem olyan sok befolyása van a dolgozóknak a rendeletekre.)<br>Általános tendenciaként mutatkozik meg a nyugati fogyasztói modell erősödő vonzereje, és emellett az az érzés, hogy a munkások nem urai saját létfeltételeiknek. (Saját kutatásaim mellett lásd Losonczi, 1977.) Ennek mélyén pedig az a „valóság” áll, hogy a társadalminak nevezett tulajdon nem az ő tulajdonuk, a „munkásállamban” ők csupán elkülönült érdekeik nyílt megfogalmazásának minden lehetőségétől - kezdetben nyílt tiltással, majd egyre inkább a manipuláció eszközével - megfosztott bérmunkások (Szalai, 2004 b).<br>Bár az érdekérvényesítés domináns módja valóban az egyéni, atomizált, informális érdekérvényesítés, mégis van jelentősége a kollektivitáshoz kötődő tradicionális társadalmi minták továbbélésének, és annak, hogy a rendszer hivatalos ideológiájában a közösségiség központi helyet foglal el. A tradicionális minták bázisán ugyanis a közösségiség ideológiájának működésbe lép egy érték- és normateremtő funkciója. És bár a közösségek nem gyakoriak és többnyire fölülről, művi úton, valamint korlátozott funkciók betöltésére jönnek létre, a rendszer már lehiggadt, megállapodott korszakában - részben spontán csoportdinamikai folyamatok hatására - nem ritkán képessé válnak valódi közösségi feladatok megvalósítására is. (A korlátozott közösségiség intézményeként működnek többek között a munkahelyi nyilvánosság fórumai, melyek által a belső hatalmi és érdekviszonyok [ezen belül például javadalmazási viszonyok] viszonylag átláthatóak és legalábbis valamelyest befolyásolhatóak.)<br>Ezt példázza többek között Almási Tamás Kitüntetetten című dokumentumfilmje (2001), mely egy felülről létrehozott, de valódi közösséggé formálódó csoportról, egy főként nőkből álló szocialista brigádról szól. Életükben egyszerre vannak jelen a valódi szolidaritás, a közösségért érzett felelősség, mindennek keretében a kulturális emelkedés (egymás támogatása, hittel végzett társadalmi munka, Móricz Zsigmond, bár kötelezően előírt, de „mégiscsak” olvasása) és a Kádár-rendszer autoriter hatalmi viszonyai, valamint az e viszonyokból közvetlenül levezethető kiskapuk világa. És az erre épülő egyéni számítás (a brigádvezető munkásőrparancsnok férje kis hétvégi házuk építésébe szabadidejükben „bevonja” a parancsnoksága alá tartozó „mezei” munkásőröket).<br>Sietek hozzátenni: a közösségképződés az adott körülmények között igen sajátos jellegű. Abból adódóan, hogy a csoportok létrejötte az esetek többségében nem szabad elhatározásokon, önkéntes vállalásokon alapul, és a csoportok tagjai nem igazán szabad, autonóm egyének, a csoportok túlhierarchizáltak, tekintélyelvűek, a szereposztások jórészt merevek. Másrészt a csoportok hajlamosak a bezáródásra, a belterjességre. Éppen ebből fakad azonban nagyfokú sérülékenységük, borulékonyságuk is. Vagyis az, hogy a csoportok tagjai nem képesek kollektíven reagálni az őket ért külső kihívásokra, megrázkódtatásokra - ezek szinte egyik pillanatról a másikra a közösségek széteséséhez vezetnek. <br>A vázolt makro - és mikrorendszerek jellemzői alapján végül is semmi csodálkozni való nincs a munkásságnak a „nagy kihívás”, a létezett szocializmus hatalmi szerkezetét szétrobbantó politikai rendszerváltás, majd a gazdasági rendszerváltás – a privatizáció – megindulásának idején tanúsított nagyfokú passzivitásán. Mindazonáltal az 1989-től (1956-os forradalom legfontosabb örökségének mintájára) szerveződő munkástanács-mozgalomban a munkások egy szűk köre kísérletet tesz arra, hogy a meginduló privatizáció folyamatában képviselje érdekeit (kezdetben a teljes munkás-önigazgatás gondolatával, később a munkavállalói résztulajdon szorgalmazásával). Ezek a törekvések azonban az új politikai és gazdasági elit éles ellenállásába ütköznek, emellett nem találnak hiteles értelmiségi szószólókra sem, ezért rövid időn belül lesöpörtetnek az asztalról (Szalai, 1994). <br>A munkásság közéleti aktivitásra hajlandóságot mutató szűk köre is rövid időn belül felismeri, hogy tökéletesen ki van zárva a rendszerváltás irányának befolyásolásából. Kántor Csaba Áron (1992), korabeli munkástanács-vezető a következőket írja erről: „A magyar munkavállaló rájött, hogy érdekeit továbbra is egyéni csatornákon át érvényesítheti. Magyarán, ha több bérre van szüksége, akkor az elitmunkás különalkut köt a vállalati vezetéssel, a dolgozók más rétegei pedig plusz munkát vállalnak a második gazdaságban.” <br>Az újkapitalizmusban<br><br>Az államszocialista hatalom- és tulajdonszerkezet és az elmúlt tizenöt évben kialakult hatalmi és tulajdonviszonyok közötti történelmi folytonosságot a késő-kádári technokrácia (az államszocialista hatalmi konglomerátum sáncain belül felnövekvő „új elit” ) sajátos társadalmi szerepvállalása teremti meg. A késő-kádári technokrácia nem csupán a kései államszocializmus hatalmi szerkezetében, majd eme szerkezet politikai intézményrendszerének lebontásában, hanem az eredeti tőke- és jövedelemátcsoportosítás folyamatának vezérlésében is alapvető szerepet játszik. Ennek során hatalma egy részét a globális tőke helyi reprezentánsainak adja át, cserébe azért, hogy ő maga a globális kapitalizmus csúcsintézményeinek – a nemzetközi gazdasági-pénzügyi szuperstruktúrának – szereplőjévé válhasson, vagy legalábbis annak közelébe kerülhessen (Szalai, 2001).<br>Az eredeti tőke- és jövedelemátcsoportosítás nyomán egy korábbinál többszereplősebb hatalmi és tulajdonszerkezet és egy jóval bonyolultabb társadalomszerkezet alakul ki. <br>A hatalmi szerkezet középpontjában a gazdasági elit áll, alfrakcióit pedig a gazdasági elit érdekeitől eltérő alternatívákat felmutatni nem képes parlamenti politikai pártok és a kulturális elit alkotják. A gazdasági elit a tulajdonjogok koncentrálása alapján különül el a társadalomtól, legerősebb csoportját a külföldi tulajdonú vállalkozások vezető menedzserei jelentik.<br>Bár a társadalmi szereplők többsége számára az érdekérvényesítés domináns módja továbbra is – sőt, még inkább – az egyéni, atomizált, informális érdekérvényesítés, a gazdasági elit belső megosztottsága egy gyenge módon mégis strukturálja a társadalmat. Pontosabban: döntően a gazdasági elithez való viszony és annak belső megosztottsága mutatkozik struktúraképző tényezőként. <br>Tételem az, hogy a társadalomban laza halmazt képező középrétegek vannak jelen. Ez a halmaz sokszínű és eltérő érdekeltségű rétegekből áll, és jelen vannak azok is, akik ebből a körből is kirekesztődnek. Ők a társadalom alsó részét képezik. <br>Elsősorban megkülönböztethetően egymástól azok a társadalmi rétegek, amelyek a gazdasági elit által uralt hatalmi elit közvetlen hatóköréhez tartoznak és azok, amelyek nem. <br>Azok, akik a gazdasági elit által uralt hatalmi elithez kapcsolódnak – munkavállalóként az ő érdekeltségeikben vagy szervezeteikben foglalkoztatottak – alkotják a középrétegek egy részét. Ők két alrétegre oszlanak. Azokra, akik a külföldi tulajdonú szektorokban és azokra, akik a hazai gazdasági elit szférájában tevékenykednek. A középrétegek másik rétege – tehát akik nem kapcsolódnak a hatalmi elithez – belülről szintén tovább strukturált. Egyik alrétegét az önálló egzisztenciával rendelkező társadalmi szereplők – például közép- és kisvállalkozók, vagyonos inaktívak –, másik alrétegét azok a beosztott, de magasan képzett állami alkalmazottak jelentik, akik nem tartoznak az első réteghez. <br>Nem tartoznak a középrétegekhez – a társadalom alsó részét képezik – a nem a hatalmi elithez kapcsolódó és nem magasan kvalifikált állami alkalmazottak, a szintén nem a hatalmi elithez kapcsolódó, nem magasan kvalifikált egyéb munkavállalók (például kis- és középvállalkozók szak- vagy segédmunkás alkalmazottai), és az önálló egzisztenciával nem rendelkező inaktívak (pl. munkanélküliek). (Az elmondottakat az mellékelt táblával szemléletem. Az irodalomjegyzék után található. )<br>Eme modellben (melyben a három fő réteg arányát háromszor egyharmadosnak becsülöm) sajátos mind az értelmiségi foglalkozásúak, mind a munkásság helyzete: a vázolt struktúra keresztbe metszi a hagyományos társadalmi csoportokat. Itt és most csupán a munkássággal foglalkozom. A munkásság megtalálható egyrészt a hatalmi elithez kapcsolódó középrétegek szférájában (vagyis a külföldi tulajdonú és a hazai tulajdonú elitszektor munkavállalói között), másrészt az alul lévő társadalmi rétegek (a nem vagyonos inaktívak egy része, mint munkanélküli tartaléksereg, valamint többek között a kis-és középvállalkozói szféra szak-és segédmunkásaként a nem hatalmi elithez kapcsolódó, nem magasan képzett egyéb munkavállalók) körében is. <br>A munkásság helyzete a vázoltakkal összefüggésekben igen differenciált. Egyrészt köztudott, hogy a külföldi tulajdonú szférában (ahol az összes foglalkoztatottak nagyjából harminc százaléka összpontosul) a munkabérek 25-30 százalékkal meghaladják a hazai szektor béreit. Előbbiek a munkásság körében a globalizáció relatív nyertesei. (A relatív jelző azt fejezi ki, hogy előnyük csupán hazai viszonylatban kimutatható - a centrum országok munkásságához képest béreik rendkívül nyomottak, és munkafeltételeik is lényegesen rosszabbak.) Ugyanakkor az alul lévő társadalmi rétegekhez tartozó munkásság és munkanélküli tartaléksereg gyakorlatilag mélyszegénységben él. Másrészt éles különbség mutatkozik a végzett munka jellegét illetően is. Míg a külföldi – és részben a hazai nagyvállalkozói – szektorban a munkásság (talán az informatikai iparágat kivéve) jórészt az automatizált technológia automatizált kiszolgálója, addig a kis- és középvállalkozók tulajdonolta körben még továbbra is az államszocializmusból örökölt (annak sokszínű második gazdasága által szocializált) „ezermester” típusú (gúnyszóval „buheráló”) munkásság jelenléte a domináns. (Előbbiek a munkásság fiatalabb, utóbbiak az idősebb rétegét alkotják.) (Szalai, 2001)<br>Általánosságban elmondható, hogy a munkásság körében a létezett szocializmusban megindulthoz képest további nagyarányú differenciálódás megy végbe, mely egy átstrukturálódási folyamat eredménye. Ennek lényege, hogy a hagyományos nehézipari iparágak felmorzsolódásával ezek munkássága az alul lévő társadalmi rétegbe süllyedve szinte végérvényesen deklasszálódik (tartósan munkanélkülivé lesz, és [vagy] igen kevéssé megfizetett vagy alkalmi munkából kénytelen élni [Ladányi, 2003]), a versenyképes (különösen a nyugati piacon versenyképes) iparágakban, valamint a piacon felfelé ívelő szolgáltatási ágakban dolgozók pedig, ha nem is növelhetik jelentősen jövedelmeiket és társadalmi státuszukat, de legalábbis képesek a megkapaszkodásra. Eme második csoport csak kisebb részben a munkásságnak ezen többnyire új szektorokba való átáramlásával, sokkal inkább új, fiatal munkásrétegek belépésével alakul ki - jellemzőjük, hogy sok közöttük az olyan diplomás vagy magas szakképzettségű egyén, aki képesítésénél alacsonyabb tudást igénylő munkakörökben kénytelen dolgozni (Gazsó-Laki, 2004). (Utóbbinak egyik oka, hogy egyre kevésbé áll rendelkezésre az adott munkakörök követelményeivel adekvát tudással rendelkező munkaerő. Ez pedig a szakmunkásképzés összeomlásával magyarázható, ami elsősorban azért következik be, mert a mindennemű társadalmi prognóziskészítés és -tervezés ideológiai indíttatású felszámolásával a szakmunkásképzés gyakorlatilag teljességgel elveszti iránytűjét.)<br>A rendszerváltás és vele járó az átrétegződés karakterisztikus vonása jelenik meg azoknak a (nem ismert számosságú) munkásoknak a pályaívében, akik a rendszerváltás kezdetén az általános vállalkozási eufória légkörében állami állásaikat elhagyják, önálló kisvállalkozásba kezdenek - majd részben az e szegmensekben fellépő túlkínálat, részben megfelelő piaci ismeretek és kapcsolati hálók híján tömegesen mennek csődbe, és egyik pillanatról a másikra a társadalmi hierarchia legalján (nem ritkán hajléktalanként) találják magukat. Ahonnan már nem nagyon van visszatérés (Szalai, 2003).<br>A munkásság általános helyzetét és érdekérvényesítő képességét talán a korábban jórészt egységes munkaerőpiac szegmentálódása jellemzi legplasztikusabban. Gazsó Ferenc és Laki László (2004) a következőképpen írnak erről: „Bár a megnyilvánulási formák meglepően sokfélék - gondoljunk például a »legális« és »fekete« (»szürke«), a »piaci« és »piac alatti« gazdaság ismert megkülönböztetéseire, a piaci szegmens »duális szerkezetére«, a »kapuvárosok« és »nem kapuvárosok« a »depressziós« és »virágzó« térségek merőben eltérő fejlődési dinamikájára, illetve ezek kombinációira -, közös bennük, hogy alapvetően eltérő igényeket támasztanak a munkaerővel szemben. Ugyanakkor nagyon is különböző minőségű munkákat, alkalmaztatási és munkakörülményeket, béreket, jövedelmeket és karrierlehetőségeket kínálnak az ezen piacokra belépni tudók és/vagy kényszerülő munkaerőnek. Ékes Ildikó (2003) még továbbmenve azt bizonyítja, hogy ugyanaz a munkaerő minden piacon másképp képes értékesíteni magát.<br>A szegmentáció jelenségei a munkaerőpiac kínálati oldalának gyengeségét mutatják: a munkaerőnek nincs módja a magasabb jövedelmeket és státuszt biztosító gazdasági szervezetek felé áramolni, és nemcsak tudáskészletének korlátai miatt. A jelenség legalább ilyen fontos tényezője, hogy a keresleti oldalon erősen rögzült általános monopolhelyzet (ezen belül monopolhelyzetek sokasága) alakul ki. Vagyis elmondhatjuk, hogy a munkaerőpiac nem vagy csak részlegesen működik.<br>Az erős differenciálódás ellenére érdemes néhány, a munkásság jövedelmi helyzetét jellemző átlagos adatot is ismertetnünk. 2002-ben a versenyszférában a bruttó havi kereset a felsőfokú képzettséggel rendelkező szellemi foglalkozású alkalmazottak körében 236.766 forint, a középfokú képzettséggel rendelkező szellemi foglalkozású alkalmazottaknál 131.272 forint, az ügyviteli alkalmazottak körében havi 98.891 forint, a szakmunkásoknál 89.070 forint, a betanított munkások körében 81.317 forint, a segédmunkásoknál 66.063 forint. Mindazonáltal a fenti adatok ha a tulajdonformák, a nemzetgazdasági ágak és az országrészek közötti különbségeket nem is, a különböző képesítésű és beosztású munkások közötti erős differenciálódást egyértelműen mutatják. Ez részben annak következtében alakul ki, hogy egy jelentős általános csökkenést követően az átlagkeresetek - döntően a 2002-es parlamenti választási periódushoz kapcsolódó „osztogatásos” években - növekedésnek indulnak, de a szellemi foglalkozásúak keresetei lényegesen gyorsabban nőnek, mint a fizikai munkát végzőké. (1994-hez képest előbbiek bruttó keresete 1997-re 99,4 százalékkal csökken, majd szintén 1994-hez viszonyítva 2002-re 125,1 százalékkal növekszik; utóbbiaké 1994 és 1997 között 91,2 százalékkal csökken, majd 1994-es bázison 2002-re 105,8 százalékkal növekszik.) (Forrás: Foglalkoztatási Hivatal, 2004. [A változatlan áras növekedési adatok az összehasonlíthatóság nehézségei következtében csak korlátozott érvényességűek.]). <br>Az Magyar Szakszervezetek Országos SZövetsége 2004 június végi civil országjelentése szerint a „jóléti rendszerváltás” lezárultával a munkásság körében gyakorlatilag megállt a reálbérek növekedése és a foglalkoztatottság korábban némileg érzékelhető bővülése. Emellett megindult – sőt várhatóan folytatódni fog – a fizikai munkát végzők reálkereseteinek csökkenése. (A jelentés kiemeli azt is, hogy míg ma a hazai munkateljesítmények az uniós színvonal 54 százalékát érik el, a bérek mindössze a harmadát (Kun J., 2004 b)].<br>Az ismertetett adatok alapján is érzékelhető, amit már többször jeleztem: a munkásság alacsonyabb képzettségű, ezen belül még munkaviszonyban lévő része is „beleér” a szegények társadalmi csoportjába. (Gábos András és Szívós Péter [2004] adatai szerint az „alkalmazott” háztartásfők családjaiban a depriváltak aránya 8 százalék, a szubjektív szegényeké 17,9 százalék, a többdimenziós szegények aránya 1,5 százalék.)<br>A munkásság keresetei azt figyelembe véve különösen nyomottak, hogy napi munkaidejük jóval meghaladja a törvényben előírtat (átlag 11-12 órát tesz ki) De a vezető menedzserek jövedelmével összehasonlítva ezek a keresetek már egészen kirívóan alacsonyak: szakértői vélemények szerint a vállalati csúcsvezetők legfelsőbb kereseti kategóriájába tartozó „multi-menedzserek” éves jövedelme 2000-ben eléri az évi 50-60 millió forintot (Szalai, 2001).<br>Az alacsony keresetek és túlhajszoltság mellett a munkásság nagy részének foglalkoztatási helyzetét a teljes kiszolgáltatottság jellemzi. Az egészségügyi ellátást, nyugdíjat és rendszeres szabadidőt nem biztosító szürke- és feketemunka Liskó Ilona (1999) kutatásai szerint jóval kiterjedtebb, mint az előző rendszer idején volt (az e szférában ledolgozott munkaórák száma legalábbis megduplázódik). És míg korábban csupán kiegészítette a szocialista nagyüzemekben kapott béreket, most a legális munka mellett és helyette egyaránt végzik. A kizárólag szürke- és feketemunkát végzők aránya az összes foglalkoztatottakon belül csaknem harminc százalék (Ádám Sándor és Kutas János számításai alapján). Ráadásul ezen tevékenység piaci értéke - a túlkínálat következtében - az előző rendszerben kialakult színvonalhoz képest jelentősen csökkent (Ékes, 2003).<br>Amellett, hogy a szürke- és feketemunka nem tesz jogosulttá a szociális ellátórendszer igénybevételére, minimális állás-és jövedelembiztonságot sem jelent - általában a munkavállalók, de főként az alacsonyabb státuszú munkásság számára. Döntően utóbbiak körében terjedőben van egy korábban ismeretlen jelenség: a munkaadók több hónapon keresztül nem fizetik ki a munkabéreket - majd a csődöt be sem jelentve egyszerűen eltűnnek. Ez a munkáltatói magatartás a legálisan foglalkoztatottakat is érinti, akik valódi vagy kreált csőd esetén sok esetben akár több évig sem kapják meg végkielégítésüket (lásd Tanács, 2004). <br>A teljes kiszolgáltatottság dimenziói azonban még tovább sorolhatóak: a munkásszállások tömeges felszámolásával sokan egyenesen az utcára kerülnek. A munkafelvétel során a munkaadók számos esetben igen durván megsértik az elemi emberi jogokat: etnikai, életkori és nemi diszkriminációt alkalmaznak. (Hátrányos helyzetűek elsősorban a romák, a negyven-negyvenöt éven felüliek és a jövendő anyák.) Emellett a felvételt megelőző „interjúk” keretében gyakran olyan kérdésekre kell a munkát vállalónak válaszolnia, amelyek legbensőbb magánszféráját érintik (pl. mikor és hogyan tervez lakhelyet változtatni). Különösen a hazai szektornál egyébként több vonatkozásban is jobb munkafeltételeket biztosító multinacionális cégek sok esetben igényt tartanak az „alkalmazottak” teljes életére. (Például az „alkalmazott” éjszaka sem kapcsolhatja ki a mobiltelefonját, stb.). Az elbocsátástól való félelmükben sokan dolgoznak súlyos betegen is.<br>A kiszolgáltatottság további - és összefoglaló - dimenzióját egyrészt a munkajogi szabályok képlékenysége jelenti. (A következőképpen nyilatkozik erről Rudnay János, a Nemzetközi Vállalatok Magyarországi Társaságának elnöke: „Magyarországon rugalmas a munkaerőpiac, szabadabban alakítható a munkaidő és szervezhető a hétvégi munka, mint más országokban. Azok a befektetők, akik csak az olcsó munkaerő miatt jöttek az országba, tovább mennek. ... Azonban továbbra is nagy előny...hogy a magyar munkajogi szabályok [például az osztrákokkal vagy a németekkel összevetve] rugalmasak. Kevéssé kötik például a munkaadókat az egész országra érvényes kollektív szerződések.” ( Kun J., 2004 a]).<br>Másrészt súlyosan sérti az Alkotmányban rögzített szabad szervezkedés jogát, hogy kis és közepes (döntően hazai tulajdonú) cégeknél szakszervezetet nemhogy alapítani nem lehet, de az állásvesztés veszélye nélkül magát a szót sem lehet kiejteni.<br>Mindazonáltal a munkásság számára a legveszedelmesebb „rém” a munkanélküliség. Ferge Zsuzsa kutatócsoportja szerint ez a szegénység kialakulásának és bebetonozódásának legdöntőbb oka (Bass-Ferge-Márton, 2003).<br>Találóan fogalmaz Losonczi Ágnes (2004): „Azt ugyan a munkások soha nem hitték, hogy »miénk a gyár«, de hogy ennyire másé legyen, hogy még munkahely se maradjon belőle - ez váratlan volt.” Annyira váratlan - teszem hozzá -, hogy a munkásság bele is dermedt ebbe a felismerésbe.<br><br>Beállítódások és vélemények<br><br>Bartha Eszter (2003) nemrég az államszocializmus egy volt „mintagyárában” folytatott munkáskutatásokat. A megkérdezetteket leginkább foglalkoztató témák: a gyár hanyatlása, a kollektíva szétesése, az elbocsátástól való félelem és a csökkenő életszínvonal. <br>Saját munkáskutatásaim megerősítik Bartha tapasztalatait, emellett újabb összefüggéseket is feltárnak. Egyrészt mély megosztottság mutatkozik a munkások idősebb és fiatalabb nemzedékének attitűdjei között. Az idősebbek mély nosztalgiával tekintenek vissza a Kádár-rendszerre, és elkeseredett kritikával illetik adott viszonyaikat. Bár a végbement rendszerváltást utólag is elkerülhetetlennek tartják („a szocializmusban hitelekből éltünk” - mondta nem is egy beszélgetőpartnerünk) erősen hibáztatják az eddigi kormányokat, hogy azok nem kontrollálták a külföldi tőke beáramlását - és általában is a gazdasági folyamatokat. Ezért következhetett be szerintük az, hogy a vállalati tulajdonosok, vezetők azzal revolverezhetik a munkásokat: ha követelésekkel állnak elő, mennek tovább keletre, ahol olcsóbb és alkalmazkodóbb munkaerőt találni. A multinacionális szektorban foglalkoztatottak azt is sérelmezik, hogy az adott cégek nyugati anyavállalataihoz hasonlítva mind a bérek, mind a munkakörülmények, mind a kollektív érdekérvényesítés lehetőségei náluk, a leányvállalatnál lényegesen rosszabbak. (Részlet az egyik interjúból: „Lehetne ez másképp is, látom, mert sokat járok külföldre. Teljesen más szinten élnek ott az emberek. Most voltam egy német gyárban, ott nincs hajtás, nincs idegeskedés. Ott keményen úgy van, hogy 8 óra 20 perckor kezdődik a reggeli idő, a gépet lekapcsolják, hogy ne zörögjön, amíg eszik, akkor előveszi az újságját, kiteszi a rádióját, meghallgatja a híreket, megkajál kényelmesen, és amikor megkajált, kényelmesen odabaktat újra a géphez, és elkezdi csinálni. Itt az emberek munka közben a gép mellett esznek, egyik kezükben a zsíros kenyér vagy a vajas kenyér, másikban a cigi, és esznek és cigiznek, és közben pakolják a gépet. Utána odamegy a német műszaki vezető, és megkérdezi, hogy miért esznek, miért nem dolgoznak.”)<br>Míg az idősebb munkások elkeseredettek, a fiatalok inkább tökéletesen apatikusak, nem formálnak véleményt közvetlen életviszonyaikról sem. Utóbbiak már egyáltalán nem vállalják a munkás-identitást, „alkalmazottaknak” tekintik magukat. Az idősebbek közül többen úgy mondják, „még megszokásból” a szakszervezet tagjai, a fiatalabbak már be sem lépnek. A szakszervezetekről nyilatkozva az a közös véleményük, hogy csakis egy egységes, országos szinten keményen fellépő szakszervezet lenne képes a munkásság érdekeinek valódi képviseletére. <br>Az aktívabban véleményt nyilvánító munkások sérelmezik a munkahelyi javadalmazási viszonyok teljes átláthatatlanságát („a szocializmusban ez nem így volt” - állították többen), és az ugyanakkor mégis csak érzékelhető „kiugró” jövedelmi egyenlőtlenségeket - a néhány emelettel feljebb dolgozó „irodisták” javára. <br>Ami legerősebben tapasztalható: a jövőre vonatkozó perspektívák teljes hiánya, a sodródás, a máról holnapra élésre való berendezkedés paradoxona. És az a - gyenge - hit, hogy még több munkával, még több alkalmazkodással, még több egyéni ügyeskedéssel talán meg lehet úszni...<br><br><br><br>Lesz-e munkásosztály?<br><br>A munkásság az újkapitalizmusban sem szerveződik osztállyá. A számomra ebből a szempontból releváns marxi elmélet szerint ugyanis az osztályelmélet lényege az osztályok küzdelmének tételezésében rejlik, abban, hogy a társadalmi változásokat a társadalmi osztályok összecsapása idézi elő. <br>A magyar munkásság utoljára az 1956-os forradalom idején mutatkozott meg munkásosztályként. Elsősorban akkori harcainak, a forradalmi munkástanácsok küzdelmének köszönhető, hogy az 1960-as évek elejétől kezdődően a „legvidámabb barakk” lehettünk. Eme „konszolidációs” folyamatban azonban megtörtént a munkásosztály felbomlása, mely (részben eme folyamat szocializációs örökségeként) az újkapitalizmus jelentette sokkok hatására sem képes újjászerveződni. <br>Egyéni szinten ez abban jelentkezik, hogy míg az előző rendszer klasszikus korszakában a munkás helyzetét egyfajta relatív autonómia jellemezte, melynek lényege az volt, hogy erős kötöttségei mellett a munkásnak módja nyílott apró szabadságjogai lassú szaporítására, addig az újkapitalizmushoz érkezvén a többség számára nem ezen utóbbi, vagyis a kis szabadságok bővülésének folyamata teljesedik ki, hanem a kötöttségek transzformálódnak tökéletes kiszolgáltatottsággá (Szalai, 2004b).<br>A munkásság atomizációja, gyenge strukturáltsága, szervezetlensége a munkásság erős kiszolgáltatottságának egyik döntő tényezője - sőt, döntő tényezője súlyosan kizsákmányolt helyzetének is. (A munkásosztály létének tagadása tehát számomra nem jelenti a kizsákmányolás tagadását, sőt éppen utóbbit erősíti.) Eme termelési viszony már a létezett szocializmus jellemzője is volt, de akkor a „hallgatás áraként” a munkás még valamelyest részesedett az értéktöbbletből. Az újkapitalizmushoz érkezvén a kizsákmányolás totálissá válik - mint láttuk, a munkásság egy része (szemben Marx feltevésével) még munkaereje újratermelési költségeit sem képes a piacon realizálni. Nem beszélve arról, hogy alkupozíciója a tőkésekkel szemben látványosan alávetett, ez pedig bőven kimeríti a Kis János (1994) által speciális kizsákmányolásnak nevezett jelenség fogalmát. (A kizsákmányolással kapcsolatos elméletemet részletesen lásd Szalai [2001].)<br>Bár a magyarországi - és kelet-európai - rendszerváltások (Lengyelországot kivéve) nem osztálykonfliktusok eredményeként jönnek létre, mindazonáltal meghúzódnak mögöttük osztálykonfliktusok. Csak nem helyi, hanem nemzetközi szinten. A profitráták általános csökkenésének következtében az 1970-es évektől „a nemzetközi osztályharc fokozódik” (Went, 2002). Az adott körülmények között a nemzetközi gazdasági-pénzügyi szuperstruktúra a korábbiaknál is érdekeltebbé válik a centrumkapitalizmus jóléti vívmányainak letörésében, és a „kollektivista kísérletek” - a létező szocializmus - felszámolásában is. (Utóbbit nemcsak gazdasági motivációk - piacszerzés, olcsó és jól képzett munkaerő megszerzése, olcsó termelői javak szerzése -, de az is magyarázza, hogy neoliberális fordulatával összefüggésben a korábbiaknál is jobban zavarja a közösségiséget akárcsak imitáló rivális társadalmi berendezkedés puszta létezése is.) Részéről mindez nem feltétlenül tudatos törekvés, inkább, ahogy Marx mondja: nem tudja, de teszi. A létezett szocializmus társadalmait az osztályharc tehát ebben a sajátos formában érinti. A helyi félperifériás újkapitalizmus társadalmait pedig abban, hogy a „szuperstruktúra” Kelet-Európát a nyugati centrumországok munkásosztálya elleni harc kísérleti terepeként igyekszik felhasználni (Szalai, 2004a). <br>Kérdés, térségünk munkássága ezt meddig tűri szótlanul. Vagyis képes lesz-e osztállyá szerveződni. A válasz alapvetően két dologtól függ. Egyrészt, vajon az erősen differenciált munkásság talál-e közös érdekeket? Legalábbis egy ilyen közös érdek biztosan van, ez pedig nem más, mint a szabad szervezkedés valódi jogának, valódi lehetőségének kivívása. (Tehát nem a törvényhozókkal vagy a politikai elittel, hanem a gazdasági elitekkel szemben.) Másrészt ezzel összefüggésben a szakszervezetek képesek lesznek-e megújulásra, egységes, országos fellépésre - vagyis a valódi szolidaritás megteremtésére a munkásságon belül. Ennek van egy jelentős korlátja: miként a világban, nálunk is terjednek a feltételes - tehát egyre kisebb állásstabilitást biztosító - foglalkoztatási formák. (Sőt, mivel - mint említettem - kísérleti terep vagyunk, nálunk még inkább). (Szabó, 2003; Szalai, 2004b). Az egyelőre a döntően az egyes munkahelyekhez kötődő szakszervezeteknek ezért - ha fenn akarnak maradni - alapvetően változtatniuk kell érdekérvényesítési stratégiáikon és a jelenleginél jóval erősebben fel kell vállalniuk az átmenetileg vagy tartósan munkanélküliek érdekvédelmét is. Másrészt szoros kapcsolatot kell kiépíteniük a náluknál változatosabb, többdimenziósabb társadalmi problémákat tematizáló, nemzetközi szinten szerveződő globalizációkritikai mozgalmakkal. És nem utolsósorban a nemzetközi szakszervezeti mozgalmakkal. Mert a mindent maga alá gyűrni akaró globális tőkével szemben csakis a globális civil ellenállás lehet hatékony.<br><br>*<br><br>A tanulmány az MTA Politikai Tudományok Intézetének kutatási programja keretében készült. Támogatta a T. 37368-as számú OTKA. A tanulmány megalapozásához fontos esettanulmányt készített Csókay Ákos (2003) és Ságvári Bence (2003).<br>Az interjú készítésében részt vettek: Bazsalya Balázs, Bukva Anna, Csókay Ákos, Flórenz Márk, Gerhard Péter, Ignits Györgyi, Kerényi Tamás, Lénárt András, Mán Várhegyi Réka, Nagy Áron, Nagy Zoltán, Pintye István, Ságvári Bence és Serfőző György.<br>A számítási anyag összeállításában részt vett Matheika Zoltán.<br><br><br>Irodalomjegyzék<br><br>Bartha Eszter (2003): Munkások a munkásállam után. A változás etnográfiája egy volt szocialista „mintagyárban”. In. kötő-jelek 2002. Az Eötvös Loránd Tudományegyetem Szociológiai Doktori Iskolájának évkönyve (szerk.: Némedi Dénes, Szabari Vera és Fonyó Attila). 117-147.<br>Csókay Ákos (2003): Munkavállalók érdekvédelme a magyarországi multinacionális vállalatokon belül. Siemens Transzformátor Kft. (Esettanulmány). Kézirat. Budapest.<br>Ékes Ildikó (2003): A gazdaság árnyéka, avagy a rejtett gazdaság. Rejtjel Kiadó. Budapest.<br>Gábos András-Szívós Péter (2004): A szegénység különböző metszetei. In. Stabilizálódó társadalomszerkezet. TÁRKI Monitorjelentése 2003 (szerk.: Szívós Péter és Tóth István György).<br>Galbraith, John K. (1971): The Industrial State. New York: Mentor. <br>Gazsó Ferenc-Laki László (2004): Fiatalok az újkapitalizmusban. Napvilág Kiadó. Budapest.<br>Kemény István (1972): A magyar munkásság rétegződése. Szociológia, 2. sz. 36-48.<br>Kis János (1994): Egyenlőtlenség és kizsákmányolás. In. Lehetséges-e egyáltalán. Márkus Györgynek - tanítványai. Atlantisz Könyvkiadó. Budapest. 261-342.<br>Kun J. Erzsébet (2004a): A multiknak jó a rugalmasság. Népszabadság, március 31. 19.<br>Kun J. Erzsébet (2004b): Kemény kritika a civil országjelentésben. Népszabadság, június 30. 7.<br>Ladányi András (2003): Tatabányai eocénbányászok. Mányi bánya az eocéntengerben. Vértesi Erőmű Részvénytársaság. 2003. Bányásznap, Tatabánya.<br>Lapthorn, Morris Robin (1998): Managerial Capitalism in Retrospect. New York, St. Martin’s Press.<br>Liskó Ilona (1999): Pályakezdő szakmunkások követéses vizsgálata. Oktatáskutató Intézet. Kutatási zárótanulmány (kézirat).<br>Losonczi Ágnes (1977): Az életmód az időben, a tárgyakban és az értékekben. Gondolat, Budapest.<br>Losonczi Ágnes (2004): Átélni, túlélni, megélni. (Pogonyi Lajos interjúja.) Népszabadság, június 25. 9.<br>Pitti Zoltán (2004): A társas vállalkozások költséggazdálkodásának főbb jellemzői (üzemi tevékenységig bezárólag) a KSH és az APEH idősorai alapján. Kézirat. Budapest.<br>Ságvári Bence (2003): Multinacionális vállalatok Magyarországon. Flextronics. (Esettanulmány). Kézirat. Budapest.<br>Szabó Katalin (2003): A munkaviszonyok fellazulása. Információs Társadalom, III. évf. I. sz. 75-95.<br>Szalai Erzsébet (1986): Beszélgetések a gazdasági reformról. Pénzügykutatási Intézet kiadványai, 2. sz. Budapest.<br>Szalai Erzsébet (1994): A civil társadalomtól a politikai társadalom felé. Munkástanácsok 1989-93. T-Twins Kiadó. Budapest.<br>Szalai Erzsébet (2001): Gazdasági elit és társadalom a magyarországi újkapitalizmusban. Aula Kiadó. Budapest.<br>Szalai Erzsébet (2003): Ezt én látom így, mint csóri betanított munkás. In. Baloldal - új kihívások előtt. Aula Kiadó. Budapest.<br>Szalai Erzsébet (2004a): Az újkapitalizmus intézményesülése - és válsága. Kritika, április. 2-6.<br>Szalai Erzsébet (2004b): Az első válaszkísérlet. A létezett szocializmus - és ami utána jön... Nemzeti Tankönyvkiadó. Budapest.<br>Tanács István (2004):